Már a török időkben felismerték igazán magyar politikusaink, hogy a "két pogány között" a török a kevésbé pogány. Illem megjegyezni például, hogy az igen keresztény Habsburg "magyar" királyt bosszantotta az a tény, hogy a török mindig magyarul írt neki és nem latinul vagy németül. El kell ismerni, hogy a török sohasem igyekezett a magyar szellemi életet megfojtani és a népet törökké tenni. Erre a legékesebb bizonyíték Balkán mai nem-török lakóssága. Többet ártott a keresztény német uralom a magyarságnak, mint a 150 éves hódoltság. Ha valaki ebben kételkedik, olvassa el Rákóczy "Recrudescunt"-ját. Igaz, a török háborúkban sok magyar elpusztult, de kinek az érdekében? Mikszáth Kálmán írja ezzel kapcsolatban:

"Mert sok vér kellett akkor a pápának. Ugyanis őszentsége szította ezeket a harcokat, hogy egy akó török vér öntődjék, egy félakó keresztény vér ment rá. A pápa azt tartotta, hogy ez jó üzlet... Hogy az Isten mit tartott róla, azt nem tudom." (Mikszáth: Szelistyei asszonyok).

Zrinyi talán jobban tette volna, ha a hozzá magyarul író Szultánra hallgat. "Kedves ecsém, menjünk együtt a német császár ellen". Zrinyi egyéni tragédiájában benne van a nemzet tragikus sorsa... A török háború nem magyar érdekeket szolgált. Erre már a törökverő Hunyadi fia, Mátyás király is rájött, amikor felvetette a Magyar Nemzeti Vallás gondolatát, igaz mohamedán alapon. Ha Mátyás akkor (mint ahogy a Vatikánt megfenyegette) felveszi a mohamedán vallást, igen valószínű, hogy ma a Rajna mellett is magyarul beszél nének. Az egyesült magyar és török haderőnek nem tudom ki tudott volna akkor ellenállni. Ehelyett - hála a vatikáni méregkeverésnek - a két turáni testvérnemzet kétszáz évig tartó titáni harcban egymást kimerítette. (Tudunk vatikáni lovagok által aljasul legyilkolt, Mátyás udvarába tartó, török követekről.) Így lettünk mi a "kereszténység védőbástyája".

Igaz, 300 évvel előtte sem volt különb Nyugat. IV. Béla hiába kért vatikáni segítséget (levelét nem régen találták meg a Vatikán könyvtárában). Batu kán békét ajánló követei sem kerültek a magyar király elé, erről keresztes lovagok idejében gondoskodtak. Árpádházi királyaink még büszkék voltak (a papok nem kis bosszúságára) keleti eredetükre és családfájukat Atilláig és Nimródig vezették. IV. Béla, bölcs király lévén, nem valószínű, hogy elutasította volna a szintén keleti tatárok békeajánlatát, szabad elvonulást biztosítva nyugat felé az aranyhordának. Nem nehéz elképzelni, mi lenne ma nemzetünk a tatár és a török pusztítás nélkül. Sajnos a magyar nemzeti érdekeket ekkor már - hála a szentistváni politikának - vatikáni keresztény és német érdekek váltották fel. A magyar királyi udvar hemzsegett az idegen "tanácsadóktól'', akiknek javarésze pap volt. (13-15.o.)

Forrás:HUNMAGYAR.ORG