Népi gyógyászat Magyarországon a természeti gyógymódok tükrében

Hogyan éltek, és mi módon tudtak túlélni az emberek betegségeket, járványokat azokban a korokban, amikor még nem létezett a tudományos orvoslás, vagy nem volt elérhető mindenki számára?
Mit őrizzünk meg a népi gyógyászat tudásából ma, és mit alkalmazhatunk belőle?

A népi gyógyászat rétegei
A kutatók történetileg több réteget különböztetnek meg aszerint, hogy a magyar népi orvoslás miben látta a betegségek okát.

1. Pneumatan
„A pneumatan szemlélet ősi, samanizmus korabeli: a betegségek okaként sok esetben a szél, a levegő, a lehelet szerepel (pneuma: lehelet, szél, lélek, élet, erő).” Eszerint az élet lényege szélszerű valami, ettől élő az emberi és az állati test. Ennek szemléletes kifejezésmódja a nyelvben: amikor az állat megdöglik, „kiadja a páráját”; „belészorították a szelet”; aki meghalt, „szélanyához ment”. A „rossz” szelet azonban bizonyos betegségek okának tartották.
Ez a szemlélet fellelhető még a későbbi korokban is.

2. Humorális [humor: nedv] patológiai szemlélet
Ebben a szemléletben az egészség alapja a jó vér, a betegségek oka és fenntartója pedig a vér megromlása, a rossz nedvek felszaporodása az egész testben vagy valamelyik testrészben. A himlő meghatározása például egy orosházi lejegyzés szerint: „Kihűléstől. Megfázik, és a vére zavart, és akkor kiüt rajta valahol. Kiüt az egész testén.”
A betegségek három fő okának tartott ijedés, kihűlés és erőltetés megrontóan hat a vérre, és ettől betegszik meg az ember. Elsősorban a bőrbajokat tartották ilyen eredetűnek. A humorális szemlélet ugyancsak fennmaradt a következő történeti réteggel párhuzamosan.

3. Szomatikus (testközpontú) patológiai szemlélet
A betegségek okait és lényegét a szervezet anyagi elváltozásaiban látja. Az anyagi tényezőket tartja kórokoknak, amelyek lehetnek baktériumok, a piszok, a táplálkozás, vagy akár az időjárás. A népi gyógyászat napjainkban a néprajzi kutatások tárgykörébe tartozik. A tudományos orvoslás a két világháború között részben, majd az azt követő évtizedekben teljesen háttérbe szorította a népi orvoslást, így annak hagyományanyagát a kutatók jegyezték le és mentették át. Korunkban, ha csak részben is, a természetgyógyászat újra alkalmazza a hagyományos gyógymódokat és gyógyszereket. A népi gyógyászat felelevenítése hasznos lehet azért is, mert az utóbbi időben változik az orvosok és a betegek szemlélete: a túlzottan elgépiesedett, egyoldalúan csak a testre összpontosító, technokrata orvostudománnyal szemben egy természetesebb, emberközpontú, lélektani megalapozottságú orvoslás van kialakulóban.

Milyen életmódot éltek a népi gyógyászat alkalmazói?
A falusi emberek a természettel együtt éltek, ismerték és tisztelték a természet alaptörvényeit. Tavasztól a tél beálltáig nagyon sokat dolgoztak (ebből adódtak olyan betegségek, mint a megerőltetés és az elhasználódás miatti időskori fájdalmak). Hittek a teremtő Istenben, a természet gyógyító erejében. Hittek az ima, a kimondott szó és rítusaik erejében. Ezért tartották eredményes gyógymódnak a ráolvasást és az eközben végzett rítusokat például rontás, szemmel verés esetén.
„A leleményesség, a természetszeretet és a természetismeret hozzásegítette, a hagyományos tudás arra ösztönözte a parasztembert, hogy környezetében mindenütt a legkönnyebben megszerezhető, legalkalmasabb orvosságot keresse és találja meg.” A falusi ember számára így vált „patikává” az őt körülvevő világ.

A „patika”
– az emberi test (anyatej, köröm, haj, nyál, vizelet),
– a ház (kemence tetejéről vett égetett por, tűzhely hamuja, ablakizzadság, pókháló, mészpor, tetőmoha)
– a kamra (paprika, só, liszt, zsír, olaj, tej, tejfel, tészta, kenyér,…)
– a ház udvara (por, sár, kútvíz, eperfalevél)
– a virágoskert (fehér liliom, rozmaring, borsmenta, kerti zsálya, kerti kakukkfű,…)
– az istálló (ló- és tehénganéj, csikólép, szamár-, ló- és kecsketej,)
– kutyaól (kutyaszőr, kutyazsír,)
– a méhes(méz, lép, viasz, méhszúrás)
– a veteményeskert (vereshagyma, fokhagyma, torma, cékla, retek, sárgarépa, paradicsom, …)
– az út széle és az árok (útilapu, porcsin, hársfavirág )
– a gyümölcsös és szőlőskert, mező, mezsgye, kaszáló és a vízpart, az erdő.

Milyen a jó gyógyító?

A gyógyító ember személyisége

Illyés Gyula azt írja a népi gyógyítókról, hogy azok önzetlen bölcsek, igazlátók voltak, akikben bíztak az emberek. A testet és a lelket egyaránt gyógyították. A nép véleménye szerint is bölcs, jólelkű, okos, nagy tudományú emberek, akik hatékonyan, sikeresen gyógyítanak. A „táltos”-nak tekintett gyógyító embereket természetfeletti hatalom és erő birtokosának tartották.
A jó gyógyító részvétet, szeretetet érez betege iránt, és egyenrangú félként bánik vele. Egy nyelvet beszél a beteggel, nem használ idegen szavakat. Nem ismer reménytelen esetet. A gyógyító alázatosan tudomásul veszi a természet rendjét, áhítatos magatartást tanúsít vele szemben. „Ha az Isten úgy akarja, csapást mér rá, nem tudom meggyógyítani” – vallja egy békéscsabai gyógyító.
Az embert a természet részeként meghatározó, átfogó szemléletet mutatja az is, hogy a gyógyító szerint meghatározott ideje van a betegségeknek (egyes betegségek nedves vagy száraz időben uralkodnak), de éppúgy ideje van a gyógyításnak is: hajnalban, napfeljöttekor, éjfélkor, Szent György napján.
„Az orvosság elkészítése napokat vett igénybe, a gyógyítás az éjszakájukat vette igénybe. Éjszaka nem zavarta senki a gyógyító munkáját. Aztán elhamarkodva, kapkodva nem lehetett gyógyítani, csöndes tiszta vérrel dolgoztak mindenkor.”

A gyógyító ember tudománya

A gyógyító a testre mint természetgyógyász, fizikoterapeuta hat, a természetből vett eszközöket, természetes gyógymódokat alkalmaz (gyógynövények, állati anyagok, kenés, mozgás, stb.). A gyógyító szerint minden természetes állapotában jó, a gyógymód és a gyógyszer egyaránt.
A lelket a pszichoterapeuta tudásával gyógyítja: ráolvasásokat, különböző szertartásokat, valamint az ijesztésen, a biztatáson és egyéb módszereken alapuló pszichoterápiát alkalmaz, csaknem mindig a fizikoterápiával együtt.
A népi gyógyító a beteg szellemi részét sámánként gondozza. Úgy hatékony a gyógyítás, ha a beteg hisz az orvosló személyében. Maga a gyógyszer, a gyógyító szava, aktusa szakralizálódik, nemcsak tartalma miatt, hanem mert a gyógyító más tudatállapotba képes hozni magát és betegét, túlemelkedve a gyógyítás tér- és időbeliségén. „Mikor mennyei orvosra van szükség, akkor földi orvos nem gyógyítja meg” – mondta egy békési gyógyító asszony, ezért gyógyított imával is.

Milyen a gyógyító szemléletmódja?

Ahogy az előbbiekből is kiderült, a népi gyógyítót pszichoszomatikus szemléletmód jellemzi. A beteget egységében és egyénként kezeli. Testi és lelki bajokat egyaránt gyógyít, egyszerre alkalmaz pszichikus és szomatikus terápiát. Számos betegséget lelki okokra vezet vissza. A gyógyító ember tudományában az ember összetett lény, és az orvosló hatni kíván mind a testi, mind a lelki részre.
A megelőzést éppoly fontosnak tartja, mint a gyógyítást. Mészáros Ferenc csanádalberti gyógyító így határozza meg a hosszú, egészséges életet adó derűs lelkiállapotot, bölcs magatartást:
„Ha csendes és nyugodt életet kívánunk élni az emberek között, úgy állandóan szem előtt kell tartanunk a következőket: Az elvett (elfogadott) jótéteményekről állandóan meg kell emlékeznünk, ugyanakkor a rajtunk esett sérelmekről és bosszúságokról el kell feledkeznünk. Bármekkora szerencsétlenség ér is, azt nézzük kicsinek. Kis dolgok megszerzéséért sokat sohase adjunk. Ami a miénk, ha kevés is, becsüljük azt nagyra, ami pedig a másé, ha sok is, nézzük azt semminek vagy kicsinek.”

A népi gyógyász az egészséges életvitelre, amely ugyancsak a megelőzést szolgálja, három alapszabályt ajánl:
1. Mértékletesség az egész életvitelben (táplálkozás, fizikai terhelés, megfelelő védelem a hideg ellen). Idevonatkozó népi tanács: „Mindenki arra vigyázzon, hogy ne emeljen nagyot, és ne fázzon meg. Onnan ered oszt sok minden.” „Mindig jó gazdája legyél a testnek. Kosztolásból, italból, munkából mértékletesen.”

2. Természetes életmód: együttélés a természettel, a természet ciklusainak követése (példa erre a juhász élete).

3. Belső élet: hit; derűs, reménykedő, bizakodó lelkiállapot. A bosszúság, az idegesség, a harag rontja az egészséget. A derűs, bölcs magatartás a csendes és nyugodt élet alapköve.

A betegségeket kiváltó legjellemzőbb okok és a gyógymódok

Külső betegségek:

– a megerőltetés – alapgyógyítása a kenés
– a fázás, kihűlés – alapgyógyítása meleg fürdők és teák (fitoterápia)
– csömör – gyógyítása kenéssel

Belső, lelki tényezők

– ijedés, bánat – alapgyógyítása ráolvasás, ima
– megkívánás, megcsodálás
– rontás
– megátkozás – a rontás máig fennmaradt formája.

A fizikai test gyógymódjai

– Helyes táplálkozás: sok zöldség, gyümölcs, édesgyökér és méz használata cukor helyett, olaj használata zsír helyett.
– Gyógynövények külső alkalmazása: borogatás, pakolás, fürdő, kenőcsként.
– Gyógynövények belső alkalmazása: teaként fogyasztva, öblögetés.
– Kenés, masszírozás: ezt főleg kenőasszonyok, „mozdulatművészek” végezték. A fájdalmat, betegséget, megtestesítő csomókat kitapogatták, és igyekeznek ezeket „elkenni”, eloszlatni.
– Csontrakás, helyretevés; kiropraktika – csonttörés, megerőltetés okozta betegségek esetén alkalmazott gyógymód.
– Köpölyözés, érvágás: borbélyok is alkalmazták, a cél a rossz vér eltávolítása volt.
– Nadályozás: piócák felrakása a beteg testrészre a rossz vér eltávolítására. Helyenként hatékonyabbnak találták a köpölyözésnél.

Lelki gyógymódok:

– Mágikus gyógymódok, sámánizmus: révült állapotot hoz létre, kapcsolatot létesít a transzcendens világgal.
– Pszichoterápia, pszichoszomatikus gyógymódok.
– Imádkozás, ráolvasás: a kimondott szó hatalma és a benne való hit (állatoknál is alkalmazták).
– A népi pszichoterápiában használt ijedés fogalmával először konkretizálják a megfoghatatlan, tárgytalan szorongást: „valaki ül rajtam”, „a boszorkány nyom”. A következő lépésben megállapítják a rontó személyét, végül azt a beteg ráolvasásszerű kijelentésekkel elűzi magától.
– Egy másik módszer a beteg biztonságérzetének növelése, védettségtudatának kialakítása.
– Füstölés, gőzölés (annak a hajával füstöltek, aki szemmel verte a gyermeket).
A lelki gyógymódok közé tartozik a rendszeres megújulás, megtisztulás is. Az esztendő ciklusában vissza-visszatérő alkalmak kínálkoztak erre a népszokásokban, a hagyományokban, a népi vallásossággal összekapcsolódva. „A régiek, karácsony napján megénekelték a rokonokat: családostól házról házra jártak, és énekkel köszöntek be a kapu előtt az érkezők, énekkel tártak ajtót a befogadók. A haragosokat is meglátogatták sorra, bocsánatot kért a sértő, és megbocsátott a sértett. Amire ember gyönge, gyarló, azt ilyenkor teszi Jézus bennük – s hálával mindenki csak neki tartozott…”

A test betegségei és gyógymódjai

A fej betegségei

– Fejfájás: rossz gyomortól, rossz fogtól, napszúrás után, vérszegénységtől. Kezelése: piócával, köpölyözéssel. Kenés (masszírozás) Dianával, dörzsölés ecettel. „Fejeteteje, akinek nyilallik, megreszelt fekete nadályt kötni a fejetetejére.” Gőzölés, párolás. „Sós víz gőzével; szíkfűvel gőzölni; mirhafű gőzölés; zellergyökérrel gőzölni.”
– Vérszegénység. Kezelése: „Akinek kevés a vére, akiről az orvos megállapította, hogy vérszegény, nem kell orvoshoz járnia injekcióra. Félzsengésre sütött májat egyen” olyat, hogy „a közepe nyers legyen”. A máj, a „vérit táplálja.” – „Feje fájt a vérszegénységtől.” „Ezt kommendálta neki: a nyers májat törje össze péppé, süssön hozzá tojást, süssön zsírban vereshagymát, tegye hozzá a májat, de csak épp hogy összekapja a zsír. Sok tejet igyon, és a fokhagymától se irtózzon.” – „Vérszaporító a bodzabogyólekvár.”
– Főszédelgés. Magas vérnyomás. Kezelése: köpölyözés, nadályozás, gyógynövények.
„A magas vérnyomást a szem mutatja meg. Az ér (a szemfehérjén alul) olyan gyufavastagságra »kidüjjed«. Normálisan hajszál vastag.”
„Jobban idősökön van, hogy az a rossz vér bántja. A rossz vért a nadály kiszíjja.”
„Az uccán elvágódott egy magas vérnyomásos. Borbélyért szaladtak. Az megtapogatta a hátát, ahol nyomás után nem ugrott ki a bőr, az kívánta a köpűt.”
„Gyógynövényei a fokhagyma, fodormenta és tályoggyökértea. A tályoggyökérből ujjpercnyi hosszúságú.” „Diófalevél tea, szikfűtea, csalánlevél tea, vértisztítók.”

A szembetegségek kezelése

„Olyan öreg néni volt, és az szemüveget nem használt. (Azt ajánlotta, hogy) mikor az ember felkél, a szemit mindig éhnyállal mossa meg.” Aki vízbe áztatott fehérliliommal mossa reggel a szemét, egész nap nem fáj a szeme, és rendesen lát.
Szemfájásra reszelt sárgarépa melegen, ruhaközt.
Kezelése: „Szikfűvirágteát főzni, és amilyen melegen elállja a szem, azzal mosni.”

Megfázásra, meghűlésre, náthára alkalmazott leggyakoribb gyógymódok:

Szatmárban:
„Nátha ellen hársfatea a legjobb. Nekem mindig van itthon szárított hársfavirág. Mi a családban csak ezt használjuk, amikor valamelyikünk megnáthásodik.”
„A náthának, megfázásnak nagyon egyszerű és jó gyógymódja van. Este lefekvés előtt forró lábvizet kell venni, olyat, amilyet csak elbír az ember. Aztán iszik jó forró bort vagy teát, és a már téglával felmelegített dunna alá bújik.”
„Ha a torkunk fájt, csak langyos állott vizes ruhát tettünk a nyakunkra.”
„Anyukám megreszelte a vereshagymát, kifacsarta és megcukrozta a levét. Nehezen ittam meg, de elhagyott a köhögés, éjjel nyugodtan tudtam aludni.”

Békés megyében:
„Tányérba tormát reszelt, pohárral letakarta, aztán felemelte a poharat és beleszippantott.”
„Kék rongy, kék papír füstjét felszagolni.”
„Vászonruhára kent birkafaggyút (disznózsírt) tett a mellére. A lerakódást, slájmot feloldotta.”
„Megfázás (köhögés, asztma) ellen: kakukkfű, szikfű, útilapu tea.”

Mellbajok: asztma, köhögés, tüdőbaj

Asztmára alkalmazott gyógymódok:
„Porcsin tea, fulladásra (szívasztma) csalángyökér tea.” „Akinek szívasztmája van, egy liter fehérborba 3 ujjnyi rozmaringot főzzön bele, ezt igya.” „Örménygyökeres pálinka.”

Köhögésre alkalmazott gyógymódok
:
Apróbojtorján tea („felszaggatta a slájmot”), szikfűvirág, bodzavirág tea. Fodormenta tea, édesgyökér tea idült köhögésnél. „Köhögés és lázcsillapító: hagymahéj tea cukor nélkül. Ami megfázás és láz ellen van, az mind cukor nélkül.” „Reggel éhomra régi ikrás méz.”

Tüdőbajra alkalmazott gyógymódok
:
Víz helyett porcsingyökér tea, tarackgyökér és csípőscsalántő tea.
„Tüdőbajosnak tea ezerjófű, pemetefű, kamilla és ökörfarkkóró 4 dl vízbe. Az előzőleg összekevert teafűből kétszer annyit teszünk, amit 3 ujj között felveszünk, és addig főzni, míg felére elfő. Felét reggel inni, másik felét este inni, melegen.”

Vízibetegség: vízkór, sárvizesség, szívbetegség, vesével összefüggő bajok.

Vízkórra alkalmazott gyógymódok:
„Apróbojtorján tea. A belső részt takarítja.” „Fél marék petrezselyem zöldje egy liter vízre, felforralni. Napi 7 dl-t inni.” „Tengeri hagymalevél pálinkában.”
Szívbetegségre alkalmazott gyógymódok:
„Szívbaj: gyöngyajaktea.” „Szíverősítő: kapormagtea.”

Vesebajokra alkalmazott gyógymódok:
„Egy helybeli iparos vesebetegségét nyírfakéregből főzött teakúrával kezelte. Egy év előtt azonnali hatást ért el, azóta tünetmentes és gyógyult. Egyéb teakúra és vízlökés hatástalan volt.” (Egy kondorosi gyógyszerész adata.) „Vesebajra nyírfavessző összevágva, teának megfőzni, víz helyett inni.” „Vesepucoló: mezei zsurló.” „Akinek eláll a vizelete: petrezselyem zöldjét megforrázni, ezt inni. A petrezselyemmag is a vesét tisztítja, hajtja a vizeletet.”
„Aki nem tud vizelni: a cickafarkot paradicsom indával, zöldpetrezselyemmel megfőzni fűrdőnek.”
„Vízhólyaggyulladás: petrezselyemmag főzetre (fölé) ülni gőzölni.”

A has nyavalyái
:

Mádra, szünádra, csömör, gyomorbaj, giliszta, hasmenés, vérhas, májbaj, sárgaság, epebaj.
„Mádra, szünádra. Gyomorcsúszás. Emeléstől vagy zökkenéstől. A gyomor felemelkedik, nem a rendes helyén van akkor. Itt olyan dudorodás van. A mádra, szünádra oda feljön.” „Mádra: lépdagadás. Leginkább emeléstől, gebeszkedéstől.”

Alkalmazott gyógymódjai:
Mádra: lekente magának. Vízzel, szappannal, lefelé a gyomortájat kente és deréktól előrefelé a gyomor felé.” „Mádra: megáll, előrehajlik, három-négyszer a lábujját megfogja, akkor is helyremegy.”
Szünádra: „csepp volt a patikában rá.”
Mádra: lefelé kenni, úgyhogy korog a gyomor. Addig nem korog, míg fenn van a gyomor.”
Csömör: aki sokat eszik, „annak hánytató kell”. „Aki megcsömöl, azt kihánytatja a purgációmag. 9-10 darabot lenyel.”

Gyomorbaj: „Apróbojtorján tea, csípőscsalán tea. Fodormenta tea: gyomorbajról, fejfájásról.” „A gyomrot és a vért nagyon rendbe hozza a tályoggyökér.” „Citromfűtea. Vagy citromfű pálinkában.”
Gyomorfekély: „Lemondtak a klinikán róla, már át volt talán lukadva a gyomra: reggel apróbojtorján teát, este örménygyökeres pálinkát ivott, meggyógyult”.
Hasmenés, vérhas: „Birsalmafalevél tea megfogja a belit”, „kökénybefőtt, vagy aszalt kökény.” „Tölgyfagubót megtört, megpörkölt, fél liter vízben megfőzte, egyszerre 2 kiskanálnyit vett be. Három nap alatt meggyógyult a kisgyerek, holott az orvosi kezelés nem használt.” „Fiatal tölgyfaháncskéreg tea. A vérhast megfogja.” „Vérhas és bélhurut ellen: lósóskamag tea. Kétliternyi vízre fél marék mag. Megfogja neki.”
Sárgaság, májbaj: „Sárgaperemizsvirág az kihajtja belőle.” „Fehérüröm tea sárgaság ellen.”

Bőrbajok

Orbánc, anyajegy, pállás, kifújta a szél, pattanás, tyúkszem, szemölcs.

Alkalmazott gyógymódjai
:

Orbánc: A nép nyelvén sokféle bőrbajt értenek rajta, főleg az arcon levő bőrgyulladást, bőrpírt, ami lehet valódi orbánc (erysipelas), de rosacea, ekcéma, lupus, stb. is. Mindegyiknek külön tünettana és orvossága volt, mindegyik fájt, és mindegyiket a megfázásnak tulajdonították. „Gyakran jött ki rajtunk az orbánc. A fejünkön, az arcunkon. A szemünk köze is bedagadt. Pipázással is gyógyítottuk, de leginkább – engem anyám gyógyított így – cukorrépaszeleteket használtunk. Spórra tettük, jól felmelegítettük, majd száraz ruhába göngyöltük, és a fájó arcrészre ráraktuk.”
Pállás: „kékkővel vagy timsóval dörzsölje be”. „Ha ki van fújva a kezük, saját vizeletükbe mossák.” „Kukoricatöréskor úgy megkérgesedik a keze: juhfaggyúval kenegetik.”
Pattanás: „Pattanás, kelés: vöröshagymát vág össze, kovásszal keveri. Naponta váltja. Érleli, kifakassza.” Pattanásra kutyabogyó-főzet.
Tyúkszem: „A tyúkszemem miatt már nem bírtam cipőben járni. Csupa fájdalom volt a lábam. Az uram azt mondta, hogy hallotta, egyedül csak a fecskefű tudja kiirtani. Megvagdostam a tyúkszemet, utána a fű nedvével többször bekentem. Ezt több napon át megcsináltam, le is ment a lábamról.”

A csontok, ízületek, inak, és izmok betegségei.

Reuma, köszvény, csúz, kihűlés – idegzsába, farzsába – rándulás, ficamodás, csonttörés, csontszú.

Alkalmazott gyógymódjai:

Reuma, köszvény, csúz, kihűlés
: „Ez ellen igen jó a masszírozás szappannal, vagy ha vót egy kis kézkenőcs féle, avval. Utána oszt ecetes vízzel, oszt házivászonnyal átdörzsöltem. Én arra úgy rájöttem, korántúl, nagyon korántúl, hogy az ecetes víz, az nagyon sokat gyógyít.”
„Éhnyállal húzgálja meg magának az, akinek a nyaka fáj, vagy másutt fájása van.”
„Jobb lába nem hajlott, fájt: egy hétig minden este ecetes, sárga földdel kötötte be éccakára, meggyógyult.” „Isiás ellen kútásásból való kék iszap.” A helyi környezeti viszonyoknak megfelelően vesznek igénybe iszapfürdőt, gyógyfürdőt.
Nemcsak a meleg kemencének dőlve melegítették a fájós hátukat, hanem meleg cseréppel, meleg téglával is melengették a fájós részeket (a hideget meleggel, a meleget hideggel gyógyító módszer). Mészáros Endre csorvási „tudós” úgy gyógyította meg a reumás beteget, aki „se járni nem tudott, se ülni, csak éppen feküdt, mint egy darab fa”, hogy a napon nyakig homokba ásta. „Annyira félt és annyira izzadt, hogy nem közönséges. És attól gyógyult.” (Több ezer éves, ősi gyógymód a meleg homokba ásás.)
Meleg téglára ecetet öntenek, így gőzölik, vagy csutkaparázsra szórt piros tengerivel párolják meg a fájós részt. Jól megtört tormagyökeret buzgó vízzel leöntenek, cseberbe öntik. A beteg széken ül, elébe teszik a csebret, jól betakarják. A hűlő tormás vizet beledobált forró békasókkal (kövekkel) melegítik. (Ezt az ősi vízmelegítő módszert Vajkai közli a Borsavölgyéből.)
„Reoma ellen diófalevél-fürdő. Az is egy hatalmas erős fürdő reoma ellen.”
Félmaréknyi ficfakéreg (fűzfa) megfőzve, ezt napjában kétszer inni.
Országszerte ismert és alkalmazott reumagyógymód volt a méhszúráskúra, a nadályragasztás és a köpölyözés is.
Ficam: „A ficamot – miután a bába helyrerakta – ecetes korpával borogatták. A törött végtagot deszkák közé rakták, majd orvoshoz fordultak.”

Sebészeti betegségek: sebek, törés, rándulás stb.

Alkalmazott gyógymódjai:

Sebek: A seb hamarabb begyógyul, ha szederlevelet gyengén leforrázunk. A levével lemossuk, a levelét pedig rákötjük a sebre. „Ha a ház körül valami okból kifolyólag elvágtam a kezem, fehér falról meszet kapartam rá, és pókhálóval betekertem.” „Sarló vagy kaszavágásra azt a gyűrűmályvalevelet borítottuk, ami az udvarunkon terem. Jó rá a farkasalmalevél is.” A fertőzött sebet, amely elmírgesedett, begennyedzett, gyűlt (pl. körömgyulladás), forró vízbe vagdosták, vagy pezsgős vízben áztatták. A pezsgős víz megállítja, megpuhítja a gyülíst.

Ragadós betegségek. Fertő, fertőzés, fertőtlenítés.

Ragadós betegségek: Himlő. Tifózus lázak (kiütéses tífusz, hastífusz, fejtífusz, azaz meningitisz, enkefalitisz) Kolera. Nemi baj.

Alkalmazott gyógymójai:

Himlő: „Ilyenkor azt csináltuk, hogy székfűteában fürösztöttük meg a beteget, utána forralt bort itattunk vele, és jó meleg dunnába dugtuk.”
Tífusz: „A tífusznak nem nagyon volt gyógyszere, hiába szedtünk ezt is, azt is. Sokan bele is haltak. A mamám nem tudott velem mást csinálni, csak azt, hogy meztelen testemet hideg vizes ruhába göngyölte. Szegény mamám, ő belehalt.”
Az élő táplálékok – zöldségek, gyümölcsök – vitaminjaiknak és ásványi anyagaiknak köszönhetően külsőleg és belsőleg alkalmazva is gyógyítanak.
Leggyakrabban a vöröshagymát, a fokhagymát, a krumplit és a céklát használták, de minden zöldségnek megvolt a szerepe az egészség megőrzésében és helyreállításában. A gyümölcsök kellő mennyiségben, nyersen fogyasztva ízletes „gyógyszerek”.

A kenés-masszírozás alkalmazásai

Reuma, inak, izmok betegségeinél:

Izomcsomósodás: „Kezefején izomcsomósodás támadt, ín ment ki a helyéből. Az orvosok csontnövésnek vélték, operálni akarták.” A gyógyító elébb meleg borogatást rendelt, „míg a keménység olyan puha, hogy így be lehet nyomni”, azután étlenül magához rendelte. Három óra hosszat „masszérozta”, fel egészen nyakig. „Kihúztam az inat, helyrement szépen. Mint egy íz, ilyen maradt.” A láb kenése közben: „agyon van erőltetve a láb. Izomvastagodás van. Az izom megnyúlt és utána összezsugorodott. Ez mind erősebben öröködik rajta. Meleg fürdő kellett volna rája”(ti. annak idején). (A külső boka táján kenve:) „isiás, ott az idegszál meg van vastagodva, meg van csomósodva. Recseg az az idegszál a bokánál, kenéskor hallhatóan recseg.”

A csontrakás, helyretevés alkalmazásai

„Ujjficammal sokan jöttek hozzám. Megfogtam az ujját, megmozgattam. Először le-fel és két oldalra. Egyre erősebben. Ha kattant, helyreugrott.”
Mészáros Ferenc a betegek gerincét tette helyre „megroppantással”. Főképpen a szinte népbetegségnek számító derékfájás (lumbágó) és ülőideg-fájdalom (isiász) esetén hatásos ez a kezelésmód.

A köpölyözés alkalmazásai:

Leggyakrabban a fej betegségeinél, magas vérnyomásnál alkalmazták.
Bugyi Sándor nagykamarási borbélymester öt-tíz percig hagyta a betegén a poharakat, majd karcolás után két-három percig szivatott a poharakba vért. Többnyire a „nyakcsigára” helyezte, „mert ott megfordul az összes vér”. De az alkarra, felkarra, combra és alszárra, derékra is, ha megmeredt a beteg keze lába vagy a cipekedéstől a dereka.

A nadályozás alkalmazásai

„Reomárul olyan jó nincsen mint ez a tályoggyökér meg a pióca. Az a vér meg van csípve a hidegtül, nem tud újulni. A pióca kihúzza.” „Szúrt a háta, nadályt ragasztott: Jó vért nem szív. Olyan sokáig kotorászott a hátamon, míg megtalálta ahun tört vér van.”

Lelki, szellemi gyógymódok alkalmazásai


Ráolvasás, imádkozás, pszichoterápa

A szemölcsöktől való megszabadulásra szóló rítus: „Napfeljötte előtt, azt mondja, forduljak a napnak szembe, és mondjam, engem hívnak lakodalomba, de én nem megyek el, elküldelek tüktököt. Menjetek! Phü, phü, phü! Háromszor köpjem el.”

Füstölés, gőzölés:

Ijedésre, megverődésre szenes vízzel öntötték meg a gyermeket. Egy bádog hidegvízbe kilenc darab, izzó faszenet dobáltak bele, miközben mindegyikre keresztet vetettek, rámondták: se nem egy, se nem kettő, se nem három … egész kilencig. Ezután a kispulya elhallgatott, nem sírt, nem hánykolódott tovább.
„Megfüstöljük a hajával, aki megveri szemmel.”
Annak a kutyának a szőrivel kellett megfüstölni a gyermeket, amelyiktől megijedt. Ez eloszlatta az ijedtséget.

A terápia célja a beteg biztonságérzetének növelése, védettségtudatának kialakítása. Az egyik beteg elmeséli, hogy a gyógyító asszony ajánlatára seprűt állított éjszakára keresztben az ajtóba, gatyamadzaggal kötötte be a kilincset. „Jött volna akkor éjjel is befele a kutya (rontó), de nem volt ereje, hogy bejöjjön. Az ablakba ugrált csak.”

Amit megőrizhetünk a népi gyógyászat tudásából

Őrizzük elsősorban azt, ami a legkevésbé változott századokon át, vagyis a népi gyógyászat szellemiségét, mindenekelőtt a tudós–gyógyító emberséges viszonyulását a betegekhez és pozitív életszemléletét.
Alkalmazzuk azokat az egyszerű népi gyógymódokat, amelyek könnyen elérhetők számunkra, és amelyekhez bizalmunk van. Ne feledjük a bölcs gyógyító tanácsát: az egészséges élet alapja a mértékletesség, a természetesség és a derűs lélek.

Néhány példa a zöldségek és gyümölcsök gyógyhatásaira:


fokhagyma

– csökkenti a koleszterint
– lázcsökkentő hatású
– baktérium- és vírusölő

krumpli
– méregtelenítő, megtisztítja a szervezetet a nehézfémek lerakódásától
– gyomorfekély és bélgyulladás

földieper
– vértisztító, baktériumölő
– bőrzúzódás, bőralatti vérzékenység
– magas vérnyomás
– elhízás

cseresznye
– kitűnő vértisztító

sárgabarack

– gyengülő látás (A-vitamin)
– rák ellen (kén)
– érrendszeri betegségek

alma
– fontos a héja, a cellulóz része, mely segíti kitisztítani a beleket
– ízületi gyulladás: almabor, almaecet (a magas savtartalom miatt)


Ahol már égnek az őrtűzek

  • Szent László Nemzeti Egylet
    AA Budapest AA
  • Hír-Aba Nemzeti Egylet
    Aba
  • Talpra Magyar! Nemzeti Egylet
    Abony
  • Csodaszarvas Nemzeti Egylet
    Agárd
  • Hun Híd Nemzeti Egylet
    Agárd
  • Ajkai Pedagógus Nemzeti Egylet
    Ajka
  • Ajkai Ifjúsági Nemzeti Egylet
    Ajka
  • Semmelweis Ignác Nemzeti Egylet
    Ajka
  • Segítő Jobb Nemzeti Egylet
    Ambrózfalva
  • BB Nemzeti Egylet
    Bácsbokod-Bácsborsód
  • Bács-Kiskun Megyei Nemzeti Egylet
    Baja
  • II. Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Bakonyjákó
  • Családi Nemzeti Egylet
    Balassagyarmat
  • Almádi Turul Nemzeti Egylet
    Balatonalmádi
  • Hazafias Nemzeti Egylet
    Balatonszemes
  • Vértesi Sólyom Nemzeti Egylet
    Balinka
  • A Nép Nevében Nemzeti Egylet
    Balinka
  • Keleti Őrláng Nemzeti Egylet
    Balmazújváros
  • Szebb Jövőért Nemzeti Egylet
    Baracs
  • Bicskei Vitaiak Nemzeti Egylet
    Bicske
  • Magyarok Istene Nemzeti Egylet
    Boldog
  • Sólyom Szárnya Nemzeti Egylet
    Budakalász
  • Budakeszi Nemzeti Egylet
    Budakeszi
  • Attila Király Nemzeti Egylet
    Budakeszi
  • Budakeszi Nemzeti Egylet
    Budakeszi
  • Kerecsen Sólyom Nemzeti Egylet
    Budaörs
  • Rózsakert Nemzeti Egylet
    Budapest
  • József Attila Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Motoros Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Kristály és Láng Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Vezérsziget Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szondi kapitány Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Jogar Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Asztalosok Nemzeti Egylete
    Budapest
  • Szent Korona Szövetség Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Garabonc Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Lőrinc Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Árpád Népe Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szondi György Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ébredő Magyarok Nemzeti Egylete
    Budapest
  • Szent Kard Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ébredő Magyarok Nemzeti Egylete
    Budapest
  • Magyar Nemzet Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Imre Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Korona Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Mansfeld Péter Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Petőfi Sándor Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Csák Máté Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Wass Albert Tiszteletére Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Koncz Márton Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szebb Jövőt Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Koppány Vére Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Attila Ostora Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Angyalföld Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Attila Ostorai Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Nimród Egyesület Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ménróth Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Árpádnemzetség Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szemeretelepi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • IV. Béla Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Rózsa Sándor Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Honfoglaló Attila Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Wass Albert Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Rákos-mente Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Hazánkért és Egymásért Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Hunnia Társulat Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Hunnia Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Rock Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Mátyásföldi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Farkasrét Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Attila Király Fiai Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Mag Népe Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Korona Tagság Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Nagy Lajos Király Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Belső Fény Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Tettre kész Magyarok Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Vitéz Prónay Pál Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Nimród Vérei Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szegletkő Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Lovas Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Solymosi Eszter Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Tisztító Tűz Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ólomüvegező Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ludas Matyi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Zöld Sasok Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Gömbös Gyula Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Kakas Család Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Óbudai Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Budafok-Eötvös Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Esze Tamás Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Prónay Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Bizalom Csoport Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Erzsébet Családi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • "Szabad Nemzet" - Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Csillaghegyért-Kertvárosért Nemzeti Egylet
    Budapest-Csillaghegy
  • Wesselényi Miklós Nemzeti Egylet
    Budapest-Pilis-Farmos
  • Magyar Szent Korona Nemzeti Egylet
    Budavár
  • Egy az Isten,egy a Nemzet Nemzeti Egylet
    Buják
  • Hunyadi Mátyás Nemzeti Egylet
    Bükkzsérc
  • Bulcsú Vezér Nemzeti Egylet
    Cegléd
  • Fehér Sólyom Nemzeti Egylet
    Celldömölk
  • Égi Madár Nemzeti Egylet
    Csátalja
  • Igaz Magyarok Nemzeti Egylete
    Csömör
  • Haza Család Nemzeti Egylet
    Csömör
  • Csörög Nemzeti Egylet
    Csörög
  • Emese Nemzeti Egylet
    Dabas
  • Magyar Horgász Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Ősi Országunk Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Civil Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Civis Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Árpád Fiai Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Józsai Turul Nemzeti Egylet
    Debrecen-Józsa
  • M.N.H.E Nemzeti Egylet
    Dég
  • Összefogás Magyar Nemzeti Egylet
    Derecske
  • Összefogás Magyar Nemzeti Egylet
    Derecske
  • Detki Nemzeti Egylet
    Detk
  • Gárdonyi Géza Nemzeti Egylet
    Dinnyés
  • Prónay Pál Nemzeti Egylet
    Dorog
  • Dobogókő Nemzeti Egylet
    Dorog
  • Magyarország a Magyaroké Nemzeti Egylet
    Dunakeszi
  • Felvidéki Nemzeti Egylet
    Dunaszerdahely
  • Aranyos-Losonci Nemzeti Egylet
    Dunaújváros
  • Reményik Sándor Nemzeti Egylet
    Dunaújváros
  • Együtt a Nemzetért Nemzeti Egylet
    Dunavecse
  • Görgey Artúr Nemzeti Egylet
    Dunavecse
  • Egri Nemzeti Egylet
    Eger
  • Dobó István Nemzeti Egylet
    Eger
  • Jövőnk a Gyermek Nemzeti Egylet
    Egyházaskesző
  • Főnix Nemzeti Egylet
    Emőd
  • Csillagösvény Nemzeti Egylet
    Érd
  • dr. Padányi Viktor Nemzeti Egylet
    Érd
  • Firtos Nemzeti Egylet
    Érd
  • Kond Népe Nemzeti Egylet
    Érd
  • Nimród Nemzeti Egylet
    Erdőtelek
  • Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Árpád Apánk Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Árpád Vére Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Esztergomi Oroszlán Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Krasznamenti Nemzeti Egylet
    Fábiánháza
  • Gárdonyi Nemzeti Egylet
    Gárdony
  • Szent Margit Nemzeti Egylet
    Gödöllő
  • Gödöllői Iparos Nemzeti Egylet
    Gödöllő
  • Gödöllői Kistérségi Nemzeti Egylet
    Gödöllő
  • Gyömrői Nemzeti Egylet
    Gyömrő
  • Árpád Vezér Vérei Nemzeti Egylet
    Győr
  • Csíksomlyó Nemzeti Egylet
    Győr
  • Horthy Kormányzó úr Nemzeti Egylet
    Győr
  • Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Győr
  • Atilla a Nagy Hun Király Nemzeti Egylet
    Hajdúböszörmény
  • Hajdúdorogi Hazafiak Nemzeti Egylet
    Hajdúdorog
  • Horty Miklós Nemzeti Egylet
    Hajdúnánás
  • Attila Vére Nemzeti Egylet
    Hajdúsámson-Sámsonkert
  • Tenkes Kapitánya Nemzeti Egylet
    Harkány
  • Szt István Nemzeti Egylet
    Hatvan
  • Dél-Alföld Nemzeti Egylet
    Hódmezővásárhely
  • Csaba Királyfi Csillagösvénye
    Hollywood
  • Hazatérés Nemzeti Egylet
    Hollywood Florida USA
  • Jász Vitéz Nemzeti Egylet
    Jászjákóhalma
  • Jászkarajenői Nemzeti Egylet
    Jászkarajenő
  • Szent Kereszt Nemzeti Egylet
    Jászkisér
  • Kabai Nemzeti Egylet
    Kaba
  • Kabai Nemzeti Egylet
    Kaba
  • Egy Szebb Jövőért Nemzeti Egylet
    Kaposvár
  • Koppány Gyermekei Szabad Magyarok Nemzeti Egylet
    Kaposvár
  • A Magyar Népért Nemzeti Egylet
    Kazincbarcika
  • Hírös Nemzeti Egylet
    Kecskemét
  • III. Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Kerepes
  • Hiszünk Magyarország Feltámadásában Nemzeti Egylet
    Kevermes
  • Szittya Katus és csapata Nemzeti Egylet
    Kevermes
  • Szkítavér Nemzeti Egylet
    Kiskunfélegyháza
  • Nyirő József Nemzeti Egylet
    Kiskunhalas
  • Csallóközi Nemzeti Egylet
    Kisudvarnok
  • Halasy Gyula Nemzeti Egylet
    Kisvárda
  • Kiszombori Nemzeti Egylet
    Kiszombor
  • Szent Korona Nemzeti Egylet
    Kőbánya
  • Hunyadi Kardja Nemzeti Egylet
    Komló
  • Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Körmend
  • Csaba Herceg Nemzeti Egylet
    Kőtelek
  • Tóparti Nemzeti Egylet
    Kunfehértó
  • Árpád Fia Nemzeti Egylet
    Kunszentmárton
  • Adjon az Isten Nemzeti Egylet
    Lajosmizse
  • Fiatalok Értelmiségek Nemzeti Egylet
    Lánycsók-Mohács
  • Árpád Vezér Nemzeti Egylet
    Letenye
  • Albioni Sólyom Nemzeti Egylet
    London
  • Hun Hadak Nemzeti Egylet
    London
  • Árpád Népe Nemzeti Egylet
    Maglód
  • TarSólyom Nemzeti Egylet
    Majosháza
  • Nimród Király Nemzeti Egylet
    Mezőfalva
  • Mezőfalva Nemzeti Egylet
    Mezőfalva
  • Mezőtúri Nádvágók Nemzeti Egylet
    Mezőtúr
  • Kézenfogva Nemzeti Egylet
    Mezőtúr
  • Hazafiak és Honleányok Nemzeti Egylet
    Mindszent
  • Észak Lángja Miskolci Védelmi Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Wass Albert Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Ezüst Turul Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Jókai Mór Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Fehér Erő Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Galamb József Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Forrás Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Strázsa Nemzeti Egylet
    Monor
  • Szent István Nemzeti Egylet
    Monor
  • Móri Nemzeti Egylet
    Mór
  • Mosonmagyaróvár Nemzeti Egylet
    Mosonmagyaróvár
  • Albert Kázmér Nemzeti Egylet
    Mosonmagyaróvár
  • gróf Zichy Ferenc Nemzeti Egylet
    Mosonszentmiklós
  • Magyar Nemzeti Kulturalis Egyesület Nemzeti Egylet
    München
  • Nagyatádi Ifjak Nemzeti Egylet
    Nagyatád
  • Somogy Szive Nemzeti Egylet
    Nagybajom
  • Turul Nemzeti Egylet
    Nagykanizsa
  • Nagykanizsa Nemzeti Egylet
    Nagykanizsa
  • Motorosok a Nemzetért Nemzeti Egylet
    Nagykáta
  • NANE Nemzeti Egylet
    Nagykőrös
  • Szent Korona Nemzeti Egylet
    Nagykőrös
  • Bakonyi Betyárok Nemzeti Egylet
    Németbánya
  • Lajosok Nemzeti Egylet
    Nyergesújfalu
  • Nyergesi Nemzeti Egylet
    Nyergesújfalu
  • Hunyadi Mátyás Nemzeti Egylet
    Nyergesújfalu
  • Istenért és Hazáért Nemzeti Egylet
    Nyíregyháza
  • Nemzeti Modern Magyarországért Mozgalom Nemzeti Egylet
    Nyíregyháza
  • Hunor Nemzeti Egylet
    Nyíregyháza
  • Nyírjákói Nemzeti Egylet
    Nyírjákó
  • Szabolcs Vezér Nemzeti Egylet
    Nyírkarász
  • Ómérok Nemzeti Egylet
    Ócsa
  • Ómérok Nemzeti Egylet
    Ócsa
  • Acél Nemzeti Egylet
    Ölbő
  • Csillagösvény Nemzeti Egylet
    Oroszlány
  • Három Szög Nemzeti Egylet
    Oroville, California USA
  • Mekcsey István Nemzeti Egylet
    Ózd
  • Szent Mihály Nemzeti Egylet
    Ózd
  • Hit Pajzsa Nemzeti Egylet
    Pápa
  • Turán Pápai Nemzeti Egylet
    Pápa
  • Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Pápa
  • IV. Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Pápa
  • Tettekkel Egymásért Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Horthy Miklós Kormányzó Úr Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Megyer Nemzetség Újjászületése Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Magyar Baráti Kör Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Mecseki Turul Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Magyarok Világa Nemzeti Egylet
    Pécs-Nagykozár
  • Pesterzsébet Turán Nemzeti Egylet
    Pesterzsébet
  • Magyar Gárda Nemzeti Egylet
    Pesterzsébet
  • Petneházy Dávid Nemzeti Egylet
    Petneháza
  • Wesselényi Miklós Nemzeti Egylet
    Pilis-Farmos
  • Polgári Ifjak Nemzeti Egylet
    Polgár
  • Magyarok Istene Nemzeti Egylet
    Pusztaszabolcs
  • Gróf Serényi Béla Nemzeti Egylet
    Putnok
  • Ittebei Kiss József Nemzeti Egylet
    Rábakecöl
  • Dunamenti Őrtűz Nemzeti Egylet
    Rácalmás
  • Attila Király Nemzeti Egylet
    Ráckeve
  • Rózsaszentmártoni Nemzeti Egylet
    Rózsaszentmárton
  • Kálvária Nemzeti Egylet
    Salgótarján
  • Vona-Szegedi-Morvai Nemzeti Egylet
    Sándorfalva
  • Magyar Puli Nemzeti Egylet
    Sándorfalva
  • Gróf Széchenyi István Nemzeti Egylet
    Sándorfalva
  • Székely Őrtüzek Nemzeti Egylet
    Sepsiszentgyörgy - Kovászna megye
  • Három Tenger Nemzeti Egylet
    Siófok
  • Attila Kardja Nemzeti Egylet
    Soponya
  • Hűség Városa Nemzeti Egylet
    Sopron
  • Magyar Sólyom Nemzeti Egylet
    Sopron
  • Petőfi Sándor Nemzeti Egylet
    Sülysáp
  • Szabolcs Vezér Népe Nemzeti Egylet
    Szabolcs
  • Íjfeszítő Nemzeti Egylet
    Szandaszőlős
  • Csodaszarvas Nemezeti Egylet.
    Szarvas
  • Tardi Nemzeti Egylet
    Szatmárnémeti
  • Hétvezér Nemzeti Egylet
    Százhalombatta
  • Crédo Nemzeti Egylet
    Szeged
  • Vitéz nagybányai Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Szeged
  • Kis Kampo Nemzeti Egylet
    Szeged
  • Imre Herceg Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Prohászka Ottokár Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Kurucok Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Árpád Vezér Fiai Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Tasnády Tamás Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Vér és Becsület Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Magyar Jogért Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Magyar Védelem Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Szekszárdi Borok Nemzeti Egylet
    Szekszárd
  • Ébredj Magyar Nemzeti Egylet
    Szentendre
  • Hóman Bálint Nemzeti Egylet
    Szentendre
  • Damaria Nemzeti Egylet
    Szentendre
  • Ormánsági Emberekért Nemzeti Egylet
    Szentlőrinc
  • Czegei Wass Albert Nemzeti Egylet
    Szigetcsép
  • Solt Nemzeti Egylet
    Szigetmonostor
  • Gyimesbükk Egyesület Nemzeti Egylet
    Szigetmonostor
  • Hadak Útja Nemzeti Egylet
    Szigetszentmiklós
  • EHB Nemzeti Egylet
    Szigetszentmiklós
  • Magyar Hadjárat Nemzeti Egylet
    Szigetvár
  • Szigetvári Zrínyi Miklós Nemzeti Egylet
    Szigetvár
  • Horváth Stancsics Márk Nemzeti Egylet
    Szigetvár
  • Rongyos Gárda Nemzeti Egylet
    Szikszó
  • Mecseki Láthatatlanok Nemzeti Egylet
    Szilágy
  • Ipolysági Nemzeti Egylet
    Szob
  • Ipolysági Nemzeti Egylet
    Szob
  • Táltosok Fiai Nemzeti Egylet
    Szokolya-Királyrét
  • Szőlősgyöröki Nemzeti Egylet
    Szőlősgyörök
  • Koppány Herceg Nemzeti Egylet
    Tamási
  • Éber Osztag Nemzeti Egylet
    Tamási
  • Tapolcai Nemzeti Egylet
    Tapolca
  • Deodatus Nemzeti Egylet
    Tata
  • Turul Nemzeti Egylet
    Tatabánya
  • Nemzeti Önvédelmi Kör Nemzeti Egylet
    Tiszafüred-Tiszaderzs
  • Koppány Nemzeti Egylet
    Tiszakécske
  • Örsúr Nemzeti Egylet
    Tiszalúc
  • Kossuth Lajos Nemzeti Egylet
    Tiszaújváros
  • Prónay Pál Nemzeti Egylet
    Tóalmás
  • Szent György Nemzeti Egylet
    Törökkanizsa
  • Magor Nemzeti Egylet
    Törökszentmiklós
  • Nyiri András Nemzeti Egylet
    Törökszentmiklós
  • Nyíri András Nenzeti Egylet
    Törökszentmiklós
  • Nagykun Nemzeti Egylet
    Túrkeve
  • Tusnadi Nemzeti Egylet
    tusnad hargita megye
  • Hazaszeretők Nemzeti Egylet.
    Újfehértó
  • Utolsó Esély Nemzeti Egylet
    Vác
  • Földváry Károly Nemzeti Egylet
    Vác
  • Prohászka Ottokár Nemzeti Egylet
    Vác
  • Hunnia Nemzeti Egylet
    Vác
  • Arzenál Nemzeti Egylet
    Vác
  • Klebelsberg Kunó Nemzeti Egylet
    Vác-Verőce
  • Vajta Nemzeti Egylet
    Vajta
  • Csodaszarvas Nemzeti Egylet
    Vecsés
  • Emese Álma Nemzeti Egylet
    Vecsés
  • Szabad Magyarok Klánja Nemzeti Egylet
    Verpelét
  • TERM-EL Nemzeti Egylet
    Veszprém
  • Élhetőbb Veszprém Megyéért Nemzeti Egylet
    Veszprém
  • Vitézi Rend Nemzeti Egylet
    Visegrád
  • Magyar Szkíta Nemzeti Egylet
    Vitnyéd
  • Hazáért és Honfitársainkért Nemzeti Egylet
    Zalaegerszeg
  • Zsámbéki Nemzeti Egylet
    Zsámbék
  • Vérbulcsú vezér Nemzeti Egylet
    Zsámbék