Gyógynövények és felhasználásuk I.

képképAcsalapu (Petasites officinalis)

Folyók, patakok partján, árkokban és erdőszéleken nő. Kalapnagyságú levelei enyhén fogazott szélűek, fonákjuk szürkés-molyhos. A piszkosfehértől a halvány rózsaszínbe játszó fészekvirágzata laza fürtben virít a szár csúcsán.
Láz, légszomj, köszvény és epilepszia ellen használjuk izzasztó teaként. Gyökerét gyűjtjük még a virágzás előtt. Egy-két csészével igyunk meg belőle napközben kortyonként. A nagy, friss leveleket nemcsak ficamos, rándult, feltört lábra rakhatjuk fel, de mindenfajta égés, rosszindulatú fekély és égési seb gyógyítására is használhatjuk.

Teakészítés: egy csapott teáskanál acsalapu gyökeret 1/4 liter vízben, egy éjszakára beáztatunk, reggel felmelegítjük és leszűrjük.

Pakolás: a friss, megmosott leveleket szétzúzzuk, és felrakjuk a beteg testrészre. Naponta többször ismételjük.

Apróbojtorján vagy Párlófű (Agrimonia eupatoria)

Napos, száraz területeken, utak mentén, erdőszéleken, mezsgyéken és rézsűkön, dombokon és lejtőkön, ritka erdőségekben és romok körül tenyészik. Kis, sárga virágai nyúlánk fürtökben fejlődnek. Az egész növényt lágy szőrök borítják, 10 cm hosszú levelei szárnyaltak. 80 cm magasra is megnő. A rózsafélék családjába tartozik. Az apróbojtorjánt a virágzás idején, júniustól augusztusig kell gyűjteni. Torok-és mandulagyulladásnál igen kiváló hatású. De adhatjuk anginára, szájpenészre és a száj nyálkahártyájának gyulladására. Levele gyógyítja a vérszegénységet és jó sebekre, javulást hoz reuma, lumbágó, emésztési zavarok, májcirrózis, májpangás és lépmegbetegedés esetén. Naponta két csésze teát is megihatunk belőle. Naponta háromszor egy csésze tea gyógyítja a szívnagyobbodást, gyomor-, béltágulatokat és tüdőtágulást, továbbá a vesebántalmakat és hólyagpanaszokat, ha a teát kúraszerűen alkalmazzuk. Visszértágulat és altesti fekély gyógyításához az apróbojtorján kenőcs javasolt.

Teakészítés: 1 púpozott kanál apróbojtorjánt adunk 1/4 liter vízhez, forrázzuk, rövid ideig állni hagyjuk.

Teakeverék (májbántalom esetén): 100 gramm apróbojtorján, 100 gramm galaj és 100 gramm szagosmüge kell hozzá. 1/4 liter vízhez adjuk, forrázzuk, rövid ideig állni hagyjuk. Ebből naponta egy csészével kell meginni éhgyomorra, majd napközben kettővel, kortyonként.

Fürdőhöz: teljes fürdőhöz 200 gramm szükséges.

Kenőcskészítés: egy összmarék apróra vágott levelet, virágot és szárat 250 gramm disznózsírral elkeverünk.

Cickafark (Achillea millefolium)

Legelőkön, utak mentén, erdőszéleken és a gabonaföldek szélén tömegesen fordul elő. Virágjának színe a fehértől rózsaszínbe hajló és a napon fanyar illatot áraszt. Ajánlatos a virágból erős napsütésben szedni, mert ilyenkor a legtöbb benne az illóolaj és ezáltal a gyógyhatás is növekszik. Akár fiatal lányról van szó, aki hajlamos arra, hogy rendszertelenül menstruál, akár idősebb asszonyról, aki a változás éveinek közepén tart, nagyon fontos mindenkinek, hogy alkalmasint megigyon egy-egy csésze cickafarkfű-teát. Minden szempontból a lehető legkedvezőbben befolyásolja a női medence szerveit. Petefészek-gyulladásnál gyakran már az első cickafark-ülőfürdő megszünteti a fájdalmakat, és fokozatos elmúlik a gyulladás is. Miómákat cickafark-ülőfürdővel szüntetünk meg, melyeket naponta hosszabb ideig alkalmazunk.

Teafőzet: 1 púpozott teáskanál cickafarkfüvet adunk 1/4 liter vízhez, leforrázzuk, rövid ideig állni hagyjuk.

Tinktúra: egy üveget megtöltünk napos időben szedett cickafarkvirággal, leöntjük 38-40%-os gabona-, vagy gyümölcspálinkával. Két hétig állni hagyjuk a napon vagy a tűzhely közelében.

Kenőcs: felmelegítünk 90 gramm sótlan vajat vagy disznózsírt, hozzáadunk 15 gramm friss összeaprított cickafarkvirágot, 15 gramm apróra vágott málnalevelet, jól átsütjük, kevergetjük és levesszük a tűzről. Másnap az egészet felmelegítjük kicsit, egy vászonkendőn átnyomjuk, és az előkészített, tiszta edényekbe töltjük. Hűtőszekrényben tároljuk!

Ülőfürdő: 100 gramm cickafarkfüvet (az egész növényről van szó) éjszakára hideg vízbe áztatunk, másnap felforraljuk és hozzáöntjük a fürdővízhez.

Csalán (Urtica dioica)

A csalán minden része gyógyító hatású: gyökerétől kezdve a szárán és a levelein keresztül a virágjáig. A csalán a legjobb vértisztító és egyúttal vérképző gyógynövényünk. Mivel kedvező hatással van a hasnyálmirigyre is, a csalánteával a vércukorszintet is csökkenthetjük. Gyógyítja a húgyutak megbetegedéseit és gyulladásait éppúgy, mint a vizeletpangást. A csalántea hetekig tartó ivókúra formájában máj- és epebántalmak, lépmegbetegedések, még a tumort is ideértve, a gyomor és a légzőszervek hurutos megbetegedései, gyomorgörcsök és -fekélyek, bélfekélyek és tüdő-megbetegedések ellen javasolt.
Vírusos megbetegedésektől és baktériummal fertőzött váladékoktól ugyancsak hatásosan véd. A csalánteának nincs rossz íze, de cukor nélkül igyuk! Ízét javíthatjuk kamilla vagy borsmenta hozzáadásával.
Vízkór esetén a csalán erős vízhajtó hatása segít. Vérképző tulajdonsága sápkór, vérszegénység és más súlyos vérmegbetegedés esetén is hatékony segítséget biztosít. Ellenállóbbá tesz bennünket, ha hajlamosak vagyunk a megfázásra, segít köszvényes és reumatikus panaszok esetén is.
Segítséget nyújt a csalán érszűkület esetén is.
Minden görcs, akárhol jelentkezik is, vérkeringési zavarra utal. Ilyenkor ajánlatos a csalánfőzettel történő lemosás és a fürdő. Ez vonatkozik a koszorúér-szűkület speciális esetére is. Hajoljunk a fürdőkád fölé, és langyos csalánfőzettel mossuk le a szívtájékot, egyúttal finoman masszírozzuk is.
Isiász, lumbágó, valamint a kar és a láb ideggyulladása esetén nagyon óvatosan, finoman masszírozzuk friss csalánnal a beteg testrészt. Isiásznál például a bokától kezdve a lábszár külső oldalán haladva a csípőig, onnan a belső oldalon vissza egészen a bokáig, nagyon lassan kenjük végig friss növénnyel a testet. Ezt csináljuk meg kétszer, majd befejezésül a csípőtől indulva lefelé a fart is bekenjük. Utána a bőrt hintőporozzuk be.

Teaöntet: 1 púpozott teáskanál csalán 1/4 liter vízhez: csak forrázzuk, rövid ideig áztatjuk.

Csalántinktúra: a tavasszal vagy ősszel kiásott gyökereket kefével megtisztítjuk, apróra vágjuk és üvegbe tesszük. 38-40%-os gabonapálinkával felöntjük és valamilyen meleg helyen 14 napig állni hagyjuk.

Lábfürdő: két maréknyi, kefével és vízzel alaposan megtisztított csalángyökeret és friss csalánt (szárát és levelét) 5 liter vízben egy éjszakán át áztatunk és másnap felforralunk. Amilyen melegen csak bírjuk, 20 percig áztassuk benne lábainkat. A csalán a lábfürdő idején is benne marad a vízben. Ezt a lábfürdőt újra felmelegítve, kétszer-háromszor is felhasználhatjuk.

Hajmosás: egy ötliteres edényben 4-5 összmaréknyi friss vagy szárított csalánra hideg vizet öntünk, majd lassú tűzön forrásig melegítjük. Ezután öt percig állni hagyjuk. Ha gyökeret használunk, jó összmaréknyit áztassunk hideg vízben egy éjszakán át, másnap forraljuk fel és 10 percig hagyjuk állni. A fej mosásához ilyenkor színszappant használjunk.

Diófa (Juglans regia)

A diófa, másként olaszdió májusban virágzik, még mielőtt a levelei kifejlődnek. A friss leveleket gyűjtjük június közepén, amíg még könnyen átszúrhatjuk. A zöld dió burkát közvetlenül az érés előtt, mielőtt megbarnul, az érett termést pedig szeptemberben szedjük.
A diólevélből főzött tea igen hatásos szer emésztési zavarok, így székrekedés, étvágytalanság esetén, továbbá nagyszerű vértisztító. Eredményesen alkalmazhatjuk cukorbetegség és sárgaság ellen is. A diólevél főzete, fürdővízbe keverve igen hatásos minden görvénykóros és angolkóros megbetegedés, csontszú és csontritkulás, valamint gennyes körömgyulladás ellen.
Tejkiütés, fejkoszmó, és rüh esetén a zöld dió levelének főzetével mossuk le az érintett helyeket, az eredmény hamarosan megmutatkozik. Az ilyen főzettel történő lemosások illetve fürdők pattanások, gennyes kiütések, lábizzadás és fehérfolyás esetén is segítenek. Szájpenész-, a fogíny, a torok és a gége megbetegedésekor öblögessünk vele. Erősebb diólevél-főzettel készített fürdő gyógyítja a fagydaganatot.
Erős hajhullásnál is használhatjuk, alaposan dörzsöljük be vele a fejbőrt. Fejtetvesség ellen is kitűnő szer.
Június közepén szedett zöld dióból készíthető dióesszencia, amely tisztítja a májat, a gyomrot és a vért, megszünteti a gyomorgyengeséget és a bélpangást. Kiváló szer sűrűvérűség ellen.

Teakészítés: 1 púpozott teáskanál apróra vágott diólevelet 1/4 liter forró vízzel leöntünk, rövid ideig állni hagyjuk.

Adalék fürdővízhez és lemosáshoz: teljes fürdőhöz 100 gramm, lemosáshoz egy púpozott teáskanálnyi összeaprított levelet veszünk.

Dióeszencia: körülbelül húsz db., négyfelé vágott zöld dióval megtöltünk egy széles szájú üveget, leöntjük 1 liter gabonapálinkával, úgy, hogy 2-3 ujjnyira ellepje a diót. Az üveget jól lezárva 2-4 hétig a napon vagy más meleg helyen tartjuk. Utána leszűrjük, és palackokba töltjük. Szükség szerint egy-egy tele kávéskanállal fogyasztunk belőle.

Erdei aranyvessző (Solidago virga-aurea)

Erdőszéleken, vizesárkokban, bozótosokban és erdei tisztásokon lehet megtalálni. Szára, amelyen aranysárga virágfürtök nyílnak, körülbelül 80 cm-re nő meg. Fészkes virágzatát gyűjtik, júliustól októberig.
Bélmegbetegedések, bélvérzések ellen használják.
Virágzata és levelei hűsítően hatnak, és mivel vízhajtó, minden vese- és hólyagbántalomra ajánlható. Az erdei aranyvessző közönséges galajjal, fehér vagy sárga árvacsalánnal összekeverve vesezsugor, vesemedence-gennyesedés és művesére kapcsolás esetén is alkalmazható.

Teakészítés: 1 púpozott teáskanál aranyvesszőt adunk 1/4 liter vízhez, leforrázzuk és rövid ideig állni hagyjuk.

Fehér fagyöngy (Viscum album)

Örökzöld levelei bőrszerűek és zöldessárgák. Bogyói fehérek, kissé üvegesek, belül nyálkásak és ragadósak. A magvak sem vízben, sem földbe kerülve nem csíráznak - a madarak hordják szét a ragadós magvakat.
Az október elejétől december közepéig gyűjtött leveleit és a vékonyabb szárakat szárítás céljából apróra vágjuk, további gyűjtési ideje március és április. A többi hónapban a fagyöngynek nincs gyógyító hatása. A legnagyobb gyógyhatása a nyárfán élősködő fagyöngynek van, de a lucfenyőn, erdei fenyőn és a gyümölcsfákon is jó gyógyhatású fagyöngy tenyészik. Március és április hónapokban a fagyöngyön jóformán alig van bogyó. A levele és a szára semmi esetre sem mérgező, de a termése, ha megeszik, tényleg az. Ha disznózsírral összekeverve kenőcsöt készítünk, fagyás esetén külsőleg alkalmazva nagyon hatásos.
Mivel a fagyöngy az egész mirigyrendszert igen kedvezően befolyásolja, kiváló anyagcsere-szabályozó szer. Ugyanakkor annyira jó hatással van a hasnyálmirigyre, hogy cukorbetegségnél a folyamatos teakúra megszünteti a kiváltó okot. Pontosan azoknak kellene kipróbálniuk, hogy legalább fél évig rendszeresen fogyasszanak fagyöngyteát, akiknek krónikus anyagcsere-betegségük van. Ha a hormonháztartás nincs rendben, a fagyöngy nagyszerűen segít. Ebben az esetben legkevesebb két csészével meg kell inni belőle naponta, reggel egyet és este egyet.
A fagyöngy egészen kiváló gyógyszer érelmeszesedés ellen, ajánlott gutaütés esetén, ami aligha következik be, ha megelőzés céljából rendszeresen fogyasztunk fagyöngyteát. Ha már megtörtént a baj, hat héten keresztül napi három, három héten keresztül kettő és két héten keresztül egy csésze fagyöngyteát igyunk, mégpedig az elsőt megfelezve reggeli előtt és után, a másodikat ugyancsak megfelezve ebéd előtt és után, a harmadikat szintén megfelezve vacsora előtt és után.
A fagyöngytea vérzéscsillapítóként is felhasználható. Ha hidegen felszippantjuk, csillapítja az orrvérzést, teaként fogyasztva tífuszos vagy vérhasbetegnél csillapítja a tüdő- és bélvérzést. A fagyöngy a legkiválóbb szívgyógyszer és keringésjavító. A fagyöngy egyúttal mindenféle szívkárosodásra jó.
A nők is használhatnák a fagyöngyteát. A szabályozott vérkeringés megszünteti a méhpanaszokat, a menstruációs zavarokat, mindenekelőtt az erős havi vérzést, vagy a szülés utáni utóvérzéseket. A változások éveiben fellépő panaszok -szívdobogás, aritmia, vértolulás, félelemérzet, légszomj esetén érdemes fagyöngyteát inni. A fagyöngy friss leve meddőség ellen is hatásos. A fagyöngyszárat, -levelet alaposan megmossuk, majd még nedvesen jól kipréseljük a levét. Ebből 25 cseppet veszünk be éhgyomorra fél órával a reggeli, illetve lefekvés előtt. Ilyen cseppeket minden gyógyszertárban lehet kapni.
Újabban mint rákmegelőző és rákellenes szert is alkalmazzák orvosilag a fagyöngyöt. A tapasztalatok ismételten bizonyítják, hogy a gyógynövények egyaránt alkalmasak szervezet megtisztítására és a betegségek megelőzésére.

Teakészítés: a fagyöngyteát kizárólag hidegen készítjük. Egy púpozott teáskanál fagyöngyöt adunk 1/4 liter vízhez, éjszakára állni hagyjuk, másnap kicsit felmelegítjük és leszűrjük. Ha nagyobb mennyiségre van szükségünk naponta, a teát tartsuk termoszban vagy pedig forró vizes vízmelegítőben melegítsük fel mindenkor.

Tinktúra: a gyógyszertárakban kész fagyöngycseppek kaphatók.

Friss lé: friss leveleket és szárakat megmosunk és nedvesen kifacsarjuk gyümölcs-centrifugával.

Kenőcskészítés: a fagyöngy friss fehér bogyóit disznózsírral hidegen elkeverjük (fagyásoknál alkalmazzuk külsőleg).

Fekete nadálytő (Symphytum officinale)

Nedves réteken, mezsgyéken, vizes gödrökben és csatornák mentén terem. Előfordul sövényeken és törmelékhalmokon is. Egész nyáron át virágzik. Érdes levelei hegyes csúcsban végződnek. Hüvelykujj vastagságú, évelő gyökérzete kívül sötétbarna vagy fekete, belül fehér vagy sárga, felvágva rendkívül nyálkás tapintású, valósággal zsíros. Mivel mélyen gyökerezik, alig lehet kiirtani a földből. A gyökereket tavasszal vagy ősszel kell kiszedni. Friss növényt a virágzás előtt vagy alatt kell szedni. A fekete nadálytő tinktúrájával gyors segítséghez jutottak azok a betegek, akiket már évek óta hiába kezeltek reuma és izületi duzzanat ellen mindenféle szerrel.
A fekete nadálytő levele segít, ha leforrázzuk és meleg pép formájában a bénult végtagra helyezzük, már egy éjszaka javulást eredményez, ha a baj oka megerőltetés, ficam, rándulás vagy szélhűdés. Meleg pépes pakolás segít visszérfekély, reumás izommegvastagodás, köszvényes csomó, daganat, nyaki fájdalom, csonkolt végtag fájása és még a csonthártyagyulladás esetén is.
A gyökérből tea is készíthető, amelyet belsőleg kell alkalmazni hörghurut, emésztési zavarok, gyomorvérzés, mellhártyagyulladás esetén.

Tea készítése gyökérből: két teáskanálnyi apróra vágott gyökeret 1/4 liter hideg vízben áztatunk egy éjszakán át, reggel kicsit felmelegítjük és leszűrjük. Kortyonként fogyasztjuk.

Teakeverék gyomorfekély ellen: a keverékből púpozott teáskanálnyit adunk 1/4 liter vízhez, leforrázzuk és 3 percig állni hagyjuk. Naponta 3-4 csészével iszunk belőle, kortyonként fogyasztva.

Pépes pakolás: a jól megszárított gyökereket finomra daráljuk, egy csészében forró vízzel és néhány csepp étolajjal gyorsan péppé keverjük, majd felkenjük egy vászonkendőre és azon melegen a beteg testrészre helyezzük, majd rákötjük.

Friss levélborogatás: a friss leveleket megmossuk és egy deszkán szétnyomjuk, a beteg testrészre helyezzük és rögzítjük.

Forrázott borogatás: a leveleket leforrázzuk és melegen helyezzük fel.

Adalék teljes fürdőhöz: 500 gramm friss vagy szárított levelet kb. 5 liter hideg vízben áztatunk 12 órán át. Másnap az egészet felforraljuk, és ezt a folyadékot a fürdővízbe öntjük.

Adalék ülőfürdőhöz: ugyanúgy mint a teljes fürdőnél, de csak 200 gramm levél szükséges.

Tinktúrakészítés: a gyökereket alaposan megmossuk, kefével is megtisztítjuk, apróra vágjuk és lazán megtöltünk vele egy üveget, felöntjük gabonapálinkával vagy valamilyen gyümölcspálinkával, és két hétig állni hagyjuk a napon vagy a kályha közelében. A pálinka lepje el a gyökereket!

Kenőcs: 4-6 friss megtisztított gyökeret a lehető legfinomabbra felaprítunk, és mintegy 250 gramm tiszta sertés-bélzsírban gyorsan kisütjük, éjszakára állni hagyjuk. Másnap felmelegítjük, egy kendőn átszűrjük és kipréseljük. Rögtön kicsi, tiszta tégelyekbe töltjük és hűtőszekrényben tároljuk. A kenőcs helyettesítheti a pépet. Embernél, állatnál sebkezeléshez nélkülözhetetlen.

Nadálytő-bor: 2-5 friss, megmosott levelet finomra aprítunk, és ezt 1 liter jó fehérborban 5-6 hétig állni hagyjuk. Kitűnő szer tüdőbetegségek ellen.

Gyermekláncfű (Taraxacumofficinale)
Pongyola pitypang

Közismert magyar neve: pongyola pitypang - tévesen nevezik kutyatejnek, a Farkas kutyatej (Euphorbia cyparissias) mérges tejelő növény -. Áprilisban, májusban virágzik, minden füves területen, réten és mezőn megtalálható. Virágzás előtt gyűjtjük a levelét, ősszel vagy tavasszal a gyökerét, virágzás idején a szárát. Az egész növény gyógyhatású.
A friss virágszárból naponta ötöt-hatot nyersen megeszünk, krónikus májgyulladás esetén is gyors javulás remélhető. Használ cukorbetegség ellen is. Cukorbetegek naponta fogyasszanak legalább tizet a szárából, amíg a pongyola pitypang virágzik. A szárat virágostul mossuk meg, csak akkor távolítjuk el a virágfejet és lassan szétrágjuk. A szár kezdetben egy kicsit keserű, de ropogós és nedvdús. Az állandóan betegeskedő embereknek, akik levertnek és fáradtnak érzik magukat, ajánlatos kéthetes kúrát csinálniuk a gyermekláncfű szárával.
Megszünteti a bőrviszketést, a sömört, a kiütéseket, javítja a gyomornedv kiválasztást, és megtisztítja a gyomrot mindenféle pangó anyagtól. A friss szárak fájdalommentesen oldják az epekövet, szabályozzák a máj és epe működését. Vértisztító hatása folytán köszvény és reuma esetén is segít, elmulasztja a nyirokcsomó-duzzanatokat, ha az ember a friss szárral 3-4 hetes kúrát végez. Sárgaság és lépbántalom ellen szintén eredményesen alkalmazható.
A pitypang gyökere, nyersen fogyasztva - de szárítva is -, teának, vértisztító, emésztést elősegítő, izzasztó és vizelethajtó, valamint élénkítő hatású. Vérhígító hatása sűrűvérűség ellen kitűnő.
A nők szépségápoló szerként is használják. Az arcot és a szemet szokták lemosni vele , ettől arcuk tiszta és hamvas lesz.
A pongyola pitypang azok közé a növények közé tartozik, amelyeknek a tőlevelei áttelelnek, sőt még hideg évszakban is levelet hajthatnak, így télen is frissen használhatók. Gyökeréből tavasszal szirupot is készíthető, amely nemcsak egészséges, hanem nagyon ízletes is.

Teakészítés: 1 púpozott teáskanál pitypang-gyökeret éjszakára 1/4 liter hideg vízben beáztatunk, másnap felforraljuk és leszűrjük. Ezt a mennyiséget reggeli előtt és után fél órával kortyonként fogyasztjuk el.

Szára: napi 5-10 alaposan megmosott nyers szárat jól megrágva elfogyasztunk.

Szirup: két összmarék pitypangvirágot teszünk egy liter hideg vízbe és lassan főzzük. Amikor a víz bugyogni kezd, a tűzhelyről a fazekat levesszük és éjszakára állni hagyjuk a főzetet. Másnap az egészet egy szitára öntjük, lecsepegtetjük, és két kézzel jól kinyomjuk. A léhez egy kiló nyers cukrot keverünk, és hozzáadunk egy fél citromot karikákra vágva, esetleg héja nélkül csak a levét. Ennél több citromtól savanyú lesz. A fazekat fedő nélkül tesszük a tűzhelyre. A legkisebb lángon melegítjük, hogy az összes vitamin megmaradjon benne. A főzetet pároljuk, vigyázva arra, nehogy forrjon. A masszát egyszer-kétszer hagyjuk kihűlni, hogy ellenőrizhessük az állagát. Nem szabad túl sűrűnek lennie, mert akkor idővel kikristályosodik. De túl híg se legyen, mert akkor megsavanyodik.

Kakukkfű (Thymus serpyllum) Északi kakukkfű

Napos mezsgyéken, cserjésekben, ritkás erdőszéleken élnek, sőt az északi kakukkfű a kis hangyabolyokon is szívesen megterem. Sok fényre és melegre van szüksége. Homokon vagy mészköves talajon él. A déli hőségben lilás-tarka virágzatából aromás illatot áraszt.
A kerti kakukkfű (Thymus vulgaris) nemesített és újra elvadult változatai közül válogathatunk kertjeinkben. Az északi kakukkfüvekkel szemben a kerti kakukkfű fásodó szárú, eléri a félméteres magasságot. Gyógynövénynek mindegyikük felhasználható. A kakukkfű töményen fűszeres és aromás.
Serkenti a vizelet-kiválasztást, jó orvosság lepra, bénulás, ideg-megbetegedés ellen. Aki reggelente kávé helyett egy csésze kakukkfűteát iszik, hamarosan érzi gyógyító hatását: szellemileg felfrissít, jót tesz a gyomornak, elmulasztja a reggeli köhögést és általában jó közérzetet teremt.
Kakukkfűből, kamillából és napon szedett cickafarkból száraz gyógyfüves pakolás készíthető, amely a felsorolt növényekből készített tea egyidejű használatával segít az idegi eredetű fájdalmakon. Ha görcsök is jelentkeznek, akkor száraz korpafűpárnát használjunk.
A kakukkfüvet virágzáskor, júniustól augusztusig szedjük: az a legjobb gyógyhatású, amelyet déli napsütésben szedünk le. A virágot egy üvegbe tesszük, tíz napig olajban áztatjuk, de szirupot is készíthetünk belőle. A kakukkfű-olajat bénulás, szélütés, szklerózis multiplex, izomsorvadás, reuma és ficam esetén használjuk.
Külsőleg és belsőleg egyaránt használható gyomor-, menstruációs valamint altesti görcsöknél. Naponta két csészével kell meginni belőle. Görcsök esetén napon szedett szárított virágjából és szárából pakolást készítünk. Lefekvés előtt ezt a párnát egy serpenyőben megmelegítjük és a gyomorra vagy az altestre tesszük.
Daganatok, zúzódások, valamint idült reuma gyógyítására is ajánlható a gyógynövénypárna.
Tüdőgyulladás veszélye esetén óránként kortyolgassuk kakukkfű-teakeveréket.
A kakukkfű-tinktúrát gyengén fejlett gyermekek bedörzsölésre használjuk, hogy a végtagjaik erősödjenek. Ezt a bedörzsölést a szklerózis multiplex esetén is érdemes elvégezni.

Teafőzet: 1 púpozott teáskanálnyi kakukkfüvet leöntünk 1/4 liter forrásban lévő vízzel, rövid ideig állni hagyjuk.

Fürdő: egy teljes fürdőhöz 200 gramm növény szükséges.

Kakukkfű tinktúra: déli napsütésben szedett virágzattal lazán megtöltünk egy üveget, 38-40%-os gyümölcs- vagy gabonapálinkával felöntjük, és két hétig állni hagyjuk a napon.

Kakukkfű-olaj: déli napsütésben szedett virágzattal lazán megtöltünk egy üveget, és hidegen préselt olívaolajjal felöntjük, hogy az olaj két ujjnyi vastagon ellepje. Két hétig a napon, vagy meleg kályha közelében állni hagyjuk.

Kakukkfű-szirup: napfényes időben szedett virágját és szárát az üvegbe töltés közben vizes kézzel benedvesítjük. Nyerscukorral felváltva rétegesen rakjuk, közben jól lenyomkodjuk. Körülbelül három hétig hagyjuk állni a napon. Amikor leszűrjük, a cukorral átitatott virágokat és szárakat kevés vízzel lemossuk, amit a sziruphoz öntünk. Ezt a szirupot aztán lassú tűzön, a legkisebb fokozaton dunsztoljuk, főzni nem szabad. A szirup se túl híg, se túl sűrű ne legyen, ezért egyszer-kétszer lehűtjük, hogy megnézhessük az állagát.

Kakukkfű teakeverék: a légutak megbetegedése, a bronchus erős váladékozása és tüdőasztma, de még szamárköhögés esetén is régi, jól bevált gyógyszer a kakukkfű és a lándzsás útifű 1:1 arányú keveréke. Vegyünk egy csésze hideg vizet, tegyünk bele egy szelet citromot, adjunk hozzá egy teáskanálnyit ebből a keverékből. Fél percig áztassuk. A teát jó forrón kell fogyasztani kortyonként. Mindig, naponta négyszer-ötször frissen készítsük.

Kálmos (Acorus calamus)

Ez a vízinövény többnyire állóvizek partjain, mocsarakban és árkokban fordul elő. Gyökértörzséből, amely a part menti iszapban vízszintesen kúszik, számtalan kardalakú levél ered, amelyek 1 méter hosszúak. A szár közepén egyetlen kúpalakú, zöldesbarna torzsavirágzat ül. A gyökértörzs hüvelykujj vastagságú, 1 méterre is megnő és friss állapotában fűszeresen keserű íze van. Kora tavasszal vagy késő ősszel szedik.
Erősítő hatása miatt a kálmosgyökér gyomor- és bélfelfúvódás, hasi fájdalom esetén használható, de segít mirigy-megbetegedések és köszvény ellen is. A gyökér nagy mértékben elősegíti a nehezen emésztő gyomor és bél nyáktalanítását. Anyagcsere- és bélrenyheség esetén éppúgy ajánlható, mint sápadtság és vízkór esetén.
A rendkívül sovány emberek, akik nem a megfelelő táplálék hiánya miatt veszítettek a súlyukból, kálmosgyökér teát igyanak, és időnként vegyenek teljes fürdőt, amibe kálmost tesznek. A kálmosgyökér megszünteti az étvágytalanságot, hatásos vesekárosodásnál is, és megfelelő szer az egész test megtisztításához. A szárított gyökér, ha lassan rágjuk szét, segít a dohányosoknak leszokni a dohányzásról. A gyengénlátók látása javul, ha kálmosgyökér frissen facsart levével többször bekenjük a szemhéjat. Néhány percig tartsuk rajta, majd hideg vízzel mossuk le.

Teakészítés: a kálmosgyökértea hideg vizes áztatással készül. Egy csapott kávéskanál kálmosgyökeret 1/4 liter vízben éjszakára beáztatunk. Másnap kicsit felmelegítjük és leszűrjük. Felhasználás előtt forró vizes ételmelegítőben felmelegítjük.

Friss lé: gondosan megtisztítjuk a frissen szedett kálmosgyökeret és azon nedvesen kifacsarjuk a levét gyümölcs-centrifugával.

Teljes fürdő: kb. 200 gramm kálmosgyökeret éjszakára hidegen beáztatunk 5 liter vízbe. Másnap felforraljuk, állni hagyjuk és hozzáadjuk a fürdővízhez.

Fagydaganatokon vagy egyéb fagyásokon: segíteni lehet meleg kálmosfürdővel. A gyökeret egy éjszakára hideg vízben áztatjuk, másnap az ázalékot felforraljuk. Öt percig állni hagyjuk. Majd a beteg testrészt húsz percig fürdetjük a némileg már lehűlt, nem túl meleg főzetben. Négyszer is felmelegíthetjük és használhatjuk.

Kamilla (Matricaria chamomilla)

Szántóföldeken, agyagos, szikes talajon, erdei tisztásokon, gabonaföldeken, kukorica-, burgonya-, répa- és lóhereföldeken terem. Igen havas telek után és csapadékos tavaszokon különösen dúsan tenyészik.
Illata kellemesen fűszeres. Májustól augusztusig leginkább délidőben a virágját kell gyűjteni. Bármilyen betegség, mindenekelőtt hasfájások és görcsök esetén kamillateát ajánlatos beadni a gyereknek. Segít a puffadás, hasmenés, kiütés, gyomor- bántalmak és gyomorhurut, továbbá menstruációs zavarok, a menses kimaradása és egyéb altesti panaszok, álmatlanság, mellékhere-gyulladás, láz, fog- és sebfájás esetén.
A kamilla izzasztó, nyugtató és görcsoldó hatású, ezenkívül fertőtlenítő és gyulladásgátló, bármilyen, de különösen a nyálkahártya-gyulladás esetén. Külsőleg gyulladt szem, kötőhártya-gyulladás, viszkető és nedvedző bőrkiütések borogatására és lemosására, fogfájáskor öblögetésre, sebek lemosására használjuk a kamillát. Ha valamilyen bosszúság ér bennünket, készítsünk egy bögre kamillateát; azonnal megnyugszunk, még mielőtt az idegesség a szívet károsítaná.
Szépségápoló szerként sem szabad megfeledkezni róla. Ajánlatos hetente egyszer kamillafőzettel lemosni az arcot és meglátják, bőrük friss és üde marad. Hajápoláshoz is kiváló a kamillafőzet, főképpen a szőkéknek. Kamillás hajmosás után a haj illatos és csillogó lesz.
A kamilla megkönnyíti a székelést, anélkül, hogy meghajtaná az embert, és ily módon közvetve alkalmas aranyerek belső kezelésére, ugyanakkor kamillakenőccsel külsőleg is lehet gyógyítani az aranyeret. Nátha, arc- és homloküreg-gyulladás is gyorsan gyógyul, ha kamillával inhalálunk. Ilyen kezelés után magától értetődően meleg helyen kell maradnunk.

Teakészítés: 1 púpozott teáskanál kamillát adunk 1/4 liter vízhez, csak forraljuk, rövid ideig állni hagyjuk.

Fürdőadalék: kádfürdőhöz két marék kamillát veszünk - arcfürdőhöz és hajmosáshoz mindig egy-egy maréknyi kamillavirágot -, leforrázzuk és állni hagyjuk.

Borogatás: 1/4 liter forrásban lévő tejbe púpozott evőkanál kamillát öntünk, rövid ideig állni hagyjuk, leszűrjük és meleg borogatásra használjuk.

Kamillás gőzölés: egy púpozott evőkanál kamillát egy liter vízzel leforrázunk. Törülköző alatt inhalálunk.

Növénypárna: egy vászonzacskót megtöltünk szárított kamillavirággal és lezárjuk. Valamilyen száraz edényben felmelegítjük és a testre helyezzük.

Kamillaolaj: egy kis üveget megtöltünk napfényes időben gyűjtött friss kamillavirággal és hidegen préselt olívaolajjal öntjük tele, hogy az olaj ellepje a növényt. Az üveget jól lezárva két hétig a napon tartjuk. Hűtőszekrényben tároljuk!

Kamillás kenőcs: 250 gramm disznózsírt felforrósítunk, mintha sütni akarnánk benne, jó két maréknyi friss kamillavirágot dobunk bele, egyet-kettőt buggyan, közben megkeverjük. Lefedve éjszakára hűvös helyre tesszük. Másnap még egyszer felmelegítjük, és egy lenvászon-kendőn átnyomjuk. Legjobb ha a kendőt egy kiöntővel ellátott edény felett szitára helyezzük, és így nyomjuk át a kamillafőzetet. A kenőcsöt azután egyenletesen elkeverjük és tiszta tégelyekbe vagy üvegekbe töltjük.

Kisvirágú füzike (Epilobioum parviflorum)

A füzikének több fajtája van. Gyógyító fajtái a következők: Rózsaszínű füzike (Epilobium roseum), Kisvirágú füzike (Epilobium parviflorum), Hegyi füzike (Epilobium montanum), Sötétzöld füzike (Epilobium obscurum), Lándzsáslevelű füzike (Epilobium lanceolatum), Mocsári füzike (Epilobium palustre), Alpesi füzike (Epilobium anagallidifolium) és még jó néhány. A gyógyerejű fajtákat a kicsi pirosas, halványrózsaszín vagy majdnem fehér virágjaik alapján lehet felismerni. Hosszúkás, keskeny magházon ülnek, mintha oda lennének szögezve. Amikor termése felpattan, fehér, gyapotszerű szőrökkel ellátott magok peregnek ki belőle. Az egész növényt gyűjtjük, szárastól, levelestől, virágostól, de közben ügyeljünk arra, hogy a közepén szakítsuk le, hogy tudjon ismét oldalhajtásokat növeszteni. A gyűjtött növényt frissiben vágjuk fel.
Sokan, akik a prosztatájukkal betegeskednek, meggyógyulhatnak a kisvirágú füzike segítségével, gyakran még megműteni sem kell őket. Ha már sor került a műtétre, a füzike teája elmulasztja a seb égő fájdalmait és mindazokat a panaszokat, amelyek gyakran jelentkeznek műtét után. De minden esetben konzultálni kell az orvossal.
A füzikének két olyan fajtája létezik, amelyeket aligha téveszthetünk össze a többi kisvirágú fajtákkal és amelyeket nem szabad gyűjteni! Az egyik a Bolyhos füzike (Epilobium hirsotum). Virágai kb. 1,5 cm nagyságúak és bíborszínűek. Gyakran található nagy, bokorszerű telepeken, ahol másfél méterre is megnő, valamint állóvizekben és azok szélén. Szára és levelei húsosak, a levelek alul enyhén bolyhosak. A másik az Erdei füzike (Epilobium angustifolium), más néven deréce. Mészkerülő erdők tisztásain, erdőszéleken, tarvágásokon terem. A nagy, bíborvörös virágok hosszú, kúpalakú, laza fürtökben állnak az alul vöröses száron. A virágzás idején a sok erdei füzike tűzpiros foltokat képez.

Teakészítés: 1 púpozott teáskanál füzikét adunk 1/4 liter vízhez, csak forrázzuk, rövid ideig állni hagyjuk. Naponta legfeljebb 2 csésze tea fogyasztható: reggel éhgyomorra és este fél órával a vacsora előtt egy-egy.

Korpafű (Lycopodium clavatum)

A mohára emlékeztető, örökzöld haraszt 1-2 méter kúszó szára finom, vékony gyökerekkel kapaszkodik az erdei talajba. A szárakból 7-10 cm hosszú, igen puha tapintású ágak ágaznak szét, amelyek a tavaszi hangához hasonlítanak, de annál lágyabb és sűrűbb a levélzete. A négy évig élő növény nyáron sárgás spórán termő füzéreket hoz, amelynek kénsárga porát korpafűlisztnek hívják. Érintésre éréskor a spórák felhőként szóródnak szét. Ezt a virágport homeopátiás szerként kisebesedett bőrfelületek kezelésére használják. A korpafű rádiumot tartalmaz. Csak 600 méter feletti, főleg fenyves szálerdőkben és északi erdőszéleken, csakis savanyú, üde talajokon él. Szigorúan védett növénynek számít! Ezért patikából vagy gyógynövény-szaküzletből szerezzük be.
Köszvényeseknek és reumabetegeknek, még akkor is, ha már izületi elváltozásokat mutatnak, valamint krónikus hasmenéssel és aranyérrel bajlódó betegeknek a legmelegebben ajánlható a korpafűtea. A hasmenésre hajlamos betegek azonban a legnagyobb elővigyázatossággal használják, mert bélgörcsöket okozhat. A korpafüvet soha nem szabad főzni, ha teát akarunk készíteni belőle, csak forrázzuk le. Használható vizeletkiválasztó rendszer és az ivarszervek összes betegségére, herefájdalmakra és megkeményedésre, vesehomok és vesefájdalom ellen. Ugyancsak nélkülözhetetlen májgyulladások, a máj kötőszövetének kóros, már rosszindulatú felszaporodása ellen is.
Ha vádlink görcsöl, a korpafüvet egy kendőre rakjuk és körülkötjük vele a lábikránkat. De lábfürdőt is vehetünk ilyenkor, hólyaggörcs esetén pedig ülőfürdőt készíthetünk belőle.
A korpafűliszt, amit lehet még likopódiumspóra néven kérni, súlyos betegek felfekvéses sebeit a legrövidebb időn belül gyógyítja. A nyílt sebre finoman és óvatosan rászórjuk a korpafűlisztet.

Teakészítés: egy csapott teáskanál korpafüvet 1/4 liter forró vízzel leöntünk, rövid ideig állni hagyjuk. Naponta elég egy csésze, reggel éhgyomorra igyuk, kortyonként, a reggeli előtt fél órával. Májcirrózis és rosszindulatú májbetegségek esetén naponta két csészével fogyasszunk.

Korpafűpárna: a görcsölő testfelület nagyságától függően 100, 200 vagy 300 gramm szárított korpafüvet töltünk egy párnába, amelyet éjszakára a görcsösen fájó testrészekre helyezünk. A korpafűpárna egy évig megőrzi a hatását.

Körömvirág (Calendula officinalis)

A körömvirág 30-60 cm-re nő meg, virágzata sárga-narancssárga színű, szára és levelei nedvdúsak és ragacsos tapintásúak. Van amelyiknek sötét, van amelyiknek világos a porzótokja. Virágostul, szárastul, levelestül gyűjtik és használják. A gyűjtést érdemes ragyogó napsütésben végezni, mert akkor a legnagyobb a gyógyhatása. Még késő ősszel is lehet frissen szedni a kertekben, egészen addig, amíg a lisztharmat be nem lepi.
Mint vértisztító, igen nagy segítséget nyújt fertőzéses sárgaságnál. Javítja a keringést, tisztító hatású és elősegíti a sebek gyógyulását.
Kenőcse igen gyorsan segít vénagyulladás, gyógyulni nem akaró visszérfekély, sipoly, égési seb és fagyás esetén. Kitűnő lábgombásodás ellen is.
A körömvirágot belsőleg - teaként - a gyomor és bélrendszer betegségei, gyomorgörcsök és fekélyek, valamint vastagbélgyulladás, vízkór és vérvizelés esetén alkalmazzák. Vírusos megbetegedések és baktériummal fertőzött váladékok ellen is segít a teája.
Azok közé a növények közé tartozik, amelyek a rák és a rákszerű daganatok esetén segítenek. Rákjellegű daganatok és fekélyek, csontszú, combfekély, valamint elmérgesedett gennyező, nehezen gyógyuló sebek esetén is segítenek a körömvirág és zsurlófű főzetével történő lemosások.

Teakészítés: 1 púpozott teáskanál körömvirágot adunk 1/4 liter vízhez.

Ülőfürdő: két összmarék friss vagy 100 gramm szárított növényt használunk egy fürdéshez.

Lemosás: fél liter vízhez egy púpozott evőkanálnyi növényt adunk.

Tinktúra: egy marék virágzatot egy liter valódi pálinkába két hétig a napon, vagy 20 fok körüli hőmérsékleten állni hagyunk.

Kenőcs: két összmarék körömfüvet (szárát, virágát, levelét) összevágunk. Természetes anyagokkal táplált disznó bélzsírjából vagy jó minőségű disznózsírból fél kilónyit úgy felmelegítünk, mintha hússzeletet akarnánk sütni. Ebbe a forró zsírba tesszük a felaprított körömvirágot, hagyjuk egy kicsit sercegni, megkeverjük és levesszük a tűzről. Lefedve egy napig állni hagyjuk az egészet. Másnap kicsit felmelegítjük és egy vászonkendőn átszűrjük egy előkészített, tiszta edénybe.

Friss lé: megmossuk a levelet, szárat és virágot, majd nedvesen kinyerjük a levét gyümölcs-centrifugával.

Forrás:nagyutazas.hu


Ahol már égnek az őrtűzek

  • Szent László Nemzeti Egylet
    AA Budapest AA
  • Hír-Aba Nemzeti Egylet
    Aba
  • Talpra Magyar! Nemzeti Egylet
    Abony
  • Csodaszarvas Nemzeti Egylet
    Agárd
  • Hun Híd Nemzeti Egylet
    Agárd
  • Ajkai Pedagógus Nemzeti Egylet
    Ajka
  • Ajkai Ifjúsági Nemzeti Egylet
    Ajka
  • Semmelweis Ignác Nemzeti Egylet
    Ajka
  • Segítő Jobb Nemzeti Egylet
    Ambrózfalva
  • BB Nemzeti Egylet
    Bácsbokod-Bácsborsód
  • Bács-Kiskun Megyei Nemzeti Egylet
    Baja
  • II. Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Bakonyjákó
  • Családi Nemzeti Egylet
    Balassagyarmat
  • Almádi Turul Nemzeti Egylet
    Balatonalmádi
  • Hazafias Nemzeti Egylet
    Balatonszemes
  • Vértesi Sólyom Nemzeti Egylet
    Balinka
  • A Nép Nevében Nemzeti Egylet
    Balinka
  • Keleti Őrláng Nemzeti Egylet
    Balmazújváros
  • Szebb Jövőért Nemzeti Egylet
    Baracs
  • Bicskei Vitaiak Nemzeti Egylet
    Bicske
  • Magyarok Istene Nemzeti Egylet
    Boldog
  • Sólyom Szárnya Nemzeti Egylet
    Budakalász
  • Budakeszi Nemzeti Egylet
    Budakeszi
  • Attila Király Nemzeti Egylet
    Budakeszi
  • Budakeszi Nemzeti Egylet
    Budakeszi
  • Kerecsen Sólyom Nemzeti Egylet
    Budaörs
  • Rózsakert Nemzeti Egylet
    Budapest
  • József Attila Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Motoros Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Kristály és Láng Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Vezérsziget Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szondi kapitány Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Jogar Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Asztalosok Nemzeti Egylete
    Budapest
  • Szent Korona Szövetség Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Garabonc Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Lőrinc Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Árpád Népe Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szondi György Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ébredő Magyarok Nemzeti Egylete
    Budapest
  • Szent Kard Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ébredő Magyarok Nemzeti Egylete
    Budapest
  • Magyar Nemzet Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Imre Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Korona Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Mansfeld Péter Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Petőfi Sándor Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Csák Máté Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Wass Albert Tiszteletére Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Koncz Márton Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szebb Jövőt Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Koppány Vére Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Attila Ostora Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Angyalföld Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Attila Ostorai Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Nimród Egyesület Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ménróth Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Árpádnemzetség Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szemeretelepi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • IV. Béla Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Rózsa Sándor Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Honfoglaló Attila Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Wass Albert Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Rákos-mente Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Hazánkért és Egymásért Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Hunnia Társulat Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Hunnia Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Rock Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Mátyásföldi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Farkasrét Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Attila Király Fiai Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Mag Népe Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Korona Tagság Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Nagy Lajos Király Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Belső Fény Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Tettre kész Magyarok Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Vitéz Prónay Pál Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Nimród Vérei Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szegletkő Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Lovas Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Solymosi Eszter Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Tisztító Tűz Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ólomüvegező Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ludas Matyi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Zöld Sasok Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Gömbös Gyula Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Kakas Család Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Óbudai Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Budafok-Eötvös Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Esze Tamás Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Prónay Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Bizalom Csoport Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Erzsébet Családi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • "Szabad Nemzet" - Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Csillaghegyért-Kertvárosért Nemzeti Egylet
    Budapest-Csillaghegy
  • Wesselényi Miklós Nemzeti Egylet
    Budapest-Pilis-Farmos
  • Magyar Szent Korona Nemzeti Egylet
    Budavár
  • Egy az Isten,egy a Nemzet Nemzeti Egylet
    Buják
  • Hunyadi Mátyás Nemzeti Egylet
    Bükkzsérc
  • Bulcsú Vezér Nemzeti Egylet
    Cegléd
  • Fehér Sólyom Nemzeti Egylet
    Celldömölk
  • Égi Madár Nemzeti Egylet
    Csátalja
  • Igaz Magyarok Nemzeti Egylete
    Csömör
  • Haza Család Nemzeti Egylet
    Csömör
  • Csörög Nemzeti Egylet
    Csörög
  • Emese Nemzeti Egylet
    Dabas
  • Magyar Horgász Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Ősi Országunk Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Civil Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Civis Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Árpád Fiai Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Józsai Turul Nemzeti Egylet
    Debrecen-Józsa
  • M.N.H.E Nemzeti Egylet
    Dég
  • Összefogás Magyar Nemzeti Egylet
    Derecske
  • Összefogás Magyar Nemzeti Egylet
    Derecske
  • Detki Nemzeti Egylet
    Detk
  • Gárdonyi Géza Nemzeti Egylet
    Dinnyés
  • Prónay Pál Nemzeti Egylet
    Dorog
  • Dobogókő Nemzeti Egylet
    Dorog
  • Magyarország a Magyaroké Nemzeti Egylet
    Dunakeszi
  • Felvidéki Nemzeti Egylet
    Dunaszerdahely
  • Aranyos-Losonci Nemzeti Egylet
    Dunaújváros
  • Reményik Sándor Nemzeti Egylet
    Dunaújváros
  • Együtt a Nemzetért Nemzeti Egylet
    Dunavecse
  • Görgey Artúr Nemzeti Egylet
    Dunavecse
  • Egri Nemzeti Egylet
    Eger
  • Dobó István Nemzeti Egylet
    Eger
  • Jövőnk a Gyermek Nemzeti Egylet
    Egyházaskesző
  • Főnix Nemzeti Egylet
    Emőd
  • Csillagösvény Nemzeti Egylet
    Érd
  • dr. Padányi Viktor Nemzeti Egylet
    Érd
  • Firtos Nemzeti Egylet
    Érd
  • Kond Népe Nemzeti Egylet
    Érd
  • Nimród Nemzeti Egylet
    Erdőtelek
  • Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Árpád Apánk Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Árpád Vére Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Esztergomi Oroszlán Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Krasznamenti Nemzeti Egylet
    Fábiánháza
  • Gárdonyi Nemzeti Egylet
    Gárdony
  • Szent Margit Nemzeti Egylet
    Gödöllő
  • Gödöllői Iparos Nemzeti Egylet
    Gödöllő
  • Gödöllői Kistérségi Nemzeti Egylet
    Gödöllő
  • Gyömrői Nemzeti Egylet
    Gyömrő
  • Árpád Vezér Vérei Nemzeti Egylet
    Győr
  • Csíksomlyó Nemzeti Egylet
    Győr
  • Horthy Kormányzó úr Nemzeti Egylet
    Győr
  • Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Győr
  • Atilla a Nagy Hun Király Nemzeti Egylet
    Hajdúböszörmény
  • Hajdúdorogi Hazafiak Nemzeti Egylet
    Hajdúdorog
  • Horty Miklós Nemzeti Egylet
    Hajdúnánás
  • Attila Vére Nemzeti Egylet
    Hajdúsámson-Sámsonkert
  • Tenkes Kapitánya Nemzeti Egylet
    Harkány
  • Szt István Nemzeti Egylet
    Hatvan
  • Dél-Alföld Nemzeti Egylet
    Hódmezővásárhely
  • Csaba Királyfi Csillagösvénye
    Hollywood
  • Hazatérés Nemzeti Egylet
    Hollywood Florida USA
  • Jász Vitéz Nemzeti Egylet
    Jászjákóhalma
  • Jászkarajenői Nemzeti Egylet
    Jászkarajenő
  • Szent Kereszt Nemzeti Egylet
    Jászkisér
  • Kabai Nemzeti Egylet
    Kaba
  • Kabai Nemzeti Egylet
    Kaba
  • Egy Szebb Jövőért Nemzeti Egylet
    Kaposvár
  • Koppány Gyermekei Szabad Magyarok Nemzeti Egylet
    Kaposvár
  • A Magyar Népért Nemzeti Egylet
    Kazincbarcika
  • Hírös Nemzeti Egylet
    Kecskemét
  • III. Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Kerepes
  • Hiszünk Magyarország Feltámadásában Nemzeti Egylet
    Kevermes
  • Szittya Katus és csapata Nemzeti Egylet
    Kevermes
  • Szkítavér Nemzeti Egylet
    Kiskunfélegyháza
  • Nyirő József Nemzeti Egylet
    Kiskunhalas
  • Csallóközi Nemzeti Egylet
    Kisudvarnok
  • Halasy Gyula Nemzeti Egylet
    Kisvárda
  • Kiszombori Nemzeti Egylet
    Kiszombor
  • Szent Korona Nemzeti Egylet
    Kőbánya
  • Hunyadi Kardja Nemzeti Egylet
    Komló
  • Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Körmend
  • Csaba Herceg Nemzeti Egylet
    Kőtelek
  • Tóparti Nemzeti Egylet
    Kunfehértó
  • Árpád Fia Nemzeti Egylet
    Kunszentmárton
  • Adjon az Isten Nemzeti Egylet
    Lajosmizse
  • Fiatalok Értelmiségek Nemzeti Egylet
    Lánycsók-Mohács
  • Árpád Vezér Nemzeti Egylet
    Letenye
  • Albioni Sólyom Nemzeti Egylet
    London
  • Hun Hadak Nemzeti Egylet
    London
  • Árpád Népe Nemzeti Egylet
    Maglód
  • TarSólyom Nemzeti Egylet
    Majosháza
  • Nimród Király Nemzeti Egylet
    Mezőfalva
  • Mezőfalva Nemzeti Egylet
    Mezőfalva
  • Mezőtúri Nádvágók Nemzeti Egylet
    Mezőtúr
  • Kézenfogva Nemzeti Egylet
    Mezőtúr
  • Hazafiak és Honleányok Nemzeti Egylet
    Mindszent
  • Észak Lángja Miskolci Védelmi Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Wass Albert Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Ezüst Turul Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Jókai Mór Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Fehér Erő Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Galamb József Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Forrás Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Strázsa Nemzeti Egylet
    Monor
  • Szent István Nemzeti Egylet
    Monor
  • Móri Nemzeti Egylet
    Mór
  • Mosonmagyaróvár Nemzeti Egylet
    Mosonmagyaróvár
  • Albert Kázmér Nemzeti Egylet
    Mosonmagyaróvár
  • gróf Zichy Ferenc Nemzeti Egylet
    Mosonszentmiklós
  • Magyar Nemzeti Kulturalis Egyesület Nemzeti Egylet
    München
  • Nagyatádi Ifjak Nemzeti Egylet
    Nagyatád
  • Somogy Szive Nemzeti Egylet
    Nagybajom
  • Turul Nemzeti Egylet
    Nagykanizsa
  • Nagykanizsa Nemzeti Egylet
    Nagykanizsa
  • Motorosok a Nemzetért Nemzeti Egylet
    Nagykáta
  • NANE Nemzeti Egylet
    Nagykőrös
  • Szent Korona Nemzeti Egylet
    Nagykőrös
  • Bakonyi Betyárok Nemzeti Egylet
    Németbánya
  • Lajosok Nemzeti Egylet
    Nyergesújfalu
  • Nyergesi Nemzeti Egylet
    Nyergesújfalu
  • Hunyadi Mátyás Nemzeti Egylet
    Nyergesújfalu
  • Istenért és Hazáért Nemzeti Egylet
    Nyíregyháza
  • Nemzeti Modern Magyarországért Mozgalom Nemzeti Egylet
    Nyíregyháza
  • Hunor Nemzeti Egylet
    Nyíregyháza
  • Nyírjákói Nemzeti Egylet
    Nyírjákó
  • Szabolcs Vezér Nemzeti Egylet
    Nyírkarász
  • Ómérok Nemzeti Egylet
    Ócsa
  • Ómérok Nemzeti Egylet
    Ócsa
  • Acél Nemzeti Egylet
    Ölbő
  • Csillagösvény Nemzeti Egylet
    Oroszlány
  • Három Szög Nemzeti Egylet
    Oroville, California USA
  • Mekcsey István Nemzeti Egylet
    Ózd
  • Szent Mihály Nemzeti Egylet
    Ózd
  • Hit Pajzsa Nemzeti Egylet
    Pápa
  • Turán Pápai Nemzeti Egylet
    Pápa
  • Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Pápa
  • IV. Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Pápa
  • Tettekkel Egymásért Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Horthy Miklós Kormányzó Úr Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Megyer Nemzetség Újjászületése Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Magyar Baráti Kör Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Mecseki Turul Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Magyarok Világa Nemzeti Egylet
    Pécs-Nagykozár
  • Pesterzsébet Turán Nemzeti Egylet
    Pesterzsébet
  • Magyar Gárda Nemzeti Egylet
    Pesterzsébet
  • Petneházy Dávid Nemzeti Egylet
    Petneháza
  • Wesselényi Miklós Nemzeti Egylet
    Pilis-Farmos
  • Polgári Ifjak Nemzeti Egylet
    Polgár
  • Magyarok Istene Nemzeti Egylet
    Pusztaszabolcs
  • Gróf Serényi Béla Nemzeti Egylet
    Putnok
  • Ittebei Kiss József Nemzeti Egylet
    Rábakecöl
  • Dunamenti Őrtűz Nemzeti Egylet
    Rácalmás
  • Attila Király Nemzeti Egylet
    Ráckeve
  • Rózsaszentmártoni Nemzeti Egylet
    Rózsaszentmárton
  • Kálvária Nemzeti Egylet
    Salgótarján
  • Vona-Szegedi-Morvai Nemzeti Egylet
    Sándorfalva
  • Magyar Puli Nemzeti Egylet
    Sándorfalva
  • Gróf Széchenyi István Nemzeti Egylet
    Sándorfalva
  • Székely Őrtüzek Nemzeti Egylet
    Sepsiszentgyörgy - Kovászna megye
  • Három Tenger Nemzeti Egylet
    Siófok
  • Attila Kardja Nemzeti Egylet
    Soponya
  • Hűség Városa Nemzeti Egylet
    Sopron
  • Magyar Sólyom Nemzeti Egylet
    Sopron
  • Petőfi Sándor Nemzeti Egylet
    Sülysáp
  • Szabolcs Vezér Népe Nemzeti Egylet
    Szabolcs
  • Íjfeszítő Nemzeti Egylet
    Szandaszőlős
  • Csodaszarvas Nemezeti Egylet.
    Szarvas
  • Tardi Nemzeti Egylet
    Szatmárnémeti
  • Hétvezér Nemzeti Egylet
    Százhalombatta
  • Crédo Nemzeti Egylet
    Szeged
  • Vitéz nagybányai Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Szeged
  • Kis Kampo Nemzeti Egylet
    Szeged
  • Imre Herceg Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Prohászka Ottokár Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Kurucok Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Árpád Vezér Fiai Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Tasnády Tamás Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Vér és Becsület Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Magyar Jogért Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Magyar Védelem Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Szekszárdi Borok Nemzeti Egylet
    Szekszárd
  • Ébredj Magyar Nemzeti Egylet
    Szentendre
  • Hóman Bálint Nemzeti Egylet
    Szentendre
  • Damaria Nemzeti Egylet
    Szentendre
  • Ormánsági Emberekért Nemzeti Egylet
    Szentlőrinc
  • Czegei Wass Albert Nemzeti Egylet
    Szigetcsép
  • Solt Nemzeti Egylet
    Szigetmonostor
  • Gyimesbükk Egyesület Nemzeti Egylet
    Szigetmonostor
  • Hadak Útja Nemzeti Egylet
    Szigetszentmiklós
  • EHB Nemzeti Egylet
    Szigetszentmiklós
  • Magyar Hadjárat Nemzeti Egylet
    Szigetvár
  • Szigetvári Zrínyi Miklós Nemzeti Egylet
    Szigetvár
  • Horváth Stancsics Márk Nemzeti Egylet
    Szigetvár
  • Rongyos Gárda Nemzeti Egylet
    Szikszó
  • Mecseki Láthatatlanok Nemzeti Egylet
    Szilágy
  • Ipolysági Nemzeti Egylet
    Szob
  • Ipolysági Nemzeti Egylet
    Szob
  • Táltosok Fiai Nemzeti Egylet
    Szokolya-Királyrét
  • Szőlősgyöröki Nemzeti Egylet
    Szőlősgyörök
  • Koppány Herceg Nemzeti Egylet
    Tamási
  • Éber Osztag Nemzeti Egylet
    Tamási
  • Tapolcai Nemzeti Egylet
    Tapolca
  • Deodatus Nemzeti Egylet
    Tata
  • Turul Nemzeti Egylet
    Tatabánya
  • Nemzeti Önvédelmi Kör Nemzeti Egylet
    Tiszafüred-Tiszaderzs
  • Koppány Nemzeti Egylet
    Tiszakécske
  • Örsúr Nemzeti Egylet
    Tiszalúc
  • Kossuth Lajos Nemzeti Egylet
    Tiszaújváros
  • Prónay Pál Nemzeti Egylet
    Tóalmás
  • Szent György Nemzeti Egylet
    Törökkanizsa
  • Magor Nemzeti Egylet
    Törökszentmiklós
  • Nyiri András Nemzeti Egylet
    Törökszentmiklós
  • Nyíri András Nenzeti Egylet
    Törökszentmiklós
  • Nagykun Nemzeti Egylet
    Túrkeve
  • Tusnadi Nemzeti Egylet
    tusnad hargita megye
  • Hazaszeretők Nemzeti Egylet.
    Újfehértó
  • Utolsó Esély Nemzeti Egylet
    Vác
  • Földváry Károly Nemzeti Egylet
    Vác
  • Prohászka Ottokár Nemzeti Egylet
    Vác
  • Hunnia Nemzeti Egylet
    Vác
  • Arzenál Nemzeti Egylet
    Vác
  • Klebelsberg Kunó Nemzeti Egylet
    Vác-Verőce
  • Vajta Nemzeti Egylet
    Vajta
  • Csodaszarvas Nemzeti Egylet
    Vecsés
  • Emese Álma Nemzeti Egylet
    Vecsés
  • Szabad Magyarok Klánja Nemzeti Egylet
    Verpelét
  • TERM-EL Nemzeti Egylet
    Veszprém
  • Élhetőbb Veszprém Megyéért Nemzeti Egylet
    Veszprém
  • Vitézi Rend Nemzeti Egylet
    Visegrád
  • Magyar Szkíta Nemzeti Egylet
    Vitnyéd
  • Hazáért és Honfitársainkért Nemzeti Egylet
    Zalaegerszeg
  • Zsámbéki Nemzeti Egylet
    Zsámbék
  • Vérbulcsú vezér Nemzeti Egylet
    Zsámbék