![]()
Véget ért az időközi polgármester-választás Pécsett, melyet Tasnádi Péter korábbi városvezető január 27-i halála miatt tartottak. A szavazatok 100 százalékának feldolgozása után a szavazók kétharmada Páva Zsoltra, a Fidesz jelöltjére, egyharmada pedig az MSZP-s Szili Katalinra szavazott. A Fidesz olyan körzetet is megnyert az Uránvárosban, ahol 1990 óta mindig a baloldal győzött. Egyetlen szavazókörben sem nyert Szili Katalin mérsékeltnek tartott, úgymond "nemzeti MSZP-s" házvezetőnő.
A Jobbik az ezzel egy időben megtartott időközi önkormányzati választáson Fogarasi Gábor politológust indította, aki 10,1 %-os eredményt ért el.
A párt pécsi szervezetének közleménye szerint az eredmény újra bizonyítja, hogy a Jobbik vált Magyarország harmadik legerősebb politikai erejévé. "Az MDF pedig a mai nappal megmutatta, hogy kiírta magát a nemzeti oldalról", hiszen nyíltan az MSZP-s jelöltet támogatta a választáson. A pécsi jobbikosok rámutatnak: bebizonyosodott, hogy nincs elveszett szavazat, hiszen "a Jobbik nem, hogy gyengítené a jobboldalt, hanem éppen ellenkezőleg, erősíti azt. Láthatóan Pécsett is van igény egy új, tiszta, nemzeti erőre. Jellemző, hogy míg minden pártra rengeteg panasz érkezett a Helyi Választási Bizottsághoz, addig a Jobbik ellen egyetlen egy kifogást sem nyújtottak be. "
Páva Zsolt 1994-1998 között már volt Pécs polgármestere, 2002-ben váratlanul visszalépett a jelöltségtől, 2006-ban pedig 2006-ban pedig az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni hangulatban sem tudott nyerni. Ha ő lenne a polgármester, kisebbségben kellene vezetnie a várost, miután a 40 fős képviselőtestületből 22-en (2 SZDSZ-es, 1 kiugrott MSZP-s és 19 szocialista) Szili Katalin "városépítő programját" támogatták.
Páva büszke, Szili már békülne
Páva a végeredmény egyértelművé válását követően úgy nyilatkozott: büszke rá, hogy a város olyan körzeteiben is őt támogatták, ahol eddig sose győzött a Fidesz. Nehéznek nevezte a kampányt, mivel az utolsó napokban, amikor már látszott, hogy nagyon nagy arányban nyer, az MSZP stílust váltott, negatív kampányt folytatott. Páva elmondta: még az utolsó közvélemény-kutatásban jelzettnél is nagyobb arányú győzelmet aratott.
Hello Pécs, így búcsúzott polgármester-jelöltségétől a megalázó vereséget szenvedett Szili Katalin, és így köszöntette a várost. És köszöntötte a győztes Páva Zsoltot is, Pécs új első emberét. Aki, Szili meggyőződése szerint ugyanúgy a közösségért kíván tenni majd, mint ő. Mert ez a három kampányhónap, jelentette ki Szili, nem pártokról és a háborúról szólt, legalábbis ami a házelnököt illeti, hanem a közösségről, az összefogásról, így kovácsolódott egybe egy szövetség a városról vagy tucatnyi civil és pártszervezetet tömörítve, többek között az MSZP-t, az MDF-et (!) , az SZDSZ-t és a Hello Pécs Mozgalmat.
Rendkívüli esemény a 155 szavazókör egyikében sem történt. Problémák kizárólag abból adódtak, hogy többen otthon felejtették személyi okmányukat, lakcímkártyájukat, vagy lejárt dokumentummal akarták igazolni magukat.
A helyi választási bizottság tizenhét beadványt tárgyalt délelőtt, ebből háromnak helyt adott, hatnak csak részben, nyolcat pedig elutasított. A grémium által megalapozottnak talált kifogások egyike plakát átragasztására, a másik egy pólón viselt választási felhívásra, a harmadik egy olyan szórólapra vonatkozott, amelyen nem tüntették fel a kiadó legfontosabb adatait. A hat, csak részben elfogadott kifogást is szórólapok terjesztése miatt tették. Négy bejelentés kampánycsend-sértésre vonatkozott, de ez egyik esetben sem volt bizonyítható.
A csúfos vereséget szenvedett Szili Katalin (és az MSZP) később, korábbi mérsékelt nyilatkozatát követően ("szélsőség" feltételezni, hogy a pártközpont utasítására...) mulatságos magyarázattal állt elő a megszégyenítő vereséget átlátszóan magyarázva:
-Gazdasági válság idején a kormánypárti jelöltnek különösen nehéz dolga van, és ilyenkor sokan azok közül, akik Szili Katalint alkalmasnak tartják a város vezetésére, és akik baloldali értékeket vallanak, otthon maradnak. Nem buzdította a pécsieket részvételre az sem, hogy az ellenjelölt nem vállalta a nyílt vitát, és az sem, hogy a Fidesz a hecckampány minden eszközét bevetette.
barikád.hu - nemzetiegyletek.hu
