Szent László
/1077-1095/

Az ún. II. törvénykönyv

A legkegyelmesebb László király idejében mi, Magyarország összes előkelői a szent hegyen gyűlést tartottunk, és megvizsgáltuk, miképpen akadályozhatnánk meg a gonosz emberek üzelmeit, és miképpen hozhatnánk rendbe nemzetünk ügyeit.

1. Bármely előkelő rokonának lopásáról

a) Mindenekelőtt esküvel elhatároztuk, hogy ha a főembereknek bármilyen rokonát lopás bűnében találják egy tyúk értékén túl, semmiképpen se rejthesse el vagy védhesse meg őt közülük senki.

b) Azt is akarjuk, hogy magát a tolvajt, hacsak nem menekül az egyházba, akasszák fel, és egész vagyona vesszen el. És ha annak az elővigyázatlanságából, aki őt elfogta, az egyházba menekül, vagy a király udvarába vagy valamely püspök lábaihoz, veszítse el az, aki nem vigyázott, részesedését a tolvaj vagyonából. Ha pedig jótálló kezéből menekül el, az akasztófától ugyan szabaduljon meg, azonban ugyanazon jótállóval együtt adják el más országba, és javait a királyi kincstár részére foglalják le.

2. A rabszolga tolvajlásáról

Ha a rabszolga lopás bűnében találtatik, ne válthassa meg orrát fizetséggel, kivéve ha az egyházba menekül, vagy a király udvarába vagy a püspök lábaihoz, és ha idemenekült, az, aki őrizte, ne részesüljön a tolvaj vagyonából. Ha pedig másodszor is elfogják, akasszák fel.

3. A tolvaj megkötözéséről

Ha pedig valaki valamely tolvajt megkötözött, legyen neki joga őt megkötözve tartani és a bíró elé vezetni, akár igazságosan, akár igazságtalanul kötözte meg. Ha pedig valaki ( a tolvaj ) megkötözését megakadályozná, fizessen ötvenöt penzát, és büntetésül őt is kötözzék meg.

4. A tolvajlás ( vádja ) alól való tisztázásról, ha valakit az egész falu tolvajnak kiált

a) Ha ezután valakit az egész falu tolvajnak kiált, istenítélettel vizsgálják meg. Ha ennek folyamán ártatlannak bizonyul, a falu csupán egy penzát fizessen a papnak. Ha pedig bűnösnek találják, minden vagyonát foglalják le a király részére, amiből negyed részt a falubelieknek adjanak.

b) Ha pedig valakit ( a faluból némelyek ) személyenként kiáltanak tolvajnak, egy-egy penzát kapjanak.

c) Ha pedig ( a falu ) egy része vádolja a tolvajt, a másik pedig védelmezi, ne fogadják el ez utóbbiak védelmét, hanem vizsgálják meg a tolvajt istenítélettel, és ha bűnösnek találtatik, ez utóbbiak ne kapjanak részt a lefoglalt vagyon negyedéből.

5. A lopott dolog kinyomozásáról

a) Ha valaki lopott jószág nyomait követi, hírnököt küldjön előre abba a faluba, melybe a nyomok vezetnek, nehogy a falubeliek az állatok kihajtásával megzavarják a követendő nyomokat. Ha ezt konokul ( mégis ) megtennék, fizessék meg az elveszett dolgokat. Ha pedig, mielőtt a küldött megérkezik, a falubeliek kihajtják állataikat, ily esetben nyomozók kutassanak át minden házat, ahogy nekik tetszik.

b) Ha valakinek elveszett valamely dolga, megfelelő tanúkkal menjen a dolgot kinyomozni, ahol ezt megtalálhatónak gondolja, és ha megakadályozzák, az ilyen megakadályozókat istenítélettel vizsgálják meg, és ha vétkesnek bizonyulnak, vesszenek el mint tolvajok, ha pedig ártatlanoknak, az akadályozás tényéért ötvenöt penzát fizessenek.

c) Ha ispánjuk ösztönzésére a vitézek akadályozzák meg a nyomozást, értük az ötvenöt penzát az ispán fizesse meg, és ezután ( az ispánt ) vizsgálják meg istenítélettel.

6. A bíró ítéletéről rabszolgával vagy szabaddal szemben

a) Ha a bíró a rabszolga orrát nem vágja le, vagy a szabadot nem akasztja fel, vesszen el mindene, fiain vagy lányain kívül, s magát a bírót adják el.

b) Ha pedig ártatlant akaszt fel, száztíz penzát fizessen, és a felakasztott személy minden vagyonát adja vissza.

c) És ha magát két alkalmas tanú segítségével kiszabadítja, attól, aki őt a ( királyi ) tanács előtt bevádolta, vegyen ötvenöt penzát. És ha istenítélet történik, és a bíró igaznak bizonyul, a vádaskodó ugyanazon büntetést szenvedje, mint amelyet a bírónak kellett volna elviselnie. És ha nagyobb vagyona volt, mint a bírónak, szabadságát is veszítse el.

7. A kereskedőkről vagy kalmárokról

a) Senki se vásároljon vagy adjon el valamit vásáron kívül, ha valaki ez intézkedés ellenére lopott dolgokból vásárol, mindnyájan vesszenek el, mind a vevő, mind az eladó, mind a tanúk. Ha pedig saját tulajdonukat árusítják ( ti. a vásáron kívül ), veszítsék el ( az eladott ) tárgyat, és az ( azért fizetett ) árat, és a tanúk ugyanannyit.

b) Ha pedig vásárban történik az eladás, szerződést kössenek a bíró, a vámszedő és tanúk előtt, és ha a vásárolt dolog lopottnak bizonyul, a vevő ugyan – a bíró és a vámszedő tanúbizonysága alapján – szabaduljon meg, az eladót azonban a tanúk adják át.

8. Az emberölésről

Ha valaki kardját kirántva, embert öl, királyi ítélet végett vessék börtönbe, és minden vagyonát osszák három részre, tudniillik szőleit, földjeit, szolgálónépét és rabszolgáit, s ebből két részt adjanak a megölt rokonainak, a harmadikat pedig a gyilkos gyermekeinek és feleségének. Ha pedig vagyona kisebb értékű, mint száztíz penza, szabadságát is veszítse el.

9. Az olyanokról, akiknek családtagja követ el lopást

Ha valaki – ugyanezen törvényünk szerint és az isteni kegyelem rendelkezése folytán – gyermekét vagy rokonát vagy bármely hozzátartozóját kapja rajta lopáson ( az ilyen tolvaj ) a felakasztástól vagy testének megcsonkításától meneküljön meg, azonban, ha a népből való, adják el külföldre. Ha pedig valamely nemest kapnak rajta rokonai ugyanezen bűnben, ne adják el, hanem kényszermunkára adják át.

10. Arról, aki rabszolgáját találja lopásban

Ha pedig valaki saját rabszolgáját találja vétkesnek akár saját, akár mások vagyonának meglopásában, az említett ( isteni ) sugallat bizonyságul hívásával, ne mulassza el ( a szolgát ) orra levágása végett a bíráknak átadni.

11. A más házát megtámadó nemesről vagy vitézről

Ha valaki a nemesek vagy vitézek közül más nemesnek a házát megtámadja, és ott harcot kezd, s annak feleségét megostorozza, ha elegendő vagyona van, vagyonának kétharmad részét adják át a bűntett elkövetéséért, egyharamada pedig feleségének és gyermekeinek maradjon meg. Ha pedig nincs elegendő vagyona, fejének megnyírása után, megkötözve és megostorozva vezessék a piacon körben, és így adják el, a többiek pedig, akik vele voltak, ha szabadok, vétküket ötvenöt bizánci ( arannyal ) váltsák meg, a rabszolgák pedig ugyanazon büntetéssel bűnhődjenek, mint uruk. Azokat az idegen rabszolgákat pedig, akik erre a verekedésre uruk tudta nélkül összegyűltek, adják el, és vételáruk felét a kihágásért kell adni, másik fele pedig uraiknak térüljön vissza.

12. A lopáson ért szabadról vagy rabszolgáról

a) Ha valamely szabadot vagy rabszolgát lopáson érnek, akasszák fel

b) Ha pedig ( a tolvaj ), hogy megmeneküljön az akasztófától, a templomba menekül, kihozván őt a templomból, vakítsák meg.

c) A lopáson ért rabszolgát, ha nem menekül a templomba, miként a szabadot, akasszák fel. Az ilyen szolga urának legyen a vesztesége a felakasztott szolga, az elveszett dolgok urának pedig legyen a vesztesége: az elveszett dolgok.

d) A lopáson ért szabadnak, ha a templomba menekült, és onnan kivezettetvén megvakították, fiai és leányai, ha tízévesek vagy annál fiatalabb korúak, szabadságban maradjanak, ha pedig tíz évnél idősebbek, vessék őket szolgaságra, és minden vagyonukat vegyék el.

e) Az olyan rabszolga pedig avagy szabad ( ember ), aki libát vagy tyúkot lop, fél szemét veszítse, és amit lopott, adja vissza.

13. Egyházi személyek lopásáról

Ha egyházi rendű személy libát vagy tyúkot, gyümölcsöt vagy ehhez hasonlót lop, csupán a mester fenyítse meg vesszőzéssel, de amit lopott, adja vissza, ha ezeknél nagyobb dolgot lop, püspöke fokozza le, és a világi bíróságtól nyerjen büntetést.

14. A lopást elkövető szabadról

a) Ha valamely szabad tíz dénár értékűt lop, akasszák fel, ha tíz dénárnál kisebb értékűt lop, a lopott értéket tizenkétszeresen adja vissza, és egy ökröt fizessen.

b) A rabszolga pedig, ha ilyen lopást követ el, adja meg kétszeresen, és orrát veszítse.

c) A szökött rabszolgát, ha valahol lopáson érik, vakítsák meg. És ezért – úgy határoztuk – ne akasszák fel, se nyelvét ne tépjék ki, és ha később ura megtalálja, keresse rajta, ha valamit elveszített.

15. Hogy a kereskedőnek ne legyen szabad lovakat vagy ökröket vásárolni vagy eladni, csak amennyire saját magának szüksége van

Egyetlen kereskedő se merjen ennek az országnak semelyik határvidékén lovat vagy ökröt eladni vagy venni, hanem csupán saját magának az utazáshoz szükséges lovat avagy a szántáshoz való ökröket vásároljon, ha akar.

16. Azokról, akik lovakat vagy ökröket a király engedélye nélkül vásárolnak

Ha valaki a király engedélye nélkül határvidékre lovat visz eladásra, az ilyentől a határvidék ispánja vegye el a lovat, és a ló tulajdonosát vesse börtönbe mindaddig, amíg őt saját ispánjának tanúbizonysága alapján meg nem vizsgálják, és ha bűnösnek bizonyul, mint tolvaj, vesszen el, ellenkező esetben szabadon és sértetlenül távozhat, azonban a lovat, melyet magával hozott, veszítse el.

17. Az ispánoknak tisztségüktől való megfosztásáról, ha megengedik a vételt vagy eladást

A határvidék ispánjait, ha a király engedélye nélkül az ország határain túlra engednek lovakat vagy ökröket eladni, ispáni tisztüktől meg kell fosztani. A határok őrzői pedig, akiket a nép nyelvén “ewr”-öknek ( “őrök”-nek ) neveznek, ha ispánjuk engedélye nélkül ilyesmit megengednek, ha szegények, szabadságukat veszítsék. Azok pedig, akik ezeknek az őröknek élén állnak, ha ugyanezen bűnben vétkeseknek találtatnak, mindenükkel együtt, amijük csak van, vesszenek el, csupán fiaik és leányaik maradjanak meg szabadságukban.

18. Az idegenek kereskedéséről

Ha más országokból jönnek vendégek valamely határvidékre lóvásárlás vagy egyéb dolgok vétele céljából, az ilyenek az illető határvidék ispánjának a követével együtt menjenek a királyhoz, és a király engedélye alapján, amit és amennyit nekik megenged, a király poroszlója előtt vásárolják meg.