Baranya megyében, Egerágon, július 11-12-én immáron a harmadik alkalommal rendezik meg a Keleti Népek Fesztiválját, melynek fővédnöke dr. Papp Lajos professzor.
A Pécstől mindössze pár kilométerre található településen ezúttal a Kazah Köztársaság a díszvendég és a Szent Korona mása is ide érkezik.
A programok széles választékot ígérnek az ellátogatók számára: a könnyűzenei koncerttől (Kormorán, Vivat Bacchus) a kulturális témájú előadásokon át, egészen a keleti népek vallásáig.
A település által szervezett programok idén kiegészülnek az első Baranya megyei Kurultájjal, amelynek a programjai a kisszínpadon fognak lezajlani, ahol elsősorban a helyi hagyományápoló néptáncosok, hastáncosok, történészek adnak számot tudásukról. Baranya megye településeinek polgármestereit is idevárják a szervezők, akik a megyedombot építik majd fel.
A kis színpadon szombaton 11:30-tól az Atilla Király Népfőiskoláról, 17:45-től pedig a Nemzeti Egyletekről kapnak majd információt a rendezvény részvevői.

Friss hírek