A hazánkat átszelő "Kék" turistaút bejárását a Budapesti Lokomotív Sportegyesület természetjáró szakosztálya hirdette meg az 1952. évben.
A Vasutas Szakszervezet természetjáró szakbizottsága ezt 1953-ban országos méretűvé tette és kiadta a teljes útvonalat térképvázlat formájában is tartalmazó első füzetet.
Az Országos Kéktúra mozgalom további szervezését és irányítását 1961-ben vette át a Magyar Természetbarát Szövetség.
Jelen ismertető a Magyar Természetbarát Szövetség által 1988-ban kiadott "Országos Kék-túra útvonalvázlat és igazolófüzet" javított változata.
Javítást végezték: Bozó András és Pálmai Vencel
A szabadban a tűz meggyújtása elengedhetetlen bármiféle főtt vagy sült étek elkészítéséhez. Aztán, ha már lobog, akkor eldönthetjük, hogy lassú vagy gyors tüzet szeretnénk (vagyis gyenge vagy lobogó lánggal égjen), illetve hogy nekünk ott és akkor lángra vagy jó parázsra van-e szükségünk.
Nagyon nem mindegy, hogy miként válogatjuk össze ételeinket, főleg, ha hosszabb, több napos túrára indulunk. Rövid távú kirándulásoknál persze mindez nem olyan kritikus, elég egy-két szendó, a gyerekeknek valami ropogtatni való és megfelelő mennyiségű folyadék.
A turista legjobb barátja, vagy éppenséggel legnagyobb ellensége, a BAKANCS. Egy jó bakancsban az ember szinte mindent képes elviselni. Bármilyen pöpec a túra, extra a ruhád, hiper a zsákod és divatos a napszemüveged: ha mindezt megkínzott, szétpaszírozott, felhólyagosodott lábbal egy gagyi honvédségi talprácson állva kell elviselned, garantáltan feledhetetlen élményben lesz részed.
A külső ruházat legfontosabb feladata, hogy a túrázók két igaz ellensége az eső és a szél ellen nyújtson védelmet. Általánosan mondható, hogy NEM SZABAD ELÁZNI! A tapasztalt hegymászók szava járása szerint az ember minden elázva, szélben töltött órát megérez a csontjaiban, hogy a megfázás többi "gyönyöréről" ne is szóljak, mint pl. a tüdőgyuszi és a különböző torokproblémák. Tehát védekezni kell. Hála Istennek, és a furfangos eszű mérnököknek, ma már korrekt megoldások léteznek az eső és egyben szél elleni védelemre.
A kirándulás a mozgásban gazdag életmód egyik érdekes és szórakoztató eszköze, az egészségmegőrzés egyik lehetősége. Helyszíne a természet, a világ legnagyobb és legtökéletesebb sportpályája. A hegycsúcs meghódítása, az erdő illata, a középkori várrom megtekintése maradandó emlék minden résztvevő számára. Jó játék lehet a terep és a térkép egyeztetése, amiben segítőtársunk (a túravezető mellett) az iránytű és a tájoló lehet.
Elsőként ki kell találni az uticélt...
Ki kell találni, milyen célcsoportot akarunk megcélozni a kirándulásunkkal, túránkkal. (Ennek megfelelően kell a kiválasztott tájegységen belül kiötleni az útvonalat, ami néha nem is olyan egyszerű. Ismernünk kell a térképeket, mivel a szintjelek értékes infókat adnak arról, hogy a kiválasztott célcsoport fogja-e bírni az utat)
A kirándulás a mozgásban gazdag életmód egyik érdekes és szórakoztató eszköze, az egészségmegőrzés egyik lehetősége. Helyszíne a természet, a világ legnagyobb és legtökéletesebb sportpályája.
A történelem folyamán az emberek mindig „utaztak”, hogy új helyeket, új kultúrákat megismerjenek, és tapasztalatokat szerezzenek. A történelem sok példával szolgál. Az első utazásokra gyalogszerrel, majd később az állatok segítségével került sor. A szárazföldi utazásokat követte a vízi utak használata, a tengeri utazás. Napjaink turizmusának, mint tömegjelenségnek a fejlődéséhez messzemenő magyarázatot a mindenkori politikai, kulturális és gazdasági viszonyokra való visszapillantás ad.

Friss hírek