Wass Albert: Mire a fák megnőnek, a kastély árnyékábanEz utóbbi kötet az előzőnek a folytatása. A szerző a Varjassy család
három generációját eleveníti meg. A történet Erdélyben - ezen belül a Mezőségben - játszódik. 1849-től a Kiegyezésen és a Békeidőn át a Trianonhoz vezető utat mutatja be az író szereplőin keresztül. A "rebellis" Varjassy István kastélyát a románok felégetik, a javait elhordják. Mindent újrakezdve a család számára az élet a tanyán kezdődik el, állhatatosan szívós munkával, az oszták hatóságok állandó zaklatása közepett.
Részletek a könyvből:
A kiegyezés után " az álnok császárváros kitárta előttük (a magyarok
előtt) megbocsátó kapuit, s ők mint ostoba bogarak, megvakulnak a
fénytől, költik a nehezen megvédett vagyont, és bírálat nélkül
tegeződnek össze azokkal a kastélyos urakkal, akik ősi magyar jussából túrták ki a gazdát azért, mert hazáját védte. Ezt nevezik új magyar föllendülés korának? A kastélyépítést?"
Eközben a románok, a császár kedvencei, akik a szabadságharc alatt a
magyarokra támadtak, titokban egyfolytában szervezkednek, és
igyekeznek minél több megszorult helyzetű magyart áttéríteni a román
ortodox egyháznak, ilyenformán: " Hát mit csinálnak a magyarok? S mit csinálunk mi? Pénzt adunk a szegénynek, taníttatjuk a fiainkat
Blázson, dolgozunk, hozzuk a pénzt kintről, készülünk, ezt csináljuk
már évek óta, ameddig készen leszünk vele... Törődnek a ti uraitok
veletek? Gondol valaki rátok szegényekre ebben az országban? De ahol
egy román gyermek született, mi ott voltunk. Ahol segíteni kellet, mi ott voltunk. Ahol panasz volt, ahol baj volt, mi ott voltunk...
Szereztünk nekik földet, állatot, segítettü, támogattuk, növeltük
egymást, esztendők óta azt csináljuk. Már jön a mi időnk! Nem látod?
Nincs szemed? S vajon ezalatt mit tettek a ti uraitok? Építettek egy
kastélyt!
Wass Albert: A kastély árnyékábanA főurak azon vitatkoznak délutáni zsurjaikon, hogy egy közönséges
parasztnak a fiából lehet-e olyan korrekt úriember, mint
akármelyikőjük. Sonkoly-Krausz Edömér szerint: "Mi értelme van ennek a sok iskolának? Mire jó, hogy az a sok paraszt írni meg olvasni tanuljon, csak okoskodnak."
Nyomon követhetjük, hogyan kerül át román paraszt tulajdonába a föld,a magyar ember háza, hogyan forgatnak ki az ügyvédek, uzsorások
embereket vagyonukból. Remek, és szép tanulságul szolgálhat e két kötet a ma emberének, hogy elkerüljük a "harmadik Trianont".
BALÁZS EVELIN MELINDA (BEM anyó)

Friss hírek