Várhatóan szeptemberben tiltakoznak a gazdálkodók az Alkotmánybíróság (AB) épülete előtt, mert a testület nem döntött időben az SPS bevezethetőségének kérdésében - közölte Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára.
Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer, azaz az SPS mielőbbi bevezetését szorgalmazó tizenöt agrárszakmai szervezet megbízottai keddi budapesti tanácskozásukon döntöttek a tüntetés megtartásáról.
Az Országgyűlés 2008. október 20-án fogadta el az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) bevezetéséről és működéséről szóló törvényt. Ez a jogszabály és az azóta megjelent végrehajtási rendeletek a szakértők szerint megteremtik egy kiszámítható, egyes növény- és állattenyésztési ágazatok speciális helyzetét is figyelembe vevő, a fennmaradásukat elősegítő támogatási rendszer kialakításának a lehetőségét.
Sólyom László köztársasági elnök 2008. november 12-én utólagos normakontrollra küldte az Alkotmánybírósághoz az SPS bevezetéséről és működtetéséről szóló törvényt. A köztársasági elnök álláspontja szerint a támogatási jog önállósítása csökkenti a haszonbérbe adott termőföldek forgalomképességét és forgalmi értékét.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) nem ért egyet az SPS bevezetésével, mivel szerintük erre a magyar agrárium még nem készült fel, illetve a bevezetésére semmi nem kötelezi Magyarországot. Jakab Istvánnak, a Magosz elnökének korábban megfogalmazott véleménye szerint Magyarországnak és az újonnan belépett tagállamoknak is azt ajánlotta az unió, hogy ezt a rendszert ne vezessék be, mivel 2013 után a jelenlegihez hasonló támogatási rendszer lép életbe az unióban.
barikad.hu - Nemzetiegyletek.hu
