Vona Gábor tartja ezekben a percekben is programbeszédét a Jobbik Budapest, Deák téri rendezvényén. A pártelnök szónoklatát óriási tömeg hallgatja éljenezve, tapsolva, tetszésnyilvánítások közepette. Tudósítónk szerint mintegy 15 ezren gyűltek össze a téren.
Vona Gábor nagyívű beszédében kiemelte, hogy az elmúlt száz év során a magyar társadalom egyetlen periódusában volt sikeres, ez pedig a Horthy-korszak volt. Programalkotó beszédében leszögezte: ehhez kell visszatérni, s a Szent Korona Tan alapján új Alkotmányt kell megalkotni. Liberális demokrácia helyett nemzeti demokráciát tartott elengedhetetlennek, amelynek élén egy erős, nemzeti kormányzónak kell állnia.
Morvai Krisztina a rendezvényen leszögezte: az a hibbant Néró nevez minket szélsőségesnek, akinek parancsára ezen a helyen, ahol most állunk, kirakták a „szabadság” szó betűit. A Jobbik EP-listavezető-jelöltje elmondta: rendet kell végre tenni. Szélsőségesnek azokat kell nevezni, akik a szemünk közé lőnek, vagy ciánnal kínálnak minket, amiért kimondjuk az igazságot: ők lopták el a nemzet vagyonát. Azt ajánlotta, Magyarország semmiféle hitelt, semmiféle kölcsönt ne fizessen vissza. Fizessék vissza azok, akik kapták, mert ők kérték, és a nemzet vagyonát is ők tüntették el – fogalmazott Morvai.
forrás HUNHIR.hu
