Szigorú matematikai számítás szerint teljesen érthető a döntés. Csökken a gyereklétszám, kevesebb pedagógus kell. Idétlen analógiával élve: ha kevesebb az erdő, kevesebb erdészre lesz szükség. És az eszkimóknál sem kell jégkockagyártó üzemet nyitni.
A kérdés mégsem ilyen egyszerű. Mintha a kormány munkájában érvényesülne a „nem tudja az egyik kéz, mit csinál a másik” jelenség. ( Szándékosan nem használom a jobb és bal szavakat, nehogy valaki félreértse ). Egyrészről pénzeket kell elvonni, ahonnan csak lehet: nyugdíjasoktól, munkában megfáradt kohászoktól, az egészségügytől és a pedagógusoktól. Én az utóbbiak problémáját ismerem testközelből, ezért erről beszélek.
Mert ugyanakkor azt halljuk nap mint nap, hogy a felnövekvő nemzedéknek új kihívások elé kell néznie. Nehezebbek a munkafeltételek, meg kell felelni a modern kihívásoknak. Kegyetlen verseny zajlik a munkaerőpiacon. Nemcsak hazai, de európai szakembert kell nevelnünk. Nélkülözhetetlen a nyelvtudás, a problémamegoldó képesség, a pontos kommunikáció és sok egyéb más.
A felmérések szerint hazánk ifjai funkcionális analfabéták ( Vigasztaló lehet, hogy ez nem csupán magyar jelenség ). Gyermekeink – alkalmasint a felnőttek is - ki tudják betűzni a szavakat, mondatokat, csak azt nem tudják, hogy mit olvastak. Tudnak százalékot is számolni matekórán, ha épp az a feladat, de a gyakorlatban fogalmuk sincs arról, hogy ez mit jelent. Természetesen tisztelet a kivételnek!
Szokták erre mondani, hogy rossz a pedagógusok módszertana. Ezzel a megállapítással én nem tudok, nem akarok vitatkozni. Akinek nem inge, ne vegye magára. De! A pedagógiai hatékonyság, az oktatási színvonal erősítése sok más tényező mellett tartalmaz egy igen eredményes megoldási lehetőséget. Mégpedig azt, hogy a pedagógus minél több időt tölthessen tanítványaival. Ez a lehetőség most éppen elveszni látszik. Iskolákat, csoportokat vonnak össze a spórolás jegyében.
Volt már szerencsém tanítani osztott kiscsoportokban 6-8 fővel. És sokszor próbáltam azt is, amikor 25-30 nebulóval kellett foglalkoznom. Micsoda különbség! Nem mindegy, hogy egy tanuló minden órán úgymond sorra kerül, többször is. Kevesebb gyerekkel foglalkozni sokkal többe kerül, de nagyon hatásos. Tehát ehhez több tanár, több világítás, több fűtés stb. kell. Jelenleg nincs pénz, ezért nagylétszámú csoportokat hozunk létre. Egy osztályba kerül a gyenge, a közepes és a jó képességű tanuló. Bármilyen módszertani varázslatot alkalmazunk, nem leszünk hatékonyak. A gyenge képességűeknek sok lesz, amit a tanár mond. A jó, kiváló képességűeknek meg kevés. És a tehetségesek is jogosultak az egyenlő bánásmódra!
Ráadásul ott vannak a hátrányos helyzetű gyerekek, akiket fel kellene, fel kell zárkóztatni. Mert hét éves korukig nem hoztak magukkal semmit a családi háttérből. A tanítónak egész más feladatai vannak azokkal, akik még nem láttak könyvet, ceruzát , és megint más feladatai vannak azokkal, akiknek szülei meséltek, rajzoltak, beszélgettek csemetéikkel. Az sem mellékes, hogy járt-e a gyermek óvodába, vagy rögtön az iskolában kezdi félelemmel a közösségi életet. Itt mond csődöt az integráció. Mert a lemaradt tanuló nem a pozitív példát fogja látni közösségében, hanem szégyellni fogja saját szókincsbeli, viselkedési hiányosságait, nyomorúságát.
Én pont abban látom a megoldást, hogy nem növelni kellene az osztálylétszámokat, hanem éppen ellenkezőleg. Kiscsoportokban kell foglalkozni azokkal, akik nem tudják megfogni a ceruzát, és megint más csoportokban kell fejleszteni azokat, akik már óvodás korban ismerik a mesék jelentős részét. Csak így tudunk segíteni mindkét oldalon.
Tudjuk, nincs pénz. Az oktatásból könnyebb elvonni a támogatást, mert annak hatása csak húsz év múlva válik láthatóvá. Ha a vonatokat megállítjuk, azt perceken belül érezzük a bőrünkön. Én pont egy - a tanítványaim érdekében történő! - szakmai továbbképzésre nem tudtam eljutni a fővárosba, mert nem volt közlekedés a sztrájk miatt.
Tehát a fő kérdés az, hogy választott döntéshozóink hogyan gondolkodnak. Az-e a lényeges, hogy a jelen válságos helyzetét tűzoltásszerűen megoldjuk, mindegy, hogy milyen áron. Ha államcsőd is lesz, a lelkiismeretlen politikusok akkor is megélnek az elzsiványolt, titkos bankokba menekített milliárdjaikból. Vagy az-e a fontos, hogy a jövőre, gyermekeinkre, unokáinkra gondoljunk.
Én az utóbbira szavazok.
Tamáska-Varga Ákos
Friss hírek