Szent László törvényei II.

 Szent László
/1077-1095/ Szent László
/1077-1095/

Az ún. II. törvénykönyv

A legkegyelmesebb László király idejében mi, Magyarország összes előkelői a szent hegyen gyűlést tartottunk, és megvizsgáltuk, miképpen akadályozhatnánk meg a gonosz emberek üzelmeit, és miképpen hozhatnánk rendbe nemzetünk ügyeit.

1. Bármely előkelő rokonának lopásáról

a) Mindenekelőtt esküvel elhatároztuk, hogy ha a főembereknek bármilyen rokonát lopás bűnében találják egy tyúk értékén túl, semmiképpen se rejthesse el vagy védhesse meg őt közülük senki.

b) Azt is akarjuk, hogy magát a tolvajt, hacsak nem menekül az egyházba, akasszák fel, és egész vagyona vesszen el. És ha annak az elővigyázatlanságából, aki őt elfogta, az egyházba menekül, vagy a király udvarába vagy valamely püspök lábaihoz, veszítse el az, aki nem vigyázott, részesedését a tolvaj vagyonából. Ha pedig jótálló kezéből menekül el, az akasztófától ugyan szabaduljon meg, azonban ugyanazon jótállóval együtt adják el más országba, és javait a királyi kincstár részére foglalják le.

2. A rabszolga tolvajlásáról

Ha a rabszolga lopás bűnében találtatik, ne válthassa meg orrát fizetséggel, kivéve ha az egyházba menekül, vagy a király udvarába vagy a püspök lábaihoz, és ha idemenekült, az, aki őrizte, ne részesüljön a tolvaj vagyonából. Ha pedig másodszor is elfogják, akasszák fel.

3. A tolvaj megkötözéséről

Ha pedig valaki valamely tolvajt megkötözött, legyen neki joga őt megkötözve tartani és a bíró elé vezetni, akár igazságosan, akár igazságtalanul kötözte meg. Ha pedig valaki ( a tolvaj ) megkötözését megakadályozná, fizessen ötvenöt penzát, és büntetésül őt is kötözzék meg.

4. A tolvajlás ( vádja ) alól való tisztázásról, ha valakit az egész falu tolvajnak kiált

a) Ha ezután valakit az egész falu tolvajnak kiált, istenítélettel vizsgálják meg. Ha ennek folyamán ártatlannak bizonyul, a falu csupán egy penzát fizessen a papnak. Ha pedig bűnösnek találják, minden vagyonát foglalják le a király részére, amiből negyed részt a falubelieknek adjanak.

b) Ha pedig valakit ( a faluból némelyek ) személyenként kiáltanak tolvajnak, egy-egy penzát kapjanak.

c) Ha pedig ( a falu ) egy része vádolja a tolvajt, a másik pedig védelmezi, ne fogadják el ez utóbbiak védelmét, hanem vizsgálják meg a tolvajt istenítélettel, és ha bűnösnek találtatik, ez utóbbiak ne kapjanak részt a lefoglalt vagyon negyedéből.

5. A lopott dolog kinyomozásáról

a) Ha valaki lopott jószág nyomait követi, hírnököt küldjön előre abba a faluba, melybe a nyomok vezetnek, nehogy a falubeliek az állatok kihajtásával megzavarják a követendő nyomokat. Ha ezt konokul ( mégis ) megtennék, fizessék meg az elveszett dolgokat. Ha pedig, mielőtt a küldött megérkezik, a falubeliek kihajtják állataikat, ily esetben nyomozók kutassanak át minden házat, ahogy nekik tetszik.

b) Ha valakinek elveszett valamely dolga, megfelelő tanúkkal menjen a dolgot kinyomozni, ahol ezt megtalálhatónak gondolja, és ha megakadályozzák, az ilyen megakadályozókat istenítélettel vizsgálják meg, és ha vétkesnek bizonyulnak, vesszenek el mint tolvajok, ha pedig ártatlanoknak, az akadályozás tényéért ötvenöt penzát fizessenek.

c) Ha ispánjuk ösztönzésére a vitézek akadályozzák meg a nyomozást, értük az ötvenöt penzát az ispán fizesse meg, és ezután ( az ispánt ) vizsgálják meg istenítélettel.

6. A bíró ítéletéről rabszolgával vagy szabaddal szemben

a) Ha a bíró a rabszolga orrát nem vágja le, vagy a szabadot nem akasztja fel, vesszen el mindene, fiain vagy lányain kívül, s magát a bírót adják el.

b) Ha pedig ártatlant akaszt fel, száztíz penzát fizessen, és a felakasztott személy minden vagyonát adja vissza.

c) És ha magát két alkalmas tanú segítségével kiszabadítja, attól, aki őt a ( királyi ) tanács előtt bevádolta, vegyen ötvenöt penzát. És ha istenítélet történik, és a bíró igaznak bizonyul, a vádaskodó ugyanazon büntetést szenvedje, mint amelyet a bírónak kellett volna elviselnie. És ha nagyobb vagyona volt, mint a bírónak, szabadságát is veszítse el.

7. A kereskedőkről vagy kalmárokról

a) Senki se vásároljon vagy adjon el valamit vásáron kívül, ha valaki ez intézkedés ellenére lopott dolgokból vásárol, mindnyájan vesszenek el, mind a vevő, mind az eladó, mind a tanúk. Ha pedig saját tulajdonukat árusítják ( ti. a vásáron kívül ), veszítsék el ( az eladott ) tárgyat, és az ( azért fizetett ) árat, és a tanúk ugyanannyit.

b) Ha pedig vásárban történik az eladás, szerződést kössenek a bíró, a vámszedő és tanúk előtt, és ha a vásárolt dolog lopottnak bizonyul, a vevő ugyan – a bíró és a vámszedő tanúbizonysága alapján – szabaduljon meg, az eladót azonban a tanúk adják át.

8. Az emberölésről

Ha valaki kardját kirántva, embert öl, királyi ítélet végett vessék börtönbe, és minden vagyonát osszák három részre, tudniillik szőleit, földjeit, szolgálónépét és rabszolgáit, s ebből két részt adjanak a megölt rokonainak, a harmadikat pedig a gyilkos gyermekeinek és feleségének. Ha pedig vagyona kisebb értékű, mint száztíz penza, szabadságát is veszítse el.

9. Az olyanokról, akiknek családtagja követ el lopást

Ha valaki – ugyanezen törvényünk szerint és az isteni kegyelem rendelkezése folytán – gyermekét vagy rokonát vagy bármely hozzátartozóját kapja rajta lopáson ( az ilyen tolvaj ) a felakasztástól vagy testének megcsonkításától meneküljön meg, azonban, ha a népből való, adják el külföldre. Ha pedig valamely nemest kapnak rajta rokonai ugyanezen bűnben, ne adják el, hanem kényszermunkára adják át.

10. Arról, aki rabszolgáját találja lopásban

Ha pedig valaki saját rabszolgáját találja vétkesnek akár saját, akár mások vagyonának meglopásában, az említett ( isteni ) sugallat bizonyságul hívásával, ne mulassza el ( a szolgát ) orra levágása végett a bíráknak átadni.

11. A más házát megtámadó nemesről vagy vitézről

Ha valaki a nemesek vagy vitézek közül más nemesnek a házát megtámadja, és ott harcot kezd, s annak feleségét megostorozza, ha elegendő vagyona van, vagyonának kétharmad részét adják át a bűntett elkövetéséért, egyharamada pedig feleségének és gyermekeinek maradjon meg. Ha pedig nincs elegendő vagyona, fejének megnyírása után, megkötözve és megostorozva vezessék a piacon körben, és így adják el, a többiek pedig, akik vele voltak, ha szabadok, vétküket ötvenöt bizánci ( arannyal ) váltsák meg, a rabszolgák pedig ugyanazon büntetéssel bűnhődjenek, mint uruk. Azokat az idegen rabszolgákat pedig, akik erre a verekedésre uruk tudta nélkül összegyűltek, adják el, és vételáruk felét a kihágásért kell adni, másik fele pedig uraiknak térüljön vissza.

12. A lopáson ért szabadról vagy rabszolgáról

a) Ha valamely szabadot vagy rabszolgát lopáson érnek, akasszák fel

b) Ha pedig ( a tolvaj ), hogy megmeneküljön az akasztófától, a templomba menekül, kihozván őt a templomból, vakítsák meg.

c) A lopáson ért rabszolgát, ha nem menekül a templomba, miként a szabadot, akasszák fel. Az ilyen szolga urának legyen a vesztesége a felakasztott szolga, az elveszett dolgok urának pedig legyen a vesztesége: az elveszett dolgok.

d) A lopáson ért szabadnak, ha a templomba menekült, és onnan kivezettetvén megvakították, fiai és leányai, ha tízévesek vagy annál fiatalabb korúak, szabadságban maradjanak, ha pedig tíz évnél idősebbek, vessék őket szolgaságra, és minden vagyonukat vegyék el.

e) Az olyan rabszolga pedig avagy szabad ( ember ), aki libát vagy tyúkot lop, fél szemét veszítse, és amit lopott, adja vissza.

13. Egyházi személyek lopásáról

Ha egyházi rendű személy libát vagy tyúkot, gyümölcsöt vagy ehhez hasonlót lop, csupán a mester fenyítse meg vesszőzéssel, de amit lopott, adja vissza, ha ezeknél nagyobb dolgot lop, püspöke fokozza le, és a világi bíróságtól nyerjen büntetést.

14. A lopást elkövető szabadról

a) Ha valamely szabad tíz dénár értékűt lop, akasszák fel, ha tíz dénárnál kisebb értékűt lop, a lopott értéket tizenkétszeresen adja vissza, és egy ökröt fizessen.

b) A rabszolga pedig, ha ilyen lopást követ el, adja meg kétszeresen, és orrát veszítse.

c) A szökött rabszolgát, ha valahol lopáson érik, vakítsák meg. És ezért – úgy határoztuk – ne akasszák fel, se nyelvét ne tépjék ki, és ha később ura megtalálja, keresse rajta, ha valamit elveszített.

15. Hogy a kereskedőnek ne legyen szabad lovakat vagy ökröket vásárolni vagy eladni, csak amennyire saját magának szüksége van

Egyetlen kereskedő se merjen ennek az országnak semelyik határvidékén lovat vagy ökröt eladni vagy venni, hanem csupán saját magának az utazáshoz szükséges lovat avagy a szántáshoz való ökröket vásároljon, ha akar.

16. Azokról, akik lovakat vagy ökröket a király engedélye nélkül vásárolnak

Ha valaki a király engedélye nélkül határvidékre lovat visz eladásra, az ilyentől a határvidék ispánja vegye el a lovat, és a ló tulajdonosát vesse börtönbe mindaddig, amíg őt saját ispánjának tanúbizonysága alapján meg nem vizsgálják, és ha bűnösnek bizonyul, mint tolvaj, vesszen el, ellenkező esetben szabadon és sértetlenül távozhat, azonban a lovat, melyet magával hozott, veszítse el.

17. Az ispánoknak tisztségüktől való megfosztásáról, ha megengedik a vételt vagy eladást

A határvidék ispánjait, ha a király engedélye nélkül az ország határain túlra engednek lovakat vagy ökröket eladni, ispáni tisztüktől meg kell fosztani. A határok őrzői pedig, akiket a nép nyelvén “ewr”-öknek ( “őrök”-nek ) neveznek, ha ispánjuk engedélye nélkül ilyesmit megengednek, ha szegények, szabadságukat veszítsék. Azok pedig, akik ezeknek az őröknek élén állnak, ha ugyanezen bűnben vétkeseknek találtatnak, mindenükkel együtt, amijük csak van, vesszenek el, csupán fiaik és leányaik maradjanak meg szabadságukban.

18. Az idegenek kereskedéséről

Ha más országokból jönnek vendégek valamely határvidékre lóvásárlás vagy egyéb dolgok vétele céljából, az ilyenek az illető határvidék ispánjának a követével együtt menjenek a királyhoz, és a király engedélye alapján, amit és amennyit nekik megenged, a király poroszlója előtt vásárolják meg.


Ahol már égnek az őrtűzek

  • Szent László Nemzeti Egylet
    AA Budapest AA
  • Hír-Aba Nemzeti Egylet
    Aba
  • Talpra Magyar! Nemzeti Egylet
    Abony
  • Csodaszarvas Nemzeti Egylet
    Agárd
  • Hun Híd Nemzeti Egylet
    Agárd
  • Ajkai Pedagógus Nemzeti Egylet
    Ajka
  • Ajkai Ifjúsági Nemzeti Egylet
    Ajka
  • Semmelweis Ignác Nemzeti Egylet
    Ajka
  • Segítő Jobb Nemzeti Egylet
    Ambrózfalva
  • BB Nemzeti Egylet
    Bácsbokod-Bácsborsód
  • Bács-Kiskun Megyei Nemzeti Egylet
    Baja
  • II. Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Bakonyjákó
  • Családi Nemzeti Egylet
    Balassagyarmat
  • Almádi Turul Nemzeti Egylet
    Balatonalmádi
  • Hazafias Nemzeti Egylet
    Balatonszemes
  • Vértesi Sólyom Nemzeti Egylet
    Balinka
  • A Nép Nevében Nemzeti Egylet
    Balinka
  • Keleti Őrláng Nemzeti Egylet
    Balmazújváros
  • Szebb Jövőért Nemzeti Egylet
    Baracs
  • Bicskei Vitaiak Nemzeti Egylet
    Bicske
  • Magyarok Istene Nemzeti Egylet
    Boldog
  • Sólyom Szárnya Nemzeti Egylet
    Budakalász
  • Budakeszi Nemzeti Egylet
    Budakeszi
  • Attila Király Nemzeti Egylet
    Budakeszi
  • Budakeszi Nemzeti Egylet
    Budakeszi
  • Kerecsen Sólyom Nemzeti Egylet
    Budaörs
  • Rózsakert Nemzeti Egylet
    Budapest
  • József Attila Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Motoros Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Kristály és Láng Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Vezérsziget Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szondi kapitány Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Jogar Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Asztalosok Nemzeti Egylete
    Budapest
  • Szent Korona Szövetség Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Garabonc Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Lőrinc Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Árpád Népe Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szondi György Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ébredő Magyarok Nemzeti Egylete
    Budapest
  • Szent Kard Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ébredő Magyarok Nemzeti Egylete
    Budapest
  • Magyar Nemzet Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Imre Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Korona Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Mansfeld Péter Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Petőfi Sándor Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Csák Máté Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Wass Albert Tiszteletére Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Koncz Márton Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szebb Jövőt Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Koppány Vére Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Attila Ostora Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Angyalföld Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Attila Ostorai Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Nimród Egyesület Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ménróth Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Árpádnemzetség Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szemeretelepi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • IV. Béla Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Rózsa Sándor Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Honfoglaló Attila Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Wass Albert Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Rákos-mente Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Hazánkért és Egymásért Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Hunnia Társulat Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Hunnia Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Rock Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Mátyásföldi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Farkasrét Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Attila Király Fiai Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Mag Népe Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Korona Tagság Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Nagy Lajos Király Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Belső Fény Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Tettre kész Magyarok Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Vitéz Prónay Pál Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Nimród Vérei Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szegletkő Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Lovas Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Solymosi Eszter Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Magyar Tisztító Tűz Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ólomüvegező Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Ludas Matyi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Zöld Sasok Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Gömbös Gyula Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Kakas Család Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Óbudai Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Budafok-Eötvös Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Esze Tamás Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Prónay Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Bizalom Csoport Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Szent Erzsébet Családi Nemzeti Egylet
    Budapest
  • "Szabad Nemzet" - Nemzeti Egylet
    Budapest
  • Csillaghegyért-Kertvárosért Nemzeti Egylet
    Budapest-Csillaghegy
  • Wesselényi Miklós Nemzeti Egylet
    Budapest-Pilis-Farmos
  • Magyar Szent Korona Nemzeti Egylet
    Budavár
  • Egy az Isten,egy a Nemzet Nemzeti Egylet
    Buják
  • Hunyadi Mátyás Nemzeti Egylet
    Bükkzsérc
  • Bulcsú Vezér Nemzeti Egylet
    Cegléd
  • Fehér Sólyom Nemzeti Egylet
    Celldömölk
  • Égi Madár Nemzeti Egylet
    Csátalja
  • Igaz Magyarok Nemzeti Egylete
    Csömör
  • Haza Család Nemzeti Egylet
    Csömör
  • Csörög Nemzeti Egylet
    Csörög
  • Emese Nemzeti Egylet
    Dabas
  • Magyar Horgász Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Ősi Országunk Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Civil Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Civis Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Árpád Fiai Nemzeti Egylet
    Debrecen
  • Józsai Turul Nemzeti Egylet
    Debrecen-Józsa
  • M.N.H.E Nemzeti Egylet
    Dég
  • Összefogás Magyar Nemzeti Egylet
    Derecske
  • Összefogás Magyar Nemzeti Egylet
    Derecske
  • Detki Nemzeti Egylet
    Detk
  • Gárdonyi Géza Nemzeti Egylet
    Dinnyés
  • Prónay Pál Nemzeti Egylet
    Dorog
  • Dobogókő Nemzeti Egylet
    Dorog
  • Magyarország a Magyaroké Nemzeti Egylet
    Dunakeszi
  • Felvidéki Nemzeti Egylet
    Dunaszerdahely
  • Aranyos-Losonci Nemzeti Egylet
    Dunaújváros
  • Reményik Sándor Nemzeti Egylet
    Dunaújváros
  • Együtt a Nemzetért Nemzeti Egylet
    Dunavecse
  • Görgey Artúr Nemzeti Egylet
    Dunavecse
  • Egri Nemzeti Egylet
    Eger
  • Dobó István Nemzeti Egylet
    Eger
  • Jövőnk a Gyermek Nemzeti Egylet
    Egyházaskesző
  • Főnix Nemzeti Egylet
    Emőd
  • Csillagösvény Nemzeti Egylet
    Érd
  • dr. Padányi Viktor Nemzeti Egylet
    Érd
  • Firtos Nemzeti Egylet
    Érd
  • Kond Népe Nemzeti Egylet
    Érd
  • Nimród Nemzeti Egylet
    Erdőtelek
  • Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Árpád Apánk Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Árpád Vére Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Esztergomi Oroszlán Nemzeti Egylet
    Esztergom
  • Krasznamenti Nemzeti Egylet
    Fábiánháza
  • Gárdonyi Nemzeti Egylet
    Gárdony
  • Szent Margit Nemzeti Egylet
    Gödöllő
  • Gödöllői Iparos Nemzeti Egylet
    Gödöllő
  • Gödöllői Kistérségi Nemzeti Egylet
    Gödöllő
  • Gyömrői Nemzeti Egylet
    Gyömrő
  • Árpád Vezér Vérei Nemzeti Egylet
    Győr
  • Csíksomlyó Nemzeti Egylet
    Győr
  • Horthy Kormányzó úr Nemzeti Egylet
    Győr
  • Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Győr
  • Atilla a Nagy Hun Király Nemzeti Egylet
    Hajdúböszörmény
  • Hajdúdorogi Hazafiak Nemzeti Egylet
    Hajdúdorog
  • Horty Miklós Nemzeti Egylet
    Hajdúnánás
  • Attila Vére Nemzeti Egylet
    Hajdúsámson-Sámsonkert
  • Tenkes Kapitánya Nemzeti Egylet
    Harkány
  • Szt István Nemzeti Egylet
    Hatvan
  • Dél-Alföld Nemzeti Egylet
    Hódmezővásárhely
  • Csaba Királyfi Csillagösvénye
    Hollywood
  • Hazatérés Nemzeti Egylet
    Hollywood Florida USA
  • Jász Vitéz Nemzeti Egylet
    Jászjákóhalma
  • Jászkarajenői Nemzeti Egylet
    Jászkarajenő
  • Szent Kereszt Nemzeti Egylet
    Jászkisér
  • Kabai Nemzeti Egylet
    Kaba
  • Kabai Nemzeti Egylet
    Kaba
  • Egy Szebb Jövőért Nemzeti Egylet
    Kaposvár
  • Koppány Gyermekei Szabad Magyarok Nemzeti Egylet
    Kaposvár
  • A Magyar Népért Nemzeti Egylet
    Kazincbarcika
  • Hírös Nemzeti Egylet
    Kecskemét
  • III. Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Kerepes
  • Hiszünk Magyarország Feltámadásában Nemzeti Egylet
    Kevermes
  • Szittya Katus és csapata Nemzeti Egylet
    Kevermes
  • Szkítavér Nemzeti Egylet
    Kiskunfélegyháza
  • Nyirő József Nemzeti Egylet
    Kiskunhalas
  • Csallóközi Nemzeti Egylet
    Kisudvarnok
  • Halasy Gyula Nemzeti Egylet
    Kisvárda
  • Kiszombori Nemzeti Egylet
    Kiszombor
  • Szent Korona Nemzeti Egylet
    Kőbánya
  • Hunyadi Kardja Nemzeti Egylet
    Komló
  • Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Körmend
  • Csaba Herceg Nemzeti Egylet
    Kőtelek
  • Tóparti Nemzeti Egylet
    Kunfehértó
  • Árpád Fia Nemzeti Egylet
    Kunszentmárton
  • Adjon az Isten Nemzeti Egylet
    Lajosmizse
  • Fiatalok Értelmiségek Nemzeti Egylet
    Lánycsók-Mohács
  • Árpád Vezér Nemzeti Egylet
    Letenye
  • Albioni Sólyom Nemzeti Egylet
    London
  • Hun Hadak Nemzeti Egylet
    London
  • Árpád Népe Nemzeti Egylet
    Maglód
  • TarSólyom Nemzeti Egylet
    Majosháza
  • Nimród Király Nemzeti Egylet
    Mezőfalva
  • Mezőfalva Nemzeti Egylet
    Mezőfalva
  • Mezőtúri Nádvágók Nemzeti Egylet
    Mezőtúr
  • Kézenfogva Nemzeti Egylet
    Mezőtúr
  • Hazafiak és Honleányok Nemzeti Egylet
    Mindszent
  • Észak Lángja Miskolci Védelmi Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Wass Albert Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Ezüst Turul Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Jókai Mór Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Fehér Erő Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Galamb József Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Forrás Nemzeti Egylet
    Miskolc
  • Strázsa Nemzeti Egylet
    Monor
  • Szent István Nemzeti Egylet
    Monor
  • Móri Nemzeti Egylet
    Mór
  • Mosonmagyaróvár Nemzeti Egylet
    Mosonmagyaróvár
  • Albert Kázmér Nemzeti Egylet
    Mosonmagyaróvár
  • gróf Zichy Ferenc Nemzeti Egylet
    Mosonszentmiklós
  • Magyar Nemzeti Kulturalis Egyesület Nemzeti Egylet
    München
  • Nagyatádi Ifjak Nemzeti Egylet
    Nagyatád
  • Somogy Szive Nemzeti Egylet
    Nagybajom
  • Turul Nemzeti Egylet
    Nagykanizsa
  • Nagykanizsa Nemzeti Egylet
    Nagykanizsa
  • Motorosok a Nemzetért Nemzeti Egylet
    Nagykáta
  • NANE Nemzeti Egylet
    Nagykőrös
  • Szent Korona Nemzeti Egylet
    Nagykőrös
  • Bakonyi Betyárok Nemzeti Egylet
    Németbánya
  • Lajosok Nemzeti Egylet
    Nyergesújfalu
  • Nyergesi Nemzeti Egylet
    Nyergesújfalu
  • Hunyadi Mátyás Nemzeti Egylet
    Nyergesújfalu
  • Istenért és Hazáért Nemzeti Egylet
    Nyíregyháza
  • Nemzeti Modern Magyarországért Mozgalom Nemzeti Egylet
    Nyíregyháza
  • Hunor Nemzeti Egylet
    Nyíregyháza
  • Nyírjákói Nemzeti Egylet
    Nyírjákó
  • Szabolcs Vezér Nemzeti Egylet
    Nyírkarász
  • Ómérok Nemzeti Egylet
    Ócsa
  • Ómérok Nemzeti Egylet
    Ócsa
  • Acél Nemzeti Egylet
    Ölbő
  • Csillagösvény Nemzeti Egylet
    Oroszlány
  • Három Szög Nemzeti Egylet
    Oroville, California USA
  • Mekcsey István Nemzeti Egylet
    Ózd
  • Szent Mihály Nemzeti Egylet
    Ózd
  • Hit Pajzsa Nemzeti Egylet
    Pápa
  • Turán Pápai Nemzeti Egylet
    Pápa
  • Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Pápa
  • IV. Magyar Nagycsaládosok Nemzeti Egylete
    Pápa
  • Tettekkel Egymásért Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Horthy Miklós Kormányzó Úr Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Megyer Nemzetség Újjászületése Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Magyar Baráti Kör Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Mecseki Turul Nemzeti Egylet
    Pécs
  • Magyarok Világa Nemzeti Egylet
    Pécs-Nagykozár
  • Pesterzsébet Turán Nemzeti Egylet
    Pesterzsébet
  • Magyar Gárda Nemzeti Egylet
    Pesterzsébet
  • Petneházy Dávid Nemzeti Egylet
    Petneháza
  • Wesselényi Miklós Nemzeti Egylet
    Pilis-Farmos
  • Polgári Ifjak Nemzeti Egylet
    Polgár
  • Magyarok Istene Nemzeti Egylet
    Pusztaszabolcs
  • Gróf Serényi Béla Nemzeti Egylet
    Putnok
  • Ittebei Kiss József Nemzeti Egylet
    Rábakecöl
  • Dunamenti Őrtűz Nemzeti Egylet
    Rácalmás
  • Attila Király Nemzeti Egylet
    Ráckeve
  • Rózsaszentmártoni Nemzeti Egylet
    Rózsaszentmárton
  • Kálvária Nemzeti Egylet
    Salgótarján
  • Vona-Szegedi-Morvai Nemzeti Egylet
    Sándorfalva
  • Magyar Puli Nemzeti Egylet
    Sándorfalva
  • Gróf Széchenyi István Nemzeti Egylet
    Sándorfalva
  • Székely Őrtüzek Nemzeti Egylet
    Sepsiszentgyörgy - Kovászna megye
  • Három Tenger Nemzeti Egylet
    Siófok
  • Attila Kardja Nemzeti Egylet
    Soponya
  • Hűség Városa Nemzeti Egylet
    Sopron
  • Magyar Sólyom Nemzeti Egylet
    Sopron
  • Petőfi Sándor Nemzeti Egylet
    Sülysáp
  • Szabolcs Vezér Népe Nemzeti Egylet
    Szabolcs
  • Íjfeszítő Nemzeti Egylet
    Szandaszőlős
  • Csodaszarvas Nemezeti Egylet.
    Szarvas
  • Tardi Nemzeti Egylet
    Szatmárnémeti
  • Hétvezér Nemzeti Egylet
    Százhalombatta
  • Crédo Nemzeti Egylet
    Szeged
  • Vitéz nagybányai Horthy Miklós Nemzeti Egylet
    Szeged
  • Kis Kampo Nemzeti Egylet
    Szeged
  • Imre Herceg Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Prohászka Ottokár Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Kurucok Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Árpád Vezér Fiai Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Tasnády Tamás Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Vér és Becsület Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Magyar Jogért Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Magyar Védelem Nemzeti Egylet
    Székesfehérvár
  • Szekszárdi Borok Nemzeti Egylet
    Szekszárd
  • Ébredj Magyar Nemzeti Egylet
    Szentendre
  • Hóman Bálint Nemzeti Egylet
    Szentendre
  • Damaria Nemzeti Egylet
    Szentendre
  • Ormánsági Emberekért Nemzeti Egylet
    Szentlőrinc
  • Czegei Wass Albert Nemzeti Egylet
    Szigetcsép
  • Solt Nemzeti Egylet
    Szigetmonostor
  • Gyimesbükk Egyesület Nemzeti Egylet
    Szigetmonostor
  • Hadak Útja Nemzeti Egylet
    Szigetszentmiklós
  • EHB Nemzeti Egylet
    Szigetszentmiklós
  • Magyar Hadjárat Nemzeti Egylet
    Szigetvár
  • Szigetvári Zrínyi Miklós Nemzeti Egylet
    Szigetvár
  • Horváth Stancsics Márk Nemzeti Egylet
    Szigetvár
  • Rongyos Gárda Nemzeti Egylet
    Szikszó
  • Mecseki Láthatatlanok Nemzeti Egylet
    Szilágy
  • Ipolysági Nemzeti Egylet
    Szob
  • Ipolysági Nemzeti Egylet
    Szob
  • Táltosok Fiai Nemzeti Egylet
    Szokolya-Királyrét
  • Szőlősgyöröki Nemzeti Egylet
    Szőlősgyörök
  • Koppány Herceg Nemzeti Egylet
    Tamási
  • Éber Osztag Nemzeti Egylet
    Tamási
  • Tapolcai Nemzeti Egylet
    Tapolca
  • Deodatus Nemzeti Egylet
    Tata
  • Turul Nemzeti Egylet
    Tatabánya
  • Nemzeti Önvédelmi Kör Nemzeti Egylet
    Tiszafüred-Tiszaderzs
  • Koppány Nemzeti Egylet
    Tiszakécske
  • Örsúr Nemzeti Egylet
    Tiszalúc
  • Kossuth Lajos Nemzeti Egylet
    Tiszaújváros
  • Prónay Pál Nemzeti Egylet
    Tóalmás
  • Szent György Nemzeti Egylet
    Törökkanizsa
  • Magor Nemzeti Egylet
    Törökszentmiklós
  • Nyiri András Nemzeti Egylet
    Törökszentmiklós
  • Nyíri András Nenzeti Egylet
    Törökszentmiklós
  • Nagykun Nemzeti Egylet
    Túrkeve
  • Tusnadi Nemzeti Egylet
    tusnad hargita megye
  • Hazaszeretők Nemzeti Egylet.
    Újfehértó
  • Utolsó Esély Nemzeti Egylet
    Vác
  • Földváry Károly Nemzeti Egylet
    Vác
  • Prohászka Ottokár Nemzeti Egylet
    Vác
  • Hunnia Nemzeti Egylet
    Vác
  • Arzenál Nemzeti Egylet
    Vác
  • Klebelsberg Kunó Nemzeti Egylet
    Vác-Verőce
  • Vajta Nemzeti Egylet
    Vajta
  • Csodaszarvas Nemzeti Egylet
    Vecsés
  • Emese Álma Nemzeti Egylet
    Vecsés
  • Szabad Magyarok Klánja Nemzeti Egylet
    Verpelét
  • TERM-EL Nemzeti Egylet
    Veszprém
  • Élhetőbb Veszprém Megyéért Nemzeti Egylet
    Veszprém
  • Vitézi Rend Nemzeti Egylet
    Visegrád
  • Magyar Szkíta Nemzeti Egylet
    Vitnyéd
  • Hazáért és Honfitársainkért Nemzeti Egylet
    Zalaegerszeg
  • Zsámbéki Nemzeti Egylet
    Zsámbék
  • Vérbulcsú vezér Nemzeti Egylet
    Zsámbék