Kunhalmok, Attila-hagyomány

A kunhalmok az alföldi táj sajátos antropogén formakincsei. Ezek "olyan 5-10 méter magas, 20-50 méter átmérőjű, kúp, vagy félgömb alakú képződmények, amelyek legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terültek el, s nagy százalékban temetkezőhelyek, sírdombok, őr, vagy határhalmok." (Győrfi István) A megállapítás helytálló, de természetesen a kunhalmokkal kapcsolatos kérdések nagy része még sokáig tisztázatlan marad. Vitatható az elnevezésük helytállósága, keletkezésük, földrajzi elhelyezkedésük rendszere, vagy rendszertelensége. (Dr. Tóth Albert véleménye.)

Az eddigi kutatások alapján elfogadható az a megállapítás, mely szerint a kunhalmok ember által épített legrégebbi kultúrtörténeti emlékeink i.e. 4000-3000-től. Több kor telepedett rá, amelyet az ásatások során előbukkant településrétegek is bizonyítanak. Alakjukat tekintve több funkcióra lehet következtetni, mint telephely, őrhely, vallási, temetkezési hely, stb. Nálunk leggyakrabban két típusát találjuk meg, amelyek alakjukban is különböznek egymástól: a telep, vagy települési helyek és a temetkezés célját szolgáló kunhalmok. A lakhely, illetve település célját szolgáló kunhalmok nagyobb átmérőjűek, elnyúltabbak és laposabbak, míg a temetkezési, vagy szakrális célt szolgáló kunhalmok kisebb átmérőjűek, - csúcsosabbak, hegyesebbek, - ezek hasonlítanak legjobban a kelet-európai kurgánokhoz. (i.e. 2100-1100. keleti nomád jellegű nép sírhelye)

A régészet szerint a temetkezési halmok nagy része rézkori, kora-bronzkori temetkezések, bronzkori telepek, szarmata, germán, honfoglalás-kori temetők, Árpád-kori templomok és sírok, olykor valóban kun temetkezések nyomait őrzi. Gödörsíros temetkezési kultúrának nevezik, ahol annak ellenére, hogy a sírhely halom, maga a sír az eredeti talajszint alatt van, szemben az Európa nyugati részén található halmokkal, ahol a temetkezés a halmok emelése után történt, magasabban a talajszinttől.
A kunhalmok előfordulási helye hazánkban a Nagyalföldre korlátozódik, azon belül is a legnagyobb számban a Nagykunságban, Csongrád megye Tiszántúli részén, Békésben és a Hajdúháton fordulnak elő. Számukat tekintve még a múlt században is becslések szerint kb. negyvenezer lehetett belőlük a Nagyalföldön, amelyből Békés megyében kb. 1500 db található. Mára sajnos több mint 50-70 %-uk eltűnt, elhordták, elszántották, átvágták, fizikailag megsemmisítették. Pusztulásuk sajnos az elmúlt 20-30 évben gyorsult fel. Teljesen ép, vagy érintetlen az országban is alig akad, de Békés megyében nyugodtan kimondhatjuk, hogy egy sincs, amely ne lett volna megbolygatva. Azok a halmok tekinthetők legépebbnek, ahol még ritkaságokat tartalmazó -az eredetire emlékeztető - gyepek vannak. Itt általában a rovarfajok, a pusztai kisemlősök számos válfaja is jobban előfordul. Kedvenc őrhelye volt a nappali ragadozó madaraknak a halmok teteje, mint pl.: a pusztai ölyv, amely fészkét gyakran ide is rakta - orosz neve - kurganyik.
Dombegyháznál már a település nevében is felfedezhető a dombra, halomra való utalás, amely sejteti azt a tájat, ami jellemző volt egykor e vidékre. Évezredes emlékek hordozói a kunhalmok, amelyek Dombegyház környékére különösen jellemzőek voltak gyakoriságukkal, és alakjukkal egyaránt. A Maros alakította valamikori vízjárta terület maradványai, mint pl. a mai Száraz-ér, Cigányka-ér, Csík-ér, Vizes-ér, behálózták, éltették a vidéket. A víz a megélhetést szolgálta, bizonyítja ezt az ember itteni állandó jelenléte, évezredes kultúrájának emlékei, régészeti leletei, amelyek hol tudatosan, hol véletlenül kerültek, vagy kerülnek felszínre. Különleges és egyedülálló az ú.n. pávaszem-szerű kunhalomrendszer, középen az Attila-halommal, amely több települést is érintve, még a magyar-román határon is túlnyúlik. A halomcsoport gyakorlatilag két, egymástól eltolt elipszis alakzatból állt, s az eddig fellelhető irodalmak, térképek alapján több mint 20 kunhalomból állhatott, amelyek közül a mai Dombegyház közigazgatási területén kb. 13 halom, vagy halomhely található.
Szelekovszky László: Dombegyház kunhalmai 1996.
________________________________________

És az egész téma egy kissé más megvilágításban is...
Bizonyára sokan találkoztak már az Alföldet (de nem csak az Alföldet) "benépesítő", többségében kör alaprajzú földépítményekkel, a kurgánokkal, népies (történeti) nevükön: a kunhalmokkal. Többen azt is tudhatják róluk, hogy valószínűleg temetkezési célokat szolgálhattak e nemes - de nem kizárólag a kunok által emelt - szakrális színhelyek. Vagy lehetett más szerepük is? És egyáltalán: véletlenszerűen épültek vagy fellelhető benne valamilyen rendszer? Ha igen, akkor milyen és miképpen? ...Éppen napjainkban került újrafelfedezésre az a módszer, melynek segítségével ezek a hatások mérhetőek, tanulmányozhatók. A radioesztéziáról van szó. A halmok ily módon feltérképezett láthatatlan világa a következő felismerésekre vezetett.
Kezdjük először is a legfontosabbal: a minket körülvevő tér nem homogén. A legkülönfélébb erőhatások járják át, szabdalják keresztül-kasul, melyek a táj szimbolikájában a mai napig is érvényre juttatják jelenlétüket. A halmok szempontjából lényeges erőhatások egyik része térhálós szerkezetű, másik részük pedig nagyobb területre kiterjedve épp a halmok egyikénél-másikánál mutat sűrűsödési gócpontokat és az asztrológia bolygóprinci- piumaival hozható kapcsolatba. Ezzel egyszersmind a csillagászati értelmezések lehetőségei irányába kanyarodunk vissza! De nézzük sorjában! Az eddigi vizsgálatok alapján valószínűsíthető, hogy a halmok nem véletlenszerűen épültek a tájba, hanem ezen erőhatások ("földsugárzások") messzemenő figyelembevételével. Ennek köszönhetően a halmok mind külön-külön, de csoportosan is a nem irányítható térhálós földsugárzások un.delej-vonalainak nevezetes csomópontjait, mágneses áramlási vonalait jelölik ki, teszik láthatóvá. Ezzel egyidejűleg a halmok felszínén (még a megbontott, sőt gyakran a teljesen elhordott halmok területén is!) irányítható (ártó egészségkárosító hatású) térhálós földsugárzás nem mérhető, az ugyanis a halom köré szorul le, mintegy "védő erőfalat" alkotva. Hasonlót tapasztaltam templomok, házi szentélyek közvetlen környezetében; itt tehát a szakrális tér szerkezetének általános sajátosságairól lehet szó, ami ezúttal a halmok ilyen irányú értelmezési lehetőségeihez vezet vissza bennünket. Sőt, ha bátran tovább bontjuk e gondolatot, a kerek halmok a körtemplomok; a hármas halmok a hajós templomok irányába biztosítanak átlátást... és gyakran egyben helyszínt is!
De mi célja lehetett a tér ilyen kiképzésének - kialakításának? Ennek megválaszolásához tudnunk kell, mit képviselnek a delejvonalak. Érdemes néphagyományunkhoz fordulni, mely ezeket a vonalakat sárkány- vagy tündéráramoknak nevezi és fő csomópontjait gyakran a sárkány legyőzése vagy a tündérekkel való - általában vészjósló kimenetelű - találkozás nevezetes helyszíneiként tartja számon, ahol egyszersmind halom, templom (esetleg temető) is található. A békési Kunágota határában álló Cikó-halommal kapcsolatban mesélik a helybeliek, hogy tavasszal, a napéjegyenlőség napján nem ajánlatos a halomra menni, mert az illető lelkét elviszi a tündér! Ha tudjuk, hogy a cikó a gólya gyakori megnevezése a régiségben, és mint ilyen, egyben a Rák havának középső holdház-jelző állata amely így éppen az ártó kilencvenfokos fényszöget zárja be a napéjegyenlőségi Kos havával, akkor korántsem tekinthetjük e történetet "naiv fantasztikumnak". De ha azt is tudjuk, hogy a halmon átmenő vonalak épp e napon érik el áramlásuk tetőzését, nos, akkor minden okunk megvan arra, hogy akár "halálosan" komolyan vegyük a fenti intést... Természetesen más vonalak máskor érik el áramlásuk tetőzését, de az valószínűsíthető, hogy e jelenség az egyes bolygók vagy csillagképek nevezetes égi helyzeteivel (kelés, delelés, nyugvás, átvonulás) áll összefüggésben és a tetőzés napja pedig egybeesik az adott területen tartott búcsú szokott időpontjával. A csomópontok tehát a "szakrális földművelés" kitüntetett pontjai, transzformációs központok, ahol a delejvonalon áramló energiák, a Föld energiái, a sárkányerők, az alkémia "prima materiája" és "szűzföldje" szellemíthetők át, emelhetők fel, egyesíthetők az égi erőkkel, hogy a Föld ismét paradicsomivá, aranykorivá válhassék. A sárkány feletti győzelem épp e szakrális földművelés kereteibe ágyazva Szent György szellemi oltalma alatt áll. Talán az sem lehet véletlen, hogy e delejvonalak a Szent György hálók interferenciáit alkotják.
Témánkhoz még két jellegzetes mondatípus kapcsolódhat. Az egyik az építési áldozatokról szóló, mint amilyen a közismert Déva várához kötődő. Az eleven ember feláldozására ugyanis talán épp annak következményeképp kerülhetett sor, hogy az építményt nem eleven rendszerre, azaz nem a fent vázolt élő lüktető energiarendszerre tervezték. A delejvonalak három különböző nagyságrendben bontják ki lüktető csomópont - erővonal rendszerüket. A legkisebb léptékűhöz a halmok, a közepeshez a patkó alakú földvárak, a legnagyobbhoz az ördögárkok (csörszárkok, illetve részben a földvárak) rendszere "vonzódik" előszeretettel. A második mondatípus ebben az esetben Attila személyéhez, annak temetéséhez kötődik. Békés délkeleti csücskében - Dombegyház határában - egy jelentős Attila- hagyománnyal együtt két Attila-halom is található. A temetési monda egyik változatában Attilát a Maros egyik mellékágába temetik el úgy, hogy a folyót elterelik és az így szárazon maradt folyómederbe helyezik hármas koporsóját, majd a szolgákat lenyilazva, a folyót visszaterelik medrébe. Temetési mondájának másik változata szerint viszont "Így szólt a táltosok parancsa: - Temessék el a királyt oly módon, hogy ásóvágás se történjen a birodalom sima földjében, oszt akik eltemették, hírül ne vihessék, hogy hová temették. Csaba királyfi, a hatalmas Attila legifjabbik fia, aki ott volt a gyászmeneten még három nap meg három éjjel gondolkozott, hogyan is történjék hát a király elföldelése. Amint így gondolkozott, meglátta, hogy az országon végig sírdombok emelkednek egy vonalban. Megparancsolta hát, hogy ássanak fel egy ilyen dombot. Hadd lássák, hogyan temették el a régi királyokat meg vezéreket... Amint ástak, hát egy kikövezett folyosóra bukkantak, amely az összes sírdombokat összekötötte egymással. Nos, most már tudott mindent Csaba királyfi. Ráparancsolt a koporsót hordó vitézekre, hogy menjenek be az alagútba, oszt vigyék a koporsót, amíg bírják vinni. Még a fölkantározott lovat is bevezették az alagútba. Azok elindultak, oszt vitték, vitték a koporsót. Csaba királyfi meg a többi kíséret kint maradt a föld színén. Amikor azok már jó messzire jártak, a királyfi kiadta a parancsot: - Most pedig földeljétek be a kijáratot, hogy mi se tudhassuk meg, hová tették a nagy király koporsóját. A nézők, meg a gyászkíséret ásót, kapát ragadott, oszt egykettőre beföldelte a sír nyílását. Így temették el Attilát úgy, hogy csak a dombba történt ásóvágás, de a birodalom sima földjébe egy sem, oszt ki tudja, akik bevitték a koporsót, meddig hordták a vállukon, mert visszajönni nem tudtak." A monda első változatából megtudhattuk tehát, hogy a temetés folyómederbe történt, és az eltemetett koporsóra terelték rá újból a folyót. A mítosz nyelvén itt arról lehet szó, hogy Attila lénye a temetést követően hullám- természetűvé lényegül át és él tovább a mai napig! Ebben a jelentésében pedig igencsak témánkba vág. (E folyó formájában születik ujjá és ölt testet az Árpád-házi királyok láncolatában krónikás hagyományunk tanúsága szerint is.) Ugyanakkor a másik változat temetését halomhoz köti. Már most ami a folyóba temetést és a halmot összeköti, az épp a "halom-hullám", azaz szóban forgó vonalaink. Attila tehát temetését követően egy esszenciálisabb létszintre kerül. Valóban mondhatjuk, hogy e létforma esszenciálisabb, nem csak hullám-természete folytán, hanem azért is, mert e vonalakon éteri energia áramlik. Minthogy a folyó az idő képzetéhez is szorosan kötődik, Attila egy úttal más idősíkra terelődik át, de a mi időnkre szóló visszatérési lehetőséggel is, éppen hullámtermészete folytán, persze csak azok számára érzékelhetően, akik hajlandók e többletdimenziókra hangolódni.....
Born Gergely szociológus, Békés Megyei Hírlap