![]()
Közjogi következménye nincs, szimbolikus jelentősége annál nagyobb a pécsi választásnak - mondta Krekó Péter politikai elemző a Reggeli Jamben.
Mindkét nagy párt felfokozott várakozásokat támasztott az időközi polgármesteri választással szemben. A szocialisták számára a nagyarányú vereség, amelyet a párt legnépszerűbb politikusa egy szocialista fellegvárban szenvedett el, azt vetíti előre, hogy a választóik országos szinten is még jobban elbizonytalanodhatnak.
A győztes oldal számára viszont a stratégia megerősítését jelenti Páva Zsolt győzelme. „Nem véletlen, hogy a Fidesz részéről Orbán Viktor kommentálta az eredményt.” – mondta Krekó Péter, aki szerint a Fidesz elnöke saját magához akarta kötni a győzelmet.
A politológus szerint nem a kampány döntött, hanem az országos tendenciák érvényesültek. „A kormányellenes, az MSZP-vel szemben bizonytalan közeg döntött” – mondta Krekó. „Megbukott viszont az a stratégia, hogy Szili Katalin távolítani akarta magár a saját pártjától. Nem tudott ezzel új embereket megszólítani, és a kiélezett kampányhelyzetben nem segített a ’kibeszélés’ a pártból”. Ez tanulság lehet a jövőre nézve, hiszen korábban Tarlós Istvánnak sem sikerült Budapesten hasonló taktikával győznie.
A pécsi eredmény nem biztos, hogy hatni fog az országos választásokra – állítja Krekó Péter, aki szerint viszont a szocialista párton belül lesz következménye Szili Katalin vereségének.
Az elemző szerint a kispártok közül a Jobbik lépheti át az 5%-os küszöböt az európai választásokon. „A támogatóik magas szavazói hajlandósága miatt erre akkor lehet nagy valószínűséggel számítani, ha a részvétel viszonylag alacsony, 40% körül lesz. A Fidesz éppen azért akar mozgósítani, mert a Jobbik nélkül könnyebb felmutatni a jobboldali egységet. Igazából a Fidesznek ezen a választáson nem is az MSZP, hanem a Jobbik a stratégiai ellenfele” – mondta Krekó Péter.
barikád.hu - nemzetiegyletek.hu
