Gömör-Tornai hagyományörző és művészeti napok2009. évi Gömör-Tornai Hagyományőrző és Művészeti Napok kiemelkedő eseménye a július 23-augusztus 2. között megrendezésre kerülő IX. Gömör-Tornai Fesztivál.
A 11 napos rendezvény során 17 magyar és szlovák település különböző helyszínein több mint 100 fesztiválprogramból válogathatnak az érdeklődők. A különböző műfajú barlangi és szabadtéri hangversenyeken kulturális életünk neves művészei szórakoztatják a közönséget. A koncertek és táncházak mellett számos színes, változatos programot kínálunk látogatóinknak. Az utcákon, tereken vásári komédiások, bábművészek, népzenészek és íjászok produkcióit élvezhetik. Állandó és alkalmi kiállítóhelyek adnak otthont a térségben alkotó művészek tárlatainak, valamint a "Világörökség a föld mélyében" című, az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjait bemutató kiállításnak.
A kerékpár szerelmesei szervezett túra során ismerkedhetnek a történelmi karsztvidék természeti és kultúrkincseivel. A Fesztivál idején Jósvafőn kézműves táborban próbálhatják ki különböző kismesterségek fogásait a résztvevők.
A hagyományos "vásártéri forgatagban" a térség kézműveseinek, gazdálkodóinak portékáiból válogathatnak és megkóstolhatnak néhány hagyományos recept alapján elkészített helyi ételt is.
SzövésA programokról bővebb tájékoztatást a fesztivál honlapján kívül az egyes fesztiválhelyszíneken, illetve az aggteleki és a rozsnyói Tourinform Irodában kaphatnak.
További programhelyszínek: Rozsnyó, Várhosszúrét, Szádelő, Krasznahorkaváralja, Betlér, Torna, Trizs
2009. július 28. (kedd)
18:00 Indonéz népzene (világ-, népzene) - Baradla Barlang Aggteleki Hangversenyterme - Aggtelek
2009. július 29. (szerda)
19:00 Táncház az Esztenás zenekar közreműködésével (világ-, népzene) - Néprajzi Gyűjtemény udvara - Gömörszőlős
2009. július 31. (péntek)
20:30 Miskolc Dixieland Band (jazz) - Parókiaudvar - Jósvafő
2009. augusztus 1. (szombat)
16:30 Árok Zenekar, Szögligeti Hagyományőrző Pávakör (világ-, népzene) - Református templom - Tornakápolna
20:30 Csík Zenekar (világ-, népzene) - Parókiaudvar - Jósvafő
2009. augusztus 2. (vasárnap)
14:30 Sebő Ferenc (világ-, népzene) - Református templom és harangtorony - Jósvafő
18:00 Fesztiválzáró koncert - Szakcsi Lakatos Béla (jazz) - Baradla Barlang Aggteleki Hangversenyterme - Aggtelek
2009. július 29. (szerda)
17:30 A helység kalapácsa- Néprajzi Gyűjtemény udvara, Gömörszőlős - Gömörszőlős
2009. augusztus 1. (szombat)
15:00 Vándormutatványosok - Ófalu főtér, Jósvafő - Jósvafő
0:00 Pajzán históriák III. - Jósvafői Tájház - Jósvafő
2009. augusztus 2. (vasárnap)
20:30 A Jósvafői Színjátszókör előadása- Csűrszínpad, Jósvafő - Jósvafő
2009. július 31. (péntek)
9:00 Gömöri lakodalmas- Ragály - Ragály
http.://www.port.hu

Friss hírek