A mai Magyarország állapotáról a nagy reménységekkel teljes 1990-es évben azt feltételeztük, hogy nemzetünk kikeveredve a kádárista pusztaságból egy emelkedő, kiegyen- súlyozott, Európa színvonalát megközelítő és azzal azonos megítélés alá kerülő ország boldog, jólétben élő polgárai leszünk.
Népünk minden feltétellel rendelkezett e célok megvalósításához. Csupán egy ránk jellemző történelmi hibát követtünk el, mégpedig azt, hogy olyanokat hatalmaztunk fel sorsunk jobbra fordulásának irányítására, akik a hatalomba kerülve teljesen megfeledkeztek rólunk.
Napjainkban az ún. rendszerváltó elit tagjai bűnbánó önostorozással tárják fel hibáikat és bűneiket majd azt mondják, hogy ma már másként tennék mindazt, amit akkor elhibáztak. Csak közben tönkre ment minden. Megszűnt az egészségügyi rendszerünk, tönkre ment a gazdaságunk, elloptak mindent „nagyszerű úriembereink” ami csak mozdítható volt. Kiárusították nemzeti javainkat a globalizmus szörnyeinek, nem működik a korábban példás oktatási rendszerünk, védtelenek vagyunk, mert nincs véderőnk és védtelenek vagyunk a rendőrséggel szemben. Gyáva hazugságaik, korrupt magatartásuk a közerkölcsök relatívizálódásához és a bűnözés elhatalmasodásához vezetett.
Mindennek következtében szétesett a társadalom életét leginkább meghatározó szociális rendszer. A jelenleg regnáló hazátlan bitang, magát kapitalistának mondó bolsevik-neoliberális Gyurcsányi és bandája most akarja - már nem először - megszüntetni a családi pótlékot, megvonni a nyugdíjak kiegészítését, amelynek biztosítását törvény írja elő, valamint az önkormányzatok nyakára olyan terhet akar rakni, amely a szociális ellátás teljes összeroppanását fogja jelenteni.
Fel kell tenni a kérdést! Meddig tűrjük még megalázásunkat és kisemmizésünket? Vajon létezik még türelem a magyarokban? Egy francia vagy olasz ember, már régen fellázadt volna. A lettek ép most zavarják el a miénkénél sokkal kevésbé galád kormányukat. A görögök hetek óta tüntetnek az őket tönkre tenni akaró államapparátus ellen.
Nálunk nő a munkanélküliség, dőlnek be a hitelek, amelyeket azért vettek fel a családok, hogy legalább azt az élet nívót tudják biztosítani családjuknak, amelyet már elértek. A nyugdíjas egyedül élők közül többen saját otthonukban fagytak meg az elmúlt hetekben. A nagy városokat hajléktalanok és koldusok tízezrei lepik el nélkülözve még azokat a minimális szociális körülményeket is, amelyek még egy állatot is megilletnek. Az emberek nem kapnak védelmet javaik, sőt még életük védelmére sem. A magyar iskola ma már nem arról híres, hogy hány diákja nyer a nemzetközi szellemi és fizikai versenyekben, hanem arról, hogy pedagógusai naponta ki vannak téve nevelhetetlen tanítványai verésének, akik szinte kivétel nélkül az etnikai kisebbségekhez tartoznak. Mind ez azért mert a regnáló hatalom megfosztja pedagógusait a személyiség fejlesztés legelemibb eszközeitől is. A nemzetközi hírű orvos dinasztiák országában bezárják a nagy múltú kórházakat, szüntetnek meg gyógyító osztályokat, és így napi hírként olvashatunk későn érkező mentőkről, banális orvosi hibák miatt meghalt honfitársainkról, a bezárt elmekórtani intézetből kilökött betegekről, az általuk elkövetett gyilkosságokról, gyújtogatásokról.
Ám van egy kedvezményezett társadalmi csoport, amelynek nem kell dolgozni, mert a segélyt feltételek nélkül kapja. Ugyan ezek az emberek megkülönböztetett elbírálásban részesülnek, még ha köztörvényes bűnök sokaságát követik is el, mondván, hogy az ő kultúrájuk eltér a többségi társadalométól. Alkalmazkodásukhoz kevés volt az a hat-hétszáz év. Jogállam-e hazánk, amikor a kormánytag fogalmaz meg nyíltan elvárásokat az állítólag független bíróság részére?
Igazságszolgáltatás-e az, amikor a gyilkost feltételesen szabadlábra helyezik, miközben a vétlen, ám a hatalomnak nem tetsző nézetű polgárokat meghurcolnak? Jogbiztonság-e az amikor a cigánybűnöző azt teheti amit akar, de áldozatának szülei nem tudhatják meg, hogy ki volt gyermekük gyilkosa?
És mindezt vajon milyen sátáni terv alapján követik el ellenünk? Igaz lehet, hogy bizonyos pénzes körök szemet vetettek országunkra, csupán egy akadálya van térhódításaiknak mi magyarok? Azért kell teljesen tönkre tenni szociális biztonságunkat, hogy minél többen tűnjünk el az élők sorából és maradékaink jók lesznek rabszolgáknak saját hazánkban?
Nem és nem. Nem tűrhetjük, hogy hazánk legyen a legmegvetettebb nép az európai közösségben. Nem tűrhetjük, hogy most itt mi önfeladásra adjuk a fejünket, mert a nemzet mai és megelőző nemzedékei oly sokat áldozatot hoztak már, aminek méltó utódaivá kell válnunk. Nem tűrhetjük, hogy népünk, amely kultúrájával megelőz sok más nagyra tartott népet,a kultúránkból éppen az anyaság elismerését, méltóságát és becsületét vegyék el. A lebegtetett 60 milliárd forint kivonása a szociális szférából, mely a családi pótlékot is érintené az igenis az anyaság megcsúfolása.
Mert mekkora összeg is az a családi pótlék? A gyerek napközis ebédje egy hónapban. És azon kívül a továbbiakban mi van? A családi pótlék szimbolikus elismerés. Mária országába a kormány ennek a szimbólumnak az elvételére készülődik.
Nem maradt túl sok lehetőségünk, mint harcolni. Harcunk célja visszavenni önrendelkezésünket azoktól, akik visszaéltek hatalmukkal. Ám ezt feltehetőleg igen tragikus úton érjük el, de ha nem vállaljuk az áldozatot, akkor nem marad más, mint a teljes pusztulás.
De ne feledjük, őseink mindig leküzdötték a legsúlyosabb akadályokat is, hiszen tudták, hogy történelmi küldetésüket Isten akaratából tölthetik be és ez az igazi magyar virtus.
Vörös Jolanda
barikád.hu
Friss hírek